2024. szeptember 9., hétfő

Emberibb viszonyok a börtönökben

Az EU 950 ezer euróval járul hozzá, hogy javuljanak a körülmények a szerbiai fegyintézetekben

A börtönrendszer kapacitásának felfejlesztése érdekében létrehozott projektum célja elsősorban a börtön lakóinak képzése, szakosítása és foglalkoztatása, de a börtönben uralkodó körülmények, az ott dolgozók munkakörülményeinek a javítása is – hangsúlyozta tegnap Nela Kuburović igazságügyi miniszter a szerbiai börtönrendszer fejlesztését célzó konferencián Belgrádban.

A tanácskozás alkalmat adott arra, hogy hivatalosan is bejelentsék a mintegy egymillió euró értékű projektum megvalósításának kezdetét, amelyben jelentős segítséget nyújt majd Ausztria, Németország, illetve az Európai Unió. Nela Kuburović rámutatott, az EU 950 ezer euróval járul hozzá ahhoz, hogy javuljanak a körülmények a szerbiai börtönökben, a rabok életkörülményei és az ott dolgozók munkakörülményei egyaránt. Szerbia 50 ezer euró önrésszel járul hozzá a költségekhez.

Az egy évig tartó projektum alatt mindenekelőtt a niši képzési igazgatóság kapacitását bővítik. Itt folyik a börtönök alkalmazottainak képzése, és itt készítik fel azokat, akik fegyintézeti büntetésüket töltő kiskorúakkal, nőkkel, fogyatékkal élőkkel és idősebb személyekkel foglalkoznak. A miniszter szerint mindenekelőtt azt szeretnék elérni, hogy ezek a személyek a börtönbüntetés letöltése után könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba.

Nela Kuburović elmondta, nem ez az első projektum, aminek célja a börtönben uralkodó körülmények javítása. Az elmúlt időszakban jelentős beruházásokkal javították a börtöninfrastruktúrát, több büntetőintézet kapacitását bővítették, így mára a szerbiai fegyházak a világ börtöneiben uralkodó körülményeket tekintetbe véve nem az utolsó helyen állnak, mint amire 2010-ben volt példa.

Sem Fabrizi, az EU szerbiai delegációjának új vezetője elmondta, az Európai Unió az elmúlt időszakban jelentős összeget fordított a szerbiai joguralom színvonalának javítására, mintegy 30 millió eurót fordított a szerbiai igazságszolgáltatásra. Ebből 7 millió az igazságszolgáltatás egyik fontos részére, a börtönrendszer fejlesztésére jutott, egymillió ebből pedig a börtönökben uralkodó körülmények javítására. A jobb feltételeket az alapvető emberi jogok követelik meg, ugyanakkor a társadalom javát szolgálja, ha a börtönviseltek a büntetésük letöltése után minél gyorsabban munkába tudnak állni.

Fabrizi ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az igazságszolgáltatásba való beruházás többek között Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak az igazságszolgáltatással foglalkozó 23-dik fejezetéhez kötődik.

Wolfgang Brandstetter, Ausztria igazságügyi minisztere is a börtönbeli viszonyoknak a joguralomban betöltött jelentős szerepére mutatott rá. Mint mondta, ha a börtönviseltek a büntetés letöltése után képtelenek munkába állni, nem lehet csökkenteni a visszaesők számát. Az osztrák igazságügy-miniszter elmondta, mindenképpen szeretnének segítséget nyújtani Szerbiának abban, hogy az igazságszolgáltatást érintő tárgyalási fejezeteket minél hamarabb le tudja zárni, és közelebb kerüljön az EU-tagsághoz.

SZERBIA GARANTÁL MLADIĆÉRT

Újságírói kérdésre Nela Kuburović igazságügyi miniszter elmondta, eleget téve Ratko Mladić családja kérésének, elindították a szükséges jogi eljárásokat, hogy Mladić tárgyalását a hágai törvényszék előtt megszakítsák, és Szerbiába szállítsák gyógykezelésre. Kuburović kiemelte, nem Mladić az első olyan személy, aki ellen eljárás folyik a hágai törvényszéken, és gyógykezelése érdekében Szerbia garanciát vállal érte.