Az előrehozott köztársasági parlamenti választások megtartásának lehetősége azóta közbeszéd témája, amióta a 2016-ban tartott, szintén rendkívüli parlamenti választásokat és a Szerbiai Képviselőház aktuális összetételének megalakulását követően felállt az új köztársasági kormány.
Azt nem tudni biztosan, hogy a rendkívüli választásokkal kapcsolatos, időszakonként dudvaként szaporodó állításokat minden esetben a hatalom, illetve a hatalmi struktúra gerincét alkotó politikai párt generálja-e, vagy téma-, esetleg botrányhiány miatt a sajtó, az viszont tény, hogy bizonyos tényezők még rövid időre sem engedik megfeledkezni a társadalmat a választásokról. A különböző társadalomtudományi – ezen belül pedig elsősorban politológiai – elméletek mentén a jelenséget talán a társadalom állandó készültségi állapotban való tartásával hozhatjuk összefüggésbe, azt pedig az autokrata és a totalitárius rendszerek egyik alapvető ismérveként jelölik meg.
Az előrehozott választások megtartásának lehetőségét a múlt év vége óta zajló, Egy az 5 millióból elnevezésű, magát mostanra országossá kinövő tüntetéshullám kezdetét követően kezdte a hatalom egyre kifejezettebben feszegetni. Aleksandar Vučić államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke még az újévi ünnepeket megelőzően közölte: úgy kíván eleget tenni az utcára vonuló ellenzéki és polgári demonstrálók követeléseinek, hogy megfontolja az előrehozott választások lehetőségét. Bizonyítson az ellenzék a választásokon, mondta az államfő, aki ezt a kijelentését azóta többször is megismételte, legutóbb egy napja, a Srpski telegraf napilapban megjelent szerzői szövegében. Nem sokkal azt követően, hogy napvilágot látott az említett írás, összeült az SZHP elnöksége, amely egy tartózkodó szavazattal – ez Vučićé volt – a rendkívüli parlamenti választások megtartása mellett voksolt. Ezt követően a pártelnök és a politikai csoportosulás vezető tisztségviselői megerősítették, hogy Vučić belátható időn belül meghozza a döntést, hogy vagy előrehozott választásokat tartanak júniusban, vagy 2020 márciusában megtartják a soron következő, rendes parlamenti választásokat.
A hangnem, a hozzáállás és a nyilatkozatok tartalma miatt újfent foglalkozhatnánk azzal, hogy vajon milyen alapon és milyen felhatalmazással összhangban dönt egy párt – legyen az akár az ország legnagyobb és legtömegesebb támogatottságot élvező politikai csoportosulása – az előrehozott parlamenti választások megtartásáról, hiszen ennek okán felmerül a hatalom egy párt részéről történő – nemcsak erkölcstelen, hanem alkotmányellenes – közvetlen gyakorlásának és a hatalom a pártérdekeknek való alárendelésének a gyanúja, most azonban összpontosítsunk inkább arra, hogy vajon kinek mit hoznának a rendkívüli választások. Tekintettel arra, hogy a többpártrendszer bevezetése óta a hatalom egyik összetétele sem fektetett túlságosan nagy hangsúlyt az átlagpolgár politikai írástudásának magasabb szintre emelésére – vagy talán azt is mondhatnánk, hogy politikai írástudatlanságának a felszámolására –, nem valószínű, hogy a voksolásra jogosultak megbüntetnék a hatalmi esztablismentet alakító pártokat mindazokért a visszaélésekért, visszásságokért és erkölcstelenségekért – ezek egyike éppen a rendkívüli választások indokolatlan kiírása, vagy a szavazóbázis nem mindig megengedett módon és eszközökkel történő megmozgatása –, amelyekkel azt az utóbbi néhány évben összefüggésbe hozták. A legfrissebb, március elején készített felmérések szerint az SZHP támogatottsága 55,1 százalék, míg a Szövetség Szerbiára pártkoalícióra a szavazók 12,2 százaléka szavazna, a Szerbiai Szocialista Párt támogatottsága 10 százalék, a Szabad Polgárok Mozgalmát pedig a szavazók 5 százaléka választaná. Nem valószínű, hogy ezek a számok az elkövetkező hónapokban szignifikánsan megváltoznak, vagyis a haladók a rendkívüli parlamenti választásokkal újabb négy évre bebiztosítanák maguknak a hatalmat, még mielőtt esetleg érdemben kerülnek napirendre a Koszovó státuszához hasonló kellemetlen kérdések.
Ami az ellenzéket illeti, a több hónapja zajló polgári tüntetéseknek egyedül akkor van értelmük, ha az ellenzék megmásítja korábbi, a választások bojkottjával kapcsolatos álláspontját és megméretteti magát, ám semmi esetre nem utcai közelharcokban, hanem az urnáknál. A választási bojkott legitim politikai eszköz, ugyanakkor annak nem sok értelme van azokban az országokban, amelyekben a polgárok többségének a politikai felvilágosultsága és tudatossága nem ér el bizonyos szintet. A polgári és ellenzéki tüntetések tétje elsősorban nem az, hogy az SZHP szavazóbázisát más irányba tudják-e édesgetni, hanem az, hogy képesek-e megmozgatni azokat, akik sorra távol maradnak az urnáktól – 2016-ban 56 százalékos volt a részvételi arány a rendkívüli választásokon, 2014-ben pedig 53 százalékos.
