A nagy hirdetőpanelek jelentős részét is lefoglalták maguknak a pártok (Ótos András felvétele)
A hirdetőoszlopokról már mosolyognak a politikusok, a városokban a nagy hirdetőpanelek jelentős részét is lefoglalták maguknak a pártok. Kampány van, noha egyelőre meglehetősen gyengének tűnik. A választásokat, mint ismeretes, április 24-én tartják meg köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szinten is. Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium adatai szerint az országban 6 734 802 polgár szerepel a választói névjegyzékben, ezt a jegyzéket azonban a választások előtt még frissítik, és az előírások szerint a választási bizottságnak 72 órával a szavazást megelőzően közölnie kell: pontosan hányan jogosultak arra, hogy az urnákhoz járuljanak. Hogy mennyiben befolyásolja majd a kampány, hányan mennek el közülük valójában választani, s hogy milyen lesz az előttünk álló három hét, arról Mihal Ramacs politikai elemzőt, a Danas napilap korábbi főszerkesztőjét kérdeztük.
Milyennek találja a kampány eddigi részét?
– Egyszerre langyos és piszkos is ez a kampány. Attól tartok, ez már így marad az előttünk álló időszakban is. A választások közeledtével még hangosabbá válhatnak a politikai ellenfelek, a piszok azonban továbbra is jelen lesz. Mindenesetre az a megérzésem, komoly programot nem látunk a következő hetekben sem.
Incidenseknek is szemtanúi lehettünk, a tartományi és a köztársasági választásokhoz is kötődik már egy-egy ilyen eset. Mennyire számítanak aggasztónak ezek a jelenségek?
– Mindenféleképp aggasztóak. Arról hallhattunk ugyanis mindvégig, hogy Szerbia egy demokratikus ország lett, a változások tizenhat évvel ezelőtt következtek be. Most olyan képekkel találjuk megint szembe magunkat, melyekről azt reméltem én és reméltük sokan, hogy örökre magunk mögött hagytunk, Miloševićtyel együtt.
Mintha túlságosan is általános jellegűek lennének a kampányüzenetek. Ez mennyire számít megszokottnak?
– Nem éppen megszokott, de, mint azt mondtam, program nincsen, ezért maradnak az ilyen üzenetek. A választási ígéretek tehát vagy üresek, olyanok, amelyek nem köteleznek semmire senkit, vagy olyan nagyot mondóak, hogy szinte elérhetetlennek tűnnek, mint például a Belgrád víziváros projektuma. A gond mindenesetre az, hogy sem a hatalom, sem az ellenzék nem állt elő jelentős politikai programmal, melyet tényleg meg lehetne valósítani, s mellyel tényleg hatni lehetne a polgárok mindennapjaira.
Mihal Ramacs (Ótos András felvétele)
Motiválni tudja ez a kampány az embereket arra, hogy elmenjenek szavazni április végén?
– Meglátásom szerint a hatalom és az ellenzék is a biztos szavazókhoz szólt az eddigiekben. Mintha egyáltalán nem is érdekelné őket az, hogy magas legyen a részvételi arány.
Minden szinten választunk most, a kampány sokak szerint nem említi ilyenkor a helyi és tartományi témákat, csupán az országos szintre koncentrál.
– Valóban általánosságokat hallhatunk: Európai Unió – csatlakozni vagy sem, NATO – mellette vagy ellene, Koszovó – igen, boszniai Szerb Köztársaság – igen. Ezek a kampánytémák. Ami a polgárok életét közvetlenül meghatározza: a foglalkoztatás, a bérek, a gazdaság élénkítése, a vállalatok átszervezése nem kapnak most nagyobb szerepet. Kerülik ezeket a kérdéseket.
Mi alapján hozzák majd meg a polgárok a döntést? Mennyire lesz hatással erre maga a kampány?
– A kampánynak szerintem nagyon kis szerepe lesz ennek a döntésnek a meghozásában. A szavazók háromnegyede már tudja, kire adja a voksát április 24-én, illetve tudja, hogy nem fog elmenni szavazni. A kampány a polgárok legfeljebb 5–10 százalékánál hozhat változást a végső döntés tekintetében.
A médiumok szerepe különösen fontos minden kampányban, főleg a közszolgálati médiumé. Hogyan követte az eddigiekben a történéseket a közszolgálati tévé?
– Az a benyomásom, hogy mostanáig eléggé kimért és mérsékelt módon számolt be az eseményekről. Nem állíthatom, hogy úgy viselkedne, mint a kevésbé szerencsés régmúlt időkben.
