2024. szeptember 13., péntek

Szerbia kulcsfontosságú a Balkán stabilitásában

Gerhard Schröder: Szerbia négy éven belül EU-tag lehet, ha folytatja az elkezdett reformokat

Gerhard Schröder, volt német kancellár tegnap kiemelte, Szerbia jó úton halad, de nagyon sok még a tennivaló. Elmondta, Szerbia fontos döntések előtt áll, de mindenképpen folytatnia kell az EU-csatlakozás felé vezető utat, és a reformokat, ugyanis csak ilyen módon tud szociális téren igazságos, a gazdaságban pedig sikeres lenni. Becslései szerint, amennyiben folytatódnak az elkezdett reformok, 2020-ban Szerbia EU-tagállam lehet.

– Azt gondolom: reális és kivitelezhető, hogy Szerbia 2020-ban EU-tagállammá váljon, ha folytatódnak az elkezdett reformok – emelte ki Schröder belgrádi üzleti ebédje során, amit Aleksandar Vučić kormányfővel és a gazdasági, valamint a pénzügyminiszterrel, illetve több hazai és külföldi vállalat képviselővel költött el.

Gerhard Schröder, volt német kancellár (Fotó: Beta)

Gerhard Schröder, volt német kancellár (Fotó: Beta)

Gerhard Schrödert Aleksandar Vučić hívta meg, hogy megkérje, segítsen abban, hogy több német, európai, nyugati, illetve keleti befektető jöjjön Szerbiába. A kormányfő szerint a volt kancellár megtaníthatja, hogyan lehet a vállalkozói szellemet serkenteni, miközben nehéz reformok valósulnak meg, hiszen ő segítette Németországot ahhoz, hogy ma gazdasági óriás legyen.

Vučić reményét fejezte ki, hogy Schröder látja a változásokat Belgrádban, az építkezéseket, amelyek arra utalnak, hogy legutóbbi látogatása óta elindult valami az országban. Erre utalnak az IMF, a Világbank és más intézmények hivatalos adatai is, amelyek igazolják, hogy Szerbia csökkentette a hiányát, és az IMF becslései szerint várhatóan 1,8 százalékos emelkedés, a szerb prognózis szerint pedig 2,2 százalékos emelkedés várható.

Vučić kiemelte, elkezdődött az életszínvonal javulása az országban és az európai standardokhoz való közeledés. A német vállalatok többsége, amelyek Szerbia területén működnek, újabb beruházásokat terveznek. Mint mondta, sok a tennivaló, szorgalmasabbnak, ügyesebbnek kell lennünk. Joguralomra van szükség, hiszen a jog biztonságot nyújt minden beruházó számára.
Hozzátette, elsődleges cél a vállalkozószellem felébresztése és a magánvállalkozás fejlesztése. Gyors fejlődésre és gazdasági gyarapodásra van szüksége, ezért kíváncsi Schröder tanácsaira.

– Ahogy önök Európa különböző részeinek egyesítői voltak, úgy mi keressük az utunkat és Európa egységében reménykedünk, megőrizve barátságunkat Oroszországgal és Kínával, és mindenki mással, hogy jobb jövőt teremtsünk polgárainknak – mondta Vučić.

Schröder kiemelte, fontos döntés előtt áll Szerbia, el kell döntenie, hogy folytatja az európai utat, vagy a visszafelé vezető út mellett dönt majd. Az üzleti találkozón jelen levő hazai és külföldi vállalkozókhoz fordulva kiemelte, Szerbia EU-csatlakozása kulcsfontosságú a Balkán stabilitása szempontjából, így nemcsak Németország, hanem egész Európa érdeke, hogy Szerbia fejlődjön az elkövetkező időszakban.

– A jelenlegi kormány jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy javuljon a viszony a szomszédos országokkal, különösen Horvátországgal és Bosznia-Hercegovinával. A Belgrád–Pristina megállapodás is fontos lépése volt a balkáni stabilizációnak – mondta a volt kancellár. Hozzátette, bár vannak még Pristinával nyitott kérdések, de Szerbia fontos szereplője a Balkánnak.

Mint mondta, az ország fejlődésében az EU-csatlakozás nagy szerepet játszik, azzal, hogy Szerbia számos lehetőséget kínálhat a beruházóknak. De hogy gyorsabban fejlődhessen és el is tudja viselni a nemzetközi konkurenciát, rendszerbeli reformokra van szüksége. A reformok folytatására buzdította Szerbiát.

Kitért a migránsválságra is. Mint mondta, az EU biztonsága csak külső határok felállításával lehetséges, és ez csak a Törökországgal folytatott együttműködéssel lehet. Szíriában a válság politikai megoldást kíván, amiben a nemzetközi közösségnek Oroszország együttműködésére van szüksége. Mint mondta, reményei szerint az orosz–európai viszonyok javulásával helyreáll Európa stabilitása is.