A Demokrata Párt küldöttei szombaton Bojan Pajtićnak, a párt eddigi alelnökének szavaztak bizalmat a tisztújító közgyűlésen. Az új pártelnök azonnal együttműködésre szólította a demokratikus, hasonló elveket valló politikai pártokat, civil szervezeteket és egyéneket. A több százezer, szegénységben élő ember és munkanélküli nyomora arra kötelezi a DP-t, hogy szociáldemokrata politikai szervezetként egységesen lépjen fel az ideológiai szempontból hozzá közel álló pártokkal és szervezetekkel, hangsúlyozta Pajtić, hozzátéve, hogy árnyékkormányt tervez megalapítani. A DP új vezetőségével kapcsolatban Mihal Ramacs politikai elemző nyilatkozott lapunknak.
Milyen változásokra számíthatunk?
– A DP évek óta egyre mélyebbre süllyed, valamikori ideológiáját pedig szinte a felismerhetetlenségig felvizezte. A párt leépítésében Tadićtyal karöltve Đilas és Pajtić, valamint a párt csúcsvezetőségének többi tagja is részt vett. Megrészegültek a hatalomtól, azt hitték, mindenki felett állnak. A 2000-es évekig a DP ereje abban rejlett, hogy feddhetetlen múltú, becsületes emberek voltak a tagjai, illetve ilyen emberek támogatták. Voltak közöttük egyetemi tanárok, ügyvédek, orvosok, iparosok, vállalkozók, de földművesek is. A demokratikus rendszerváltást követően a megélhetési politikusok özönlötték el a pártot. Tadić háttérbe szorította a korábbi párttagságot, és magával hozta saját embereit: Đilast, Vuk Jeremićet, Snežana Malovićot. Pajtić helyzete ma rendkívül hálátlan. Egy olyan hajót kell a víz felszínén tartania, amelynek motorjai már alig működnek, a legénység pedig fáradt, és folyamatosan vitában áll egymással.
Hogyan fog viszonyulni az új pártelnök Vajdasághoz?
– A különböző választásokon a DP Vajdaságból a szavazatok egyharmadát kapta, a másik egyharmadot pedig Belgrádból. Az új elnöknek először ott kell életet lehelnie a pártba, ahol a legtöbbet elveszítette: az ország középső régiójában. Függetlenül attól, hogy Pajtić vajdasági, nem hiszem, hogy a demokraták számára a tartomány lesz a legfontosabb, hanem a belső konszolidáció és parlamenti szereplésük fokozása. Tadić és Đilas nem szerették Vajdaságot. Úgy tekintettek a tartományra, mint a legkegyetlenebb centralisták. Csak akkor volt fontos számukra, amikor szavazatokra volt szükségük. Pajtićnak ki kell várnia, hogy eljöjjön a pillanat, amikor Vajdaságot az ország szempontjából a legfontosabb témák egyikeként helyezheti a DP tevékenységének középpontjába.
Lesz-e a DP-nek elég ereje ahhoz, hogy a szerbiai demokratikus erők vezetője, megmozgatója legyen?
– Ha nem lesz ereje ehhez, akkor idővel megszűnik létezni. Szerbiának ma ugyanúgy szüksége van egy erős, demokratikus ellenzékre, mint a kilencvenes években. Tadić a múlté, a Liberális Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökei pedig mindenkit elűznek maguk mellől, aki önállóan mer gondolkodni. Azokat, akik képtelenek megbarátkozni a jelenlegi, egyre egypártibbá váló hatalommal, egyedül a DP tudja egy blokkba tömöríteni. Ha ez nem sikerül a demokratáknak, akkor a párt megszűnik, és néhány éven belül megalakul egy teljesen új, a DP-hez hasonló értékeket képviselő politikai párt. Tudjuk, hogy Pajtić már együttműködést kínált fel a demokratikus beállítottságú pártoknak. Azok, akik megfontolják az együttműködés lehetőségét, először azt fogják felmérni, hogy milyen folyamatok veszik kezdetét a Demokrata Párton belül, sikerül-e megállítani a párt felaprózását. Senki nem szereti az erős együttműködő partnereket, ezért a DP megújulása nemcsak a hatalmat, hanem bizonyos ellenzéki pártokat is zavarhat. Egyébként a VSZL a vajdasági hatalom tagja, ugyanakkor koalíciós partnereinek a háta mögött a hatalom megdöntésén ügyködik. Az is természetes, hogy a mai ellenzéknek egészen mást kell felkínálnia, mint a kilencvenes évek ellenzékének. A Szerb Haladó Párt átvette a demokraták európai szótárát, az európai integráció mellett kötelezték el magukat, és mindezt ügyesen ötvözték a populizmussal. Ha hallgatjuk a Belgrádban vagy akár Berlinben, Rómában szónokló Vučićot, megállapíthatjuk, hogy semmivel sem támogatja kevésbé az európai Szerbia kiépítését, mint azt Tadić tette. Ebből kiindulva az ellenzék már senkinek és sehol nem panaszkodhat Európában. Szerbiát kell járnia, faluról falura, városról városra, ahogyan azt húsz évvel ezelőtt Mićunović, Drašković és Đinđić tették. Hosszú távon a demokratikus erők esélye abban a tényben rejlik, hogy az SZHP a hatalom mindhárom ágát a kezében tartja. Szinte abszolút hatalmat gyakorolnak, abszolút rossz káderállománnyal, kezdve a köztársasági parlamenti képviselőktől a minisztereken át egészen az önkormányzati vezetőkig.
Mi lenne az értelme az árnyékkormány megalapításának?
– Nagy-Britanniában ennek van értelme. A szerbiai politikai rendszer, ha egyáltalán van ilyen, egészen másmilyen. Ha jól emlékszem, akkor a Szerb Radikális Párt 1994-ben árnyékkormányt alapított. Hasonló lépés mellett döntöttek 1995-ben a vajdasági ellenzéki pártok. Mindkét esetben politikai cirkusz zajlott. Az árnyékkormánynak kizárólag abban az esetben van értelme, ha az tesz is valamit, és folyamatosan felhívja a figyelmet az aktuális hatalom hibáira, illetve rámutat, hogy ő mit tenne másként.
A párt öt alelnökéből négyen Đilas emberei. Hogyan fogja ez befolyásolni a pártvezetőség munkáját?
– A tisztújítást követően megkezdődik az átszervezés és új számítások születnek. Az alelnökök és Đilas Pajtić minden egyes lépését megnehezíthetik, sőt, ellehetetleníthetik. Persze segíthetik is Pajtić munkáját, ha fontos számukra a párt megóvása. A DP az egyetlen olyan párt Szerbiában, amelyben legalább valamelyest működik a párton belüli demokrácia.
Mekkora mértékű tisztogatásra lenne még szükség a DP sorain belül?
– A 2012-es választási vereség után nagyon sokan elhagyták a pártot. Sokan vannak azok is, akik az elkövetkező néhány hónapban fognak távozni, hiszen kényelmetlen ellenzékből politizálni mind Belgrádban, mind Újvidéken, a kisebb önkormányzatokban pedig főleg. A DP csakis új, fiatal emberekkel újulhat és erősödhet meg.
Megválasztása után Pajtić a következőképpen fogalmazott: „Az okos, tanult, művelt és becsületes szerbiaiak ma aggódnak jövőjük miatt, és a DP-től várják a megoldást.” Politikai szempontból bölcs dolog-e így korlátozni, hogy kik képezik egy párt célcsoportját?
– Egy ilyen nyilatkozat – ha a médiumok pontosan tolmácsolták – nem méltó egyetlen politikai párt elnökéhez sem. Egy demokratikus társadalomban magától értetődik, hogy minden polgár egyenlő, és mindenki ugyanúgy törődik mind saját, mind hozzátartozói, szomszédai, barátai és az egész ország jövőjével. Kívánatos lenne, hogy minden pártban legyenek becsületes és okos emberek. Szerbiának erős, jól szervezett ellenzékre van szüksége, amely alternatívát tud felkínálni. Ha az aktuális kormány a polgárok többségének az érdekében fog dolgozni, és elnyeri bizalmukat, akkor a következő választásokat követően is hatalmon marad. Ott, ahol nincsen ellenzék, vagy gyenge, az történik, amit Szerbiának soha többé nem kívánok: egy párt és egy személyiség teljhatalmat gyakorol.
