Majdnem négy hónapot követően úgy tűnik, hogy az ügyvédek hamarosan ismét munkába állhatnak. A Legfelsőbb Semmítőszék elnöke szerint a munkabeszüntetés kezdetétől november elejéig az országban összesen 120 ezer bírósági tárgyalást kellett elnapolni. Nem hivatalos becslések szerint ez a szám év végére legalább megduplázódott. Az ügyvédség megosztotta a közvéleményt. Míg egyesek felelőtlenséggel és kapzsisággal – abból a feltételezésből kiindulva, hogy minden ügyvéd „dúsgazdag gazember” – vádolták meg a hivatás művelőit, mások támogatásukról biztosították a saját és a közérdek – a közjegyzőségről szóló törvénnyel a polgároktól az állam egyebek mellett a szabad választás lehetőségét vonta meg – mentén következetesen és egységesen kiálló ügyvédeket.
A FÜGGETLENSÉG UTOLSÓ BÁSTYÁJA
A belgrádi ügyvédek 2014. szeptember 10-én, szerbiai kollégáik pedig egy héttel később szüntették be a munkát. A közjegyzőségről szóló törvény és az azt kiegészítő törvénymódosítások – ezen belül elsősorban az ingatlanforgalomról szóló törvény – visszavonását, ezt követően pedig az ügyvédek és a közjegyzők kiegyensúlyozottabb munkáját lehetővé tevő szabályozás bevezetését követelték. Emellett az ingyenes jogsegélyről szóló törvény tervezetének visszavonását és átdolgozását is kérték, tekintettel arra, hogy az egyrészről szintén sérti az ügyvédek egzisztenciális érdekeit, másrészről pedig rosszul megfogalmazott tervezetről van szó. Ezen túlmenően minden olyan egyéb törvény felülvizsgálatát követelték, amely beszűkíti az ügyvédek munkavégzési lehetőségét. Az átalányadó csökkentése és Nikola Selaković igazságügyi miniszter leváltása is a követelések lajstromán szerepelt.
A közjegyzőségről szóló törvény csupán az utolsó csepp volt a pohárban. Az ügyvédség és az állam közötti ellentétek jóval korábban elkezdődtek, hiszen mint azt az ügyvédek képviselői több alkalommal is elmondták, az utóbbi években az állam törvények egész sorával veszélyeztette az ügyvédség alkotmányos és törvényes helyzetét. Az ügyvédség számára az előbb említettek mellett többek között a vagyonjogi ügyészségről, a közbeszerzésekről és a végrehajtásról szóló törvények problémásak, mivel ezekkel nemcsak az ügyvédek hatáskörét szűkíti be egyre nagyobb mértékben a végrehajtó hatalom, hanem teljesen irányítása alá próbálja kényszeríteni a hivatás képviselőit. Amikor a Vajdasági Ügyvédi Kamara elnökét korábban arról kérdeztem, hogy mi állhat a végrehajtó hatalom ezen szándékának hátterében, kifejtette, hogy az ügyvédség szinte az utolsó olyan csoport, amely még mindig független az államtól, az államvezetéstől és a hatalmat gyakorló politikai pártoktól. Az pedig természetes, hogy ez a függetlenség zavaró, főleg azok számára, akik – bár azt bizonygatják, hogy Szerbia demokratikus állam, mégis – minden egyes területet irányításuk alá próbálnak helyezni.
VISSZÁSSÁGOK SORA
Ami a közjegyzőséget illeti, nemcsak a szerbiai ügyvédség és nemzetközi érdek-képviseleti szervezeteik, hanem egy kormányzati szerv, a szerb kormány Korrupcióellenes Tanácsa is kifogásolja a közjegyzőségről szóló törvény és az azt kiegészítő törvények meghozatalának, valamint a közjegyzőség felállításának módját. A KT az igazságügy reformjáról összeállított aktuális, december elején közzétett jelentésében megállapítja, hogy a közjegyzőségről szóló törvény pontatlan, nem világos, értelmezhetetlen, szemben áll a rendszerbeli, a jogrend szempontjából alapvető fontosságú törvényekkel és az alkotmánnyal.
2011-ben történt elfogadását követően a közjegyzőségről szóló törvényt immár négy alkalommal módosították. A tanács értékelése szerint a módosításokra azzal a céllal került sor, hogy a hatalom megfelelőbbé tegye a jogszabályt a majdani közjegyzők számára. Nemcsak a jogszabályt, hanem a közjegyzői vizsgáról szóló szabályzatot is módosították, valamint megváltoztatták a vizsgabizottság összetételét. Ezt követően sokkal egyszerűbbé vált a közjegyzői vizsga, amelyet értelemszerűen jelentősen több személy tett le, mint korábban. Ugyanúgy, mint a bírák újraválasztása esetében, a közjegyzők megválasztása során sem sokszor a kvalitás, hanem a (párt)hovatartozás játszott szerepet, és ezért a korrupció is tetten érhető a folyamatban, véli a tanács.
Egyik ismerősöm szigorúan nem hivatalosan elmesélte, hogy amikor belgrádi jogászként arról érdeklődött, hogy milyen feltételek mellett válhat a fővárosban közjegyzővé, közölték vele: ez csupán 130 ezer eurójába kerül. Ehhez hasonló állítás több más, nevüket szintén nem vállaló személy szájából elhangzott az utóbbi hónapokban a sajtóban. Mint ahogyan az is, hogy a közjegyzők havi bevételének – ami nem hivatalos értesülések szerint esetenként meghaladja a 20–30 ezer eurót – egy része a kormánykoalíció gerincét alkotó párt büdzséjében végzi. Az érintett párt illetékesei felháborodottan cáfolják ezeket az állításokat.
A közjegyzőségnek az állami költségvetés szempontjából azonosítható pénzügyi hátrányaira is többen felhívták a figyelmet. Amikor hivatalba álltak, a törvény értelmében a közjegyzőknek bevételükből egy dinárt sem kellett az állami költségvetésbe utalniuk. Később módosították a törvényt, így a közjegyzőknek ma bevételük áfa nélküli részének 30 százalékát kell az államnak átutalniuk. Ehhez képest például Franciaországban a közjegyzők bevételük 80 százalékát fizetik be az állami költségvetésbe.
Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a Szerbiai Közjegyzői Kamara továbbra is törvénytelen, hiszen a vonatkozó törvény értelmében száz közjegyző tagságával lehetett volna megalakítani, a kamarának viszont csupán 93 tagja van. A 93 közjegyzőből 24 Vajdaság területén dolgozik – 1-1 Palánkán, Óbecsén, Magyarkanizsán, Zentán, Hódságon és Stara Pazován, 2-2 Nagybecskereken, Szabadkán és Zomborban, 4 Pancsován, 8 pedig Újvidéken. Az is érdekes – és talán sokatmondó –, hogy az ügyvédek és a minisztérium közötti tárgyalások, illetve szópárbaj közepette a közjegyzők végig némák maradtak.
ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK ÉS A TÉNYEK
Aki viszont soha nem ódzkodott a médiaszerepeléstől, az Nikola Selaković igazságügyi miniszter volt. Szerepléseinek elemzését követően két dolog mindenféleképpen nyilvánvalóvá válik: az igazságügyi tárca vezetője vagy fiatalsága és ebből fakadó tapasztalatlansága, vagy emberi kvalitásai miatt méltatlan tisztségére. Abba, hogy szakmai szempontból alkalmas-e erre a funkcióra, most nem bonyolódnék bele, bár a jogásztársadalom több alkalommal is felhívta a figyelmet Selaković szarvashibáira, amelyek azt sejtetik, hogy jogász létére meglehetősen hiányosak ismeretei a témában. Az viszont biztos, hogy a miniszter megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a méltósággal és az alapvető viselkedési normákkal. A rezsimhű médiában válogatott vádakkal rágalmazta és sértegette az országos és a tartományi ügyvédi kamarák vezetőit, összeesküvés-elméleteket fabrikált, hogy az ügyvédeket Miroslav Mišković buzdította a munkabeszüntetésre, illetve a mágnás pénzeli őket a sztrájk ideje alatt, azzal a céllal, hogy obstruálja az ellene folytatott büntetőeljárást. Selaković azt is megállapította, hogy az ügyvédek tiltakozása nem más, mint Aleksandar Vučić kormányfő ellen indított támadás. Állampuccs van folyamatban, fejtette ki a miniszter, aki attól sem riadt vissza, hogy megpróbálja hatályon kívül helyezni az ügyvédi kamara belső, munkabeszüntetésre vonatkozó szabályzatát. Ha ismerné a vonatkozó törvényeket és szabályzatokat, tudnia kellene, hogy ezt nem teheti meg.
Az igazságügy befejeződni nem látszó reformja, amelyben már sokadszorra reformálták meg magát a reformot, úgy tűnik, hogy egyre mélyebben beágyazza a problémákat, ahelyett hogy elhárítaná ezeket. Mint ahogyan azt Slobodan Beljanski jogprofesszor megállapította, az igazságügy válsága mind aggasztóbb méreteket ölt, egyre kevesebb szakértőt tömörít magába és az igazságügy – sajnos – egyenlővé vált a személyes bátorsággal és mára alig maradtak olyanok, akik képesek ellenállni a nyomásgyakorlásnak. Tekintettel arra, hogy az ügyvédi hivatásnak kulcsfontosságú jelentősége van az emberi szabadságok és jogok védelmében, mindez mindannyiunkat érint, akármennyire is azt gondoljuk, hogy nem.
