2024. augusztus 22., csütörtök

Szerb–horvát barátság

Legkésőbb ma éjfélig kiderül, hogy meddig fajul a Horvátország és Szerbia közötti ellentét

Ha Magyarország és Szerbia múlt héten közel állt egy diplomáciai botrányhoz, akkor Szerbia és Horvátország esetében most nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a két országot már csak milliméterek választják el ettől. Az indulatok azután szabadultak el, hogy Horvátország a hétvégén a menekültválság miatt lezárta a Bajakovo-Batrovci határátkelőhelyet a teherforgalom előtt. A szerb államvezetés ellenlépéseket helyezett kilátásba. Az egész nap tartó nyilatkozatháborút követően tegnap késő délután megnyílt a határátkelőhely lezárt sávja. Aleksandar Vučić viszont azt mondta, valójában csak részben nyílt meg, ezért Szerbia továbbra is elégedetlen.

Tegnap reggel először a Bajakovo–Batrovci átkelő Horvátországból Szerbiába vezető sávját nyitották meg, majd délután, mikor a szerb oldalon már több mint 12 kilométeres sorban vesztegeltek a tehergépkocsik, a másik sáv is megnyílt. Addigra a sofőrök között olyanok is voltak, akik két-három napja az átkelőn vesztegeltek.

Nenad Vukčević, a batrovci átkelő vámhivatalának vezetője is megerősítette, hogy a teherautók ismét közlekedhetnek Horvátország irányába. A parancsnok arról is beszélt, hogy horvát kollégái nem indokolták meg a határ lezárását a teherforgalom előtt. Tegnap is csak annyit közöltek, hogy a tehergépkocsik beléphetnek Horvátország területére, közölte Vukčević.

A becslések szerint legalább még egy napnak kell eltelnie ahhoz, hogy a helyzet rendeződjön a határátkelőhelyen.

Amikor arra kérték, hogy indokolják meg a határátkelőhely lezárását, a horvát államvezetés képviselői kifejtették: Szerbia megállapodott Magyarországgal, ezért szervezetten küldi a menekülteket Horvátországba.

„KÜLDJÉTEK ŐKET MAGYARORSZÁGRA!

A teherforgalom feltartóztatásából Szerbiának Horvátországnál nagyobb kára származik, fejtette ki Zoran Milanović horvát miniszterelnök tegnap délelőtt, majd hozzátette: „Nagyon sajnáljuk, tudjuk, hogy a dolgok ilyen alakulása nem jó, ugyanakkor nem vagyunk hülyék, látjuk, hogy mit csinálnak a szerbek.”

– Azok az országok, amelyeket a menekültválság a legkevésbé veszélyeztet, színjátékot játszanak. Hogy miért? Majd Isten előtt felelnek tetteikért. Nem akarom én semmire felszólítani Szerbiát, annyit azonban üzennék, hogy kicsit vegyenek vissza a hangnemből. Elkezdhetnének ravaszkodni és a menekültek egy részét Romániába, másik részüket pedig Magyarországra küldhetnék. Egyébként is, Brüsszelben, ahol nem lesz ott Vučić és társasága, hamarosan megbeszéljük, hogy miként lehetne megoldani a menekültválságot ott, ahol az kezdődik, vagyis Törökországban és Görögországban – fogalmazott Milanović.

Ranko Ostojić horvát belügyminiszter úgyszintén meg van róla győződve, hogy Szerbia szervezetten küldi a menekülteket Horvátországba. Horvátországot senki nem tudja meggyőzni, hogy a migránsok közül egy személynek sem jut eszébe Magyarország irányába indulni, nyomatékosította Ostojić, aki korábban azt is bejelentette, hogy a Horvátország és Szerbia közötti nyolc határátkelőhelyből hét addig marad zárva, amíg Szerbia fel nem hagy azzal a gyakorlattal, hogy nyugati szomszédjához irányítja a menekülteket.

A horvát államfő, Kolinda Grabar Kitarović, nem osztja Milanović és Ostojić véleményét, mi több: úgy véli, hogy a horvát kormány politikája tönkretette Horvátország és a szomszédos országok közötti diplomáciai kapcsolatokat.

– A diplomáciai kapcsolatok a szomszédos országokkal megromlottak, ez vitán felül áll, erről beszél az egész világ. Egyetérthetünk a szomszédos országok politikájával, vagy nem, ugyanakkor a horvát kormány nem megfelelő módon próbálta megoldani az ellentéteket. A horvát kormány B-terve a nem létező A-tervre való reakció. Egész nyáron egyeztetéseket kezdeményeztem, hiszen egyértelmű volt, hogy a menekültek előbb vagy utóbb elkezdenek Horvátországba özönleni. Időben kellett volna terveket készíteni és tárgyalásokat kezdeni a szomszédos országokkal. Nem világos, hogy mi történik akkor, ha a szomszédos országok is lezárják határaikat – magyarázta Grabar Kitarović.

FÁJDALMAS INTÉZKEDÉSEKKEL FENYEGETNEK

Aleksandar Vučić szerb kormányfő felháborodottan fogadta Milanović kijelentését, hogy a menekülteket irányítsák Magyarországra. A miniszterelnök összehívta a kormány és a biztonsági szolgálatok koordinációs testületének rendkívüli üléseit, hogy megvitathassák, milyen ellenlépésekkel válaszolhat az ország Horvátország egyoldalú lépésére.

Hiába nyitotta meg Horvátország később a nap folyamán a határátkelőt, Vučić úgy értesült, hogy a horvát hatóságok kizárólag a romlandó árut szállító teherautókat engedik az országba. A miniszterelnök bejelentette: ha ma éjfélig nem sikerül rendezni a nyitott kérdéseket Horvátországgal és ha nem közlekedhet zavartalanul minden egyes teherautó Horvátország irányába, Szerbia több megszorító intézkedéssel válaszol. Fájdalmas intézkedésekről van szó, amelyek az együttműködés elmaradása esetén szeptember 24-én éjfél után egy perccel lépnek életbe, mondta Vučić, hozzátéve, horvát kollégájával hosszú telefonbeszélgetést folytatott a helyzetről és igyekeztek közös nevezőre jutni. A tárgyalásokat folytatják. A miniszterelnök nem kívánta elárulni, hogy milyen megszorító intézkedések léphetnek életbe.

– A horvát kormány hivatalos nyilatkozata így hangzott: ti, szerbek, a menekültek felét küldjétek Horgosra, és akkor mi átengedjük teherautóitokat. Nem tudom, van-e a világon bárki is, aki képes ép ésszel felfogni egy ilyen kijelentést. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan kellene ilyesmire reagálnunk. Nem Szerbia váltotta ki a válságot. A menekültek szabadon dönthetnek arról, merre indulnak tovább országunkból. Az biztos, hogy Szerbia nem hagyja válasz nélkül Horvátország egyoldalú lépését. Az is biztos, hogy ellenlépésünk nyugodt és megfontolt lesz, azonfelül egyetlen elemében sem fogja sérteni a nemzetközi szabályokat. Ugyanakkor mindenféleképpen megmutatjuk Horvátországnak, hogy senki nem alázhatja meg Szerbiát és polgárait, valamint senki nem teheti tönkre a gazdaságát. Ráadásul mindezt ok nélkül. Emberek, nem 1906. január 12-ét írjuk és nem ma kezdődik a vámháború. Bár azt is el kell ismerni, hogy a vámháborúból Szerbia került ki győztesként és gazdaságilag megerősödött – fogalmazott Vučić.

Nebojša Stefanović belügyminiszter egyetért a megállapítással, hogy Szerbia nem befolyásolhatja a menekültek útvonalát, a horvát nyilatkozatokat pedig rosszakaratúnak nevezte. Szerbia nem akadályozza a menekültek mozgásszabadságát, szögezte le a belügyminiszter, majd felszólította Horvátországot, hogy ne nehezítse a teherforgalmat. A határátkelőhelyek lezárásából Szerbiának ugyanúgy kára származik, mint a régió többi országának és az EU-nak, nyomatékosította Stefanović.

Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter Brüsszelben tárgyalt a menekültválságról. A Dimitrisz Avramopulosz migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztossal folytatott beszélgetést követően elmondta: a biztos is felháborítónak találja, hogy Horvátország zsarolni próbálja Szerbiát.

Szerbiában regisztrálják a menekülteket, akik ezt követően a hatályos szerbiai és nemzetközi törvények értelmében oda mennek, ahová akarnak, taglalta Vulin, majd megerősítette, hogy ha az EU végre kidolgozza a menekültválság kezelését hivatott egységes politikát, Szerbia mindenféleképpen csatlakozik ahhoz.