2024. szeptember 14., szombat

Koszovó túllépett az első akadályon

Az UNESCO Végrehajtó Tanácsa Koszovó felvételét javasolta e nemzetközi szervezetbe – A végleges döntés novemberben születik meg, akkor már kétharmados többségre lesz szükség

Tomislav Nikolić államfő meggyőződésének adott hangot az UNESCO Végrehajtó Tanácsa párizsi plenáris ülésének kezdete előtt, hogy Szerbia számára kedvezőtlen döntés születik Koszovó tagságát illetően, de arra emlékeztetett, hogy egy ilyen kedvezőtlen döntés sem számít véglegesnek az UNESCO főközgyűlésének üléséig, melyre egyébként november 3. és 18. között kerül sor. Szerbia folytatni fogja a diplomáciai harcot annak érdekében, hogy Koszovó ne nyerje el a tagságot az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében. Azt mondta, hogy Szerbia a főközgyűlésre vár, s addig megkísérli meggyőzni az egész világot, hogy halasszák el a Koszovó tagságáról szóló döntést 2017-ig. Mint mondta, a cél az, hogy a rendelkezésre álló idő alatt ezzel a kérdéssel is a brüsszeli tárgyalások során foglalkozzon Szerbia és Koszovó az Európai Unió közvetítésével, s megakadályozzák, hogy Koszovó a továbbiakban is megszerezzen magának a világban mindent, amit támogatóinak szavazattöbbségével el tud nyerni.

NEM JÁRT SIKERREL AZ OROSZ-KUBAI KÖZBELÉPÉS

Mint ismeretes, Koszovó felvételét az UNESCO-ba Albánia kezdeményezte, s más országok is támogatták a kérdés napirendre tűzését. A novemberi főközgyűlésen kétharmados többségre lesz szükség Koszovó tagságának elnyeréséhez, a 195 szavazó állam közül az eddigiekben 111 ismerte el a tartomány függetlenségét, 84 nem tette ezt meg. A Végrehajtó Tanácsban 58 állam foglal helyet, ezek közül 32 elismerte Koszovót és 20 támogatta a javaslat napirendre tűzését is.

Szerbia a tegnapi – zárt ajtók mögött megtartott – plenáris ülésen felszólította az UNESCO tagországait, hogy vessék el a Koszovó felvételéről szóló javaslatot. Hashim Thaçi koszovói külügyminiszter is megjelent egy rövid időre az ülésen, de Koszovó szimbólumai nem voltak láthatók. Oroszország és Kuba javaslatot tett a napirendi pont elhalasztására, a felvetést viszont elutasították, megkésettnek ítélték az ülésen. Kuba képviselője a procedúrák megsértése miatt szünet elrendelését követelte, amit jóvá is hagyott a tanács. A szünetet követően azonban gyorsan szavazásra került a javaslat, melyet egyszerű szavazattöbbséggel jóvá is hagytak. Összesen 27 tagállam voksolt igennel, 14-14 tagország küldöttje szavazott nemmel, illetve tartózkodott. Darko Tanasković szerbiai UNESCO-követ szerint a Végrehajtó Tanács a legfájdalommentesebb utat részesítette előnyben, hiszen senkinek sem kedvezett, hogy egy konfliktushelyzetben kellett dönteni.

BELGRÁDBAN ÉS KOSZOVÓBAN IS TÜNTETTEK

Korábban az államvezetés, a Szerb Pravoszláv Egyház és a Szerbiai Tudományos és Művészeti Akadémia egybehangzó véleményt fogalmazott meg, melyben elutasítják Koszovó felvételének lehetőségét, s arra hívták fel a figyelmet, hogy a Koszovó területén található szerb templomok és monostorok a Szerb Pravoszláv Egyháznak és a Szerb Köztársaságnak a tulajdonát képezik, s a tulajdonos megváltoztatásával veszélybe sodornák e kulturális, történelmi és vallási örökségnek a fennmaradását, mely nem csupán a szerb, hanem az európai- és a világörökség részét is képezi. Aleksandar Vučić miniszterelnök is arról beszélt, hogy Szerbia mindent el fog követni a tagság odaítélése ellen, s véleményének adott hangot, hogy hazánknak jobbak az esélyei a novemberi főközgyűlési konferencián, melyen kétharmados támogatásra lesz szükség a végső döntéshez.

A párizsi plenáris ülés kezdési időpontja előtt Belgrádban az egyetemisták tüntettek Koszovó felvétele ellen. A legtöbben a Jogi Kar hallgatói, ezért ennek a karnak az épülete előtt szervezték meg a tiltakozást, ahonnan később továbbsétáltak a Szent Száva-templomig, majd a Szent Márk-templomnál ért véget a megmozdulás. Azt üzenték: Koszovóról és az ottani szerb örökségről nem mondanak le, bármilyen döntést is hozzon végül az UNESCO. A koszovói szerbek is tiltakoztak: a Gračanica kolostor udvarában és Kosovska Mitrovicán is tüntetéseket szerveztek.