2024. augusztus 20., kedd

Aleksandar Vučić ismét előre hozott választásokat emleget

A miniszterelnök szerdán ismét felvetette az előre hozott parlamenti választások lehetőségét

A kormányfő - három hónappal azután, hogy elvetette az előre hozott választások lehetőségét - bejelentette: pártja vezetőségétől engedélyt kér arra, hogy döntsön az ügyben.

A kormányfő pártjának, a jobboldali Szerb Haladó Pártnak a honlapján jelent meg a bejelentés, amely szerint vasárnapra összehívták a párt főbizottságát, hogy az aktuális politikai kérdésekről tárgyaljanak, valamint, hogy Aleksandar Vučić engedélyt kérjen az előre hozott választások kezdeményezésére. A miniszterelnök kedden azt mondta: nem dönthet egyedül, munkatársaival, tanácsadóival, minisztereivel és az államfővel is konzultál majd.

Szerbiában jelenleg semmi nem indokolja, hogy előre hozott választást írjanak ki, Aleksandar Vučić kormánya - szintén előre hozott voksolás után - 2014 tavaszán kezdte meg mandátumát, a párt támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint azóta is folyamatosan 50 százalék körül alakul.

Aleksandar Vučić októberben is fontolgatta már a választások kezdeményezését, akkor azt mondta, egy új voksolással bebizonyíthatná kormánya kritikusainak, hogy nincs mitől félnie, mert támogatottsága még mindig nagy. Akkor azonban azzal vetette el az ötletet, hogy kormánya előtt még számos feladat áll: stabilizálni kell az ország pénzügyi helyzetét, meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalási fejezeteket az Európai Unióval, és mindenképpen normalizálni kell a helyzetet Koszovóval. Ezek közül azóta csak a csatlakozási fejezetek megnyitása valósult meg, a miniszterelnök viszont ismét arra hivatkozva beszél a választások lehetőségéről, hogy az ellenzék bírálja kormánya tevékenységét.

A Vučić-kormány bírálói egyebek mellett úgy vélik, hogy a gazdasági megszorító intézkedések nem hozták meg a várt eredményeket, a fizetés- és nyugdíjcsökkentések csak még nagyobb nyomorba taszították a lakosságot. Az elégedetlenséghez az is hozzájárul, hogy a kormányfő még mindig nem váltotta le azt a védelmi minisztert, aki december elején szexista megjegyzéseket tett egy újságírónőre, és akinek a menesztését Aleksandar Vučić még akkor bejelentette. Az újságírók azóta háromszor rendeztek tiltakozást Szerbia több városában a miniszter menesztése érdekében, valamint a sajtószabadság elnyomása ellen.

Az előre hozott választások kiírását megkönnyítheti az, hogy tavasszal, várhatóan április végén önkormányzati és tartományi választást tartanak, így az állampolgároknak csak egyszer kellene az urnák elé járulniuk, és a választások összevonását akár költségcsökkentéssel is lehetne indokolni.

Korábbi elemzések szerint az előre hozott választások célja - az ellenzék elhallgattatása mellett - az lehetne, hogy a jobbközép irányultságú párt „megszabaduljon" kisebb, baloldali koalíciós partnerétől, az Ivica Dačić külügyminiszter vezette Szerbiai Szocialista Párttól. A Szerb Haladó Párt másik koalíciós partnere a Vajdasági Magyar Szövetség; az új választások után ez a partnerség feltehetően megmaradna.