2024. augusztus 20., kedd

A múlt és a jövő találkozása

Falunapot tartottak Pobedán – Megújult környezetben várták a vendégeket

A pobedai helyi közösség Topolya község egyik legkisebb helyi közössége. Ezen a kis településen kevés lehetőség van a szórakozásra, épp ezért minden rendezvény felértékelődik. A helyiek és a környező települések lakói épp ezért örültek, hogy hosszú idő után ismét megrendezték a helyi közösség napját. Az esemény szombaton tartották meg, és sok érdeklődőt vonzott. Akik már régen jártak Pobedán, azok meglepődhettek, hiszen egy teljesen felújított főtéren zajlottak a programok. A teret rendbe tették, felújították a szökőkutat, valamint kialakítottak egy új nyári színpadot. Megkezdődött emellett a parkban lévő pagoda felújítása is, de annak a mostani rendezvényen még nem volt szerepe. Mészáros Heléna, a helyi közösség tanácsának elnöke a falunap kapcsán elmondta lapunknak, hogy komoly eredményként értékeli, hogy mindezt sikerült összehozniuk.

– Igazán nagy öröm számomra, hogy ennyi ember, ennyi gyermek összejött. Ez arról tanúskodik, hogy a falu és a falvak élnek. Fontos az összetartás, mert az a siker kulcsa, és az emberi erőforrások az, amire alapozhatunk. A közösségünk megmutatta, hogy elegendő potenciál van benne, hogy építsen és jövőt teremtsen. Ez a rendezvény egy bizonyos módon a múlt és a jövő találkozása. A helyi közösség napjára eljöttek azok az emberek, akik ezekben a falvakban nőttek fel, és elhozták a gyermekeiket és az unokáikat is. A gyerekek megtapasztalhatták, hogy milyen volt itt egykoron az élet. Fontos megemlíteni, hogy időközben mi is fejlődünk: új nyári színpadot építettünk és felújítottuk a szökőkutat. Ezek olyan újdonságok, amik új színt jelentenek a falusi turizmus számára. Nagyon elégedett vagyok, akárcsak a munkatársaim – mondta a tanácselnök, majd hozzáfűzte, hogy nagyon hálás Topolya község önkormányzatának. Az önkormányzat lehetővé tette, hogy befejezzenek egy olyan nagy projektumot, ami fontos a közösség számára: a nyári színpadot és a szökőkutat. Mészáros Heléna arról is szólt, hogy a helyi közösség napjának egy fontos momentuma az összetartás.

– Nagyon fontos, hogy támogassuk egymást, mert csak így valósíthatunk meg ilyen dolgokat. Azt gondolom, ez a nap csak egy lépés volt valami felé, ami még jobb és nagyobb lesz. A jövő évben egy még szebb műsorral szeretnénk várni a vendégeket – fogalmazott a tanácselnök.

A helyi közösség napja délután a sportpályán kezdődött, ahol a gyerekeknek szerveztek különböző programokat. Ezt követően ugrálóvár, arcfestés és árusok várták a vendégeket a főtéren. Az ünnepi műsor vendégeit először Mészáros Heléna köszöntötte, majd felléptek a helyi közösség falvaiban élő gyermekek. Különböző tánc-, néptánc-, vers- és énekprodukciókat mutattak be. Ugyancsak fellépetek az újvidéki Nera Művelődési Egyesület néptáncosai és a völgyparti népdalénekesek, akik lángost is készítettek. A rendezvény kedvéért összeállt a Samouki együttes is, amely egykoron ismert volt a környéken, és pobedai fiatalok zenéltek benne. Az est DJ Róbert fellépésével zárult.
 

Nyitókép: A felújított főtéren zajlott le a rendezvény (Fotó: Lakatos János)