Eddig abban a hiszemben éltem, hogy újat felfedezni, megismerni és elfogadni csak ráhangolódva, teljes odafigyeléssel és pihent elmével lehet. Két hete rácáfolt erre a kúlai Titelprevoz turisztikai iroda által szervezett közép-adriai őrjárat kirándulótúrája, amikor szombaton hajnali négykor (5 óra alvás után) egy autóbusznyi újságíróból és turisztikai dolgozóból álló csapat a makarskai szálláshelyről elindult Splitbe, hogy elérje a 6 órakor Bračra tartó kompjáratot. Mondhatom, egyáltalán nem voltam se lelkes, se érdeklődő, sőt a befogadókészségem a lehető legalacsonyabb szinten állt. Úgy néztem, a többieknél is ez a helyzet, de mégis mentünk, mint a légiósok bevetéskor, hogy a nap végére élményben gazdagon, új ismeretanyaggal bővülve, elégedetten tértünk vissza.
![Készülődés az idényre Készülődés az idényre](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119176/image-thumb__119176__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113849.jpg)
Készülődés az idényre
Miután az egyórás, szerpentinekben bővelkedő utat megtettük Splitig, és sötétzöld autóbuszunk kedvező helyet kapott a kompon, a vendéglátó Peca Tours képviselője, Predrag Aranđelović harsányan üdvözölt bennünket. Mindenkihez volt egy vidám szava, és udvariasan beterelte a társaságot a komphajó utasszállító részébe. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapékon, és máris kezdtük jobban érezni magunkat. Jó volt a kilátás Split és a tenger felé is, de úgy tűnt, a kókadozó utasok közül senkit sem nyűgözött le különösebben a táj szépsége. A Slobodna Dalmacija rikkancsa gondoskodott róla, nehogy elaludjunk, vettünk hát tőle újságot. Sikerült megsértenünk azzal, hogy Jutarnji listet is kértünk tőle.
– Én spliti vagyok! – vetette oda büszkén –, én csak a Dalmaciját árulom.
Egy órányi hajókázás, újságböngészés után kiszálltunk Supetarban.
![A Jadrolinija Tin Ujević nevű kompja ilyenkor még nincsen tele A Jadrolinija Tin Ujević nevű kompja ilyenkor még nincsen tele](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119177/image-thumb__119177__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113851.jpg)
A Jadrolinija Tin Ujević nevű kompja ilyenkor még nincsen tele
Brač a horvát tengerpart egyik legnagyobb és legnépesebb szigete a maga 15.000 lakosával, a Spliti-öböl keleti oldalán található Split és Makarska között, 22 kisebb-nagyobb településsel, egy tucat lakott és fél tucat lakatlan házcsoporttal. Az itt élők vagy Splitbe járnak be dolgozni, vagy földműveléssel, turizmussal és halászattal foglalkoznak. A lenyűgözően szép természeti adottságokkal bíró sziget belsejében földművelés folyik – organikus termékeket állítanak elő – és állattenyésztés a hegyi legelőkön, a part mentén pedig a turizmus, vendéglátóipar dívik éjjel-nappal, a halászok viszont éjjel próbálják becserkészni az öbölben a tengeri kincseit, hogy aztán a helyi piacokra, éttermekbe, vendéglőkbe és szállodákba szállítsák.
Álmosan ébredező Supetar fogadta a csapatot. Még a friss újságra is várni kellett, mert mi előbb odaértünk a bódéhoz, mint a sajtótermék. A mediterrán hangulatú város központi része a kikötő, mellette a főtéren sok-sok középkori látnivalóval. Homokos strandja példásan rendezett, és különlegességnek számít a szigeten, mert Bračon nincs sok valódi homokos strand. De mégsem ez a strand viszi el a pálmát, hanem a boli Aranyszarv strand a maga fehér, apró kavicsos, a tengerbe merőlegesen benyúló gátra emlékeztető egyedi képével. A széljárástól függően változtatja alakját és helyzetét. A horvátországi tengerpart szimbólumává vált, de akár Bol védjegyének is nevezhetjük. Supetarból, a sziget legészakibb részéből Bolba, a legdélebbi csücsökbe igyekeztünk. Nyolc órára oda kellett érnünk egy jeles eseményre.
![A Titelprevoz autóbusza a kompra vár A Titelprevoz autóbusza a kompra vár](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119178/image-thumb__119178__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113850.jpg)
A Titelprevoz autóbusza a kompra vár
![Magyar Szójuk van? A kérdés nem alaptalan, valamikor a tengerparton is lehetett kapni Magyar Szójuk van? A kérdés nem alaptalan, valamikor a tengerparton is lehetett kapni](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119179/image-thumb__119179__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113852.jpg)
Magyar Szójuk van? A kérdés nem alaptalan, valamikor a tengerparton is lehetett kapni
Az ragyogó napsütés, az évszázados fenyők árnyéka, a sikátorok misztikus szelleme, a legizgalmasabb nyaralóhelyek és a szörfparadicsom mellett itt található Brač repülőtere is. A 30 km-es utat egy óra alatt tettük meg, s pillanatok alatt benépesítettük a csöppnyi repülőteret, ahol még nem indult be a repülési idény. Rögtönzött fogadással és díszünnepséggel kedveskedtek nekünk. A repülőtér igazgatója ugyanis bejelentette, hogy jövőre Belgrád és
Brač között a nyaralási idényben charterjáratot indítanak. Szolda Józsefnek, a kúlai Titelprevoz idegenforgalmi iroda képviselőjének átnyújtotta a megbízólevelet, aminek köszönhetően útvezetőnk megszerezte az exkluzív jogot, hogy Szerbiából a dalmát tengerpartra repülővel szállíthassa a turistákat. Ünnepélyesen megígérte, hogy jövőre ugyanez a csoport ilyen módon érkezik majd Dalmáciába.
Tihomir Marinković, Bol polgármestere nagy örömmel vette tudomásul mindezt. A bračiak és a boliak régi álma teljesül majd.
– Boldog vagyok, hogy több éven át tartó előkészület után az idén júniusban megkezdődő repülőtéri bővítési munkálatok után a jövő nyaralási szezonban végre megindulhat a Brač–Belgrád charterjárat. Eddig is nagy volt az érdeklődés Szerbia részéről Brač szigete iránt. Jöttek a turisták, ahogy tudtak. Nagyon sok szép és dicsérő, a lelkünket melengető levelet kaptunk a Brač szigeti és boli nyaralás idején szerzett benyomásaikról. De mindig megjegyezték, hogy egy kicsit fárasztó a hosszú utazás. Ezen próbálunk változtatni az új járattal, hogy kényelmessé, színvonalassá tegyük végre az utazást a horvátországi tengerpart védjegye iránt fokozottan érdeklődő szerb turisták részére – nyilatkozta mosolyogva és elégedetten a polgármester, majd egy koccintásra invitálta a társaságot, és biztatott bennünket, hogy nézzünk szét Brač szigetén, érdemes.
![Szolda József átveszi a charterjáratra vonatkozó exkluzív megbízólevelet Szolda József átveszi a charterjáratra vonatkozó exkluzív megbízólevelet](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119180/image-thumb__119180__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113853.jpg)
Szolda József átveszi a charterjáratra vonatkozó exkluzív megbízólevelet
![A reptér csarnoka A reptér csarnoka](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119181/image-thumb__119181__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113854.jpg)
A reptér csarnoka
![A reptér kívülről A reptér kívülről](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119182/image-thumb__119182__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113855.jpg)
A reptér kívülről
![A boli polgármester a kifutón nyilatkozott A boli polgármester a kifutón nyilatkozott](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/119183/image-thumb__119183__msz-article-nocrop-own/cms-image-000113856.jpg)
A boli polgármester a kifutón nyilatkozott