A Vajdasági Magyar Folklórközpont és a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum képviselőinek 2015 októberében a belgrádi Néprajzi Múzeumban tett látogatásával kezdődött el az az együttműködés a két múzeum között, aminek az eredménye lett az idén tavasszal egy kiállítás a belgrádi Néprajzi Múzeumban, A koszovói és a sárközi hímzés – kulturális párhuzamok címmel.
Ennek a kísérőprogramjaként kézimunkával foglalkozó egyesületek munkáiból is nyílt kiállítás április második felében, olyan egyesületek munkáiból, amelyek ápolják és éltetik a hagyományos hímzés e formáit. A Tolna Megyei Népművészeti Egyesület, a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont és a péterváradi Vredne ruke Novog Sada egyesület hímzőinek munkáit csodálhatta meg az érdeklődő közönség a múzeum előcsarnokában.
Kétéves kutatómunka vezetett tehát ehhez a közös kiállításhoz, mely egyrészt tanúságtétele annak, hogy a mai napig él ez a két hagyományos hímzésforma, mégpedig elsősorban azért, mert vannak egyesületek, amelyek fölvállalják a régi anyagok fölgyűjtését, földolgozását, és/vagy ezeknek a hű másolatát készítik el, mint teszik ezt a Vredne ruke Novog Sada hímzői Marija Dragišić irányításával, vagy a motívumok felhasználásával saját tervezésű darabokat készítenek – többnyire ez a gyakorlat a másik két egyesület esetében.
A tárolók tartalmát megfigyelve nem szükséges szakértelem ahhoz, hogy a látogató rácsodálkozzon a hasonlóságokra: elsősorban a színekre, de a motívumokban is fölfedezhetők párhuzamok. A színek: a kék-vörös(drapp-barna)-zöld-óarany árnyalatai. A sárközi hímzésben ezek a jegykendő és a bíborvég színei. A motívumok tekintetében mindkettőre jellemzők a geometrikus és a növényi formák, sőt a virágok szerkezete is mutat hasonlóságot. Mindkettő fekete kontúrral készül, és jellemzőek a kacskaringók.
Motívumvilágában, színében egyértelmű a hasonlóság a kétfajta hímzés között, fejlődéstörténetében éppen ellenkezőleg: a sárközi a magyar népi hímzőkultúrának csupán egy tájegysége a sok közül, és nem változott az idők során, megmaradt olyannak, amilyen volt, a koszovói viszont a szerb nemzettudat erősítését szolgálja, ezzel emelkedik ki a szerb hagyományos hímzés egyéb kategóriái közül, és az évszázadok folyamán nagy változásokon esett át. Erről Irena Fileki, a belgrádi múzeum tanácsosa, a kiállítás egyik szerzője számolt be. A kutatások szerint ez a hímzésfajta évszázadokra visszavezethető, mivel föllelhető Vajdaságban is olyan szerb családoknál, akiknek az ősei még Csarnojeviccsal vándoroltak északra. A szerb középkorhoz kötik ezt a fajta hímzést, amelynek köze van a kopt és a bizánci textilkultúrához is. Fontos motívuma a piros bazsarózsa (crveni božur), mert a néphit szerint a koszovói vesztes csata (az első rigómezei csata) után ezek a virágok hajtottak ki a véráztatta földből. Amikor a hímzés bekerült az oktatásba, a nagy, komplex motívumokat egyrészt leegyszerűsítették, másrészt a szomszédos népek – például macedón – motívumvilágából merítve mintegy megújították. Ez az egyszerűbb forma vált a két világháború között a városi kultúra részévé, főként a lakástextíliában, és maradt meg a mai napig.
Komjáthiné Horváth Ágnes, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület elnöke szerint a kutatások török eredetre vezetik vissza mindkét hímzés eredetét. Hasonló alapanyagon hasonló színekkel mindkét nép a maga képére formálta.
– Vallom, hogy azonos technológiai szinten hasonló dolgok készülhetnek egymástól távol eső területeken is – mondja, és kitér arra, hogy másrészt a kereskedelmi útvonalak mindig nagy hatással voltak a változásokra, általuk könnyebben éri idegen hatás egy-egy tájegység kultúráját.
Sárközben nyilván azért tudott megmaradni változatlan formában, mert meglehetősen zárt világ volt, ahol az év nagy részében csónakkal közlekedtek, amikor a Duna kiáradt. Szerinte a hasonló színárnyalatokon sem kell nagyon csodálkozni, mert ezek növényi vagy ásványi festékkel festhető árnyalatok. Később ezt fölváltotta ugyan a gyári festék, de akkorra már kialakultak az elfogadott színárnyalatok.
– Kevés az olyan kutatás, ami a népművészetben a kapcsolatokkal, átfedésekkel foglalkozna – tér rá egy fontos kérdésre a tolna megyei egyesület elnöke, és reményét fejezi ki, hogy a 21. század egymásra találásának része lesz egymás kultúrájának a megismerése, ami mindenképpen megkönnyíti a közeledést.
A kiállítás anyaga Szekszárdon is megtekinthető lesz május 17-étől.