A Botra férfikórus a díjazott, viszontlátásra jövőre Horgoson

Vasárnap este ért véget Törökkanizsán a kétnapos, nagyszabású renezvény a LV. Gyöngyösbokréta  és a XLII. Durindó. A rendezvény kiváló hangulata mind a két nap  áthatotta az emberek lelkét. A Bodor Anikó-díjat az óbecsei Botra férfikórus nyerte meg, míg a jövő évi rendezvény megszervezésének jogát a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület érdemelte ki, így Magyarkanizsa vonzáskörzetében marad a Gyöngyösbokréta és a Durindó, hiszen úgy mint Törökkanizsa, az idei rendezvény rendezője, vagy mint Horgos, mind a kettő közel van a Tisza-parti városhoz.

Újhelyi Nándor ki is tért arra a momentumra, hogy a fesztivál plakátján is megjelenő híd fontos szerephez jutott, már csak azért is, mert összeköti Bácskát és Bánátot, szó szerint is hidat képezve. A híd avatása, 1974 óta nem volt ilyen nagy tömeg a városban, mint a Gyöngyösbokréta és Durindó alkalmával, csaknem háromezren voltak jelen.

A százhúsz énekcsoportot, együttest és szólistát felvonultató esemény joggal mondható, hogy sikeresen zárult, így értékelte ezt Sutus Áron is, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke.

– Nagyon megijedtünk a hirtelen jött zivatartól, de fontos kihangsúlyozni, hogy ennek a Durindónak is megvolt a maga különlegessége. Azért is, mert hosszú idő után először történt meg az, hogy vasárnap rendeztük meg, másrészt viszont először történt meg, hogy a durindósok bevonultak a templomba ünnepi áhítatra. Nem is akárhogy történt ez a vonulás, hanem zarándokénekkel, együtt az atyával, lobogóval és feszülettel. Sóti János plébános is úgy élte meg, hogy nagyon szeretné, ha így zajlana le minden miséje. Azt gondolom, hogy emlékezetes marad majd az ő számára is ez az alkalom. Az a generáció, akik jelenleg a Durindó résztvevői, erősen kötődnek az egyházhoz és a népi vallásos énekeken keresztül magához a néphithez, illetőleg ezáltal a népzenei világhoz. A résztvevőknek fontos volt az is, hogy egymást megnézzék, és mivel a Bodor Anikó-díj átadását is arra a napra terveztük, amikor a fellépők is jelen vannak, így emiatt sokan itt maradtak a rendezvény végéig, így testközelből láthatták magát a díjátadót és a díjat. A kézműves vásár is nagyon kedves volt, a családoknak, a gyermekeknek is szerveztek programot a délelőtt folyamán, az is nagy sikerrel zajlott. A parkot birtokba vette Törökkanizsa magyarsága, ami szintén nagyon lényeges, hisz megmutatták, mit jelent újraértelmezni ezt a hársfákkal övezett parkot és mit jelent az, hogy ők újították fel a színháztermet, és büszkék lehetnek arra, ahogy a könyvtárterem ünneplőbe öltözött – mondta Sutus Áron.

A Bodor Anikó-díjat minden évben az az együttes vagy szólista kapja, aki önnön népzenei hagyatékát hitelesen tolmácsolja. Ez is, mint minden, a közösségben tud igazán kiteljesedni. A szakmai zsűri értékelése alapján 2018-ban a Bodor Anikó-díjat az óbecsei Botra férfikórus kapta.

A fesztivál rendezési jogát pedig Horgos érdemelte ki, a lobogót ők vehették át.

KOLOZSVÁRRÓL JÖTTEM

A fesztiválon kirakodóvásár is fogadta a résztvevőket. Közöttük volt az erdélyi Nagy Zsuzsanna, aki Kolozsvár megyéből, Szék községről érkezett a szemlére és mezőségi viseleteket, terítőket, kalotaszegi írásos párnákat, népviseletes babákat, szőtteseket, gyöngyöt kínált. Mindezeket maga készíti:

– Az Interetno fesztiválon már jártam, és ott hallottam a Gyöngyösbokrétáról és a Durindóról, és úgy gondoltam, eljövök ide Törökkanizsára, hátha itt is igény mutatkozik a viseleteim, párnáim, szőtteseim iránt. Nekem az életem a varrás és a kézimunkázás, ha szomorú vagyok, leülök kézimunkázni, ha fáradt vagyok, ha unatkozom, akkor is ahhoz nyúlok. Mindent, amit tudok, a nagymamámtól és édesanyámtól tanultam. Egyszerű falusi paraszt emberek vagyunk, nyáron a mezőgazdaságban dolgozunk, és amikor pihenek, akkor kézimunkázom, télen viszont egész nap kézimunkázok, hétvégén pedig varrni szoktam. A viseleteket főleg Magyarországon értékesítem, hiszen Erdélyben mindenki megcsinálja magának, az ottani néptáncosok értenek a varráshoz. Csak eredeti széki és mezőségi népviseletet varrok. Én is néptáncos voltam, sajnos már kiöregedtem, de a gyermekeim követik a példánkat. Nálunk még ma is él a hagyomány, még nagyon sokan népviseletben járnak, és mindenki táncolja a néptáncot, énekeljük az énekeket. A varrást és a kézimunkázást a lányom is megtanulta tőlem, így ha kell, segít nekem, vagy ha leülünk beszélgetni, akkor is kézimunkázni szoktunk. Nagyon szeretem a babákat is öltöztetni. Már 12 éves koromban saját magamnak varrtam viseletes babát, és habár az nem lett olyan szép, őrzöm a mái napig. Később a gyermekeimnek és a keresztlányaimnak is varrtam és öltöztettem babát, ugyanis nagy élvezettel készítem a gyöngy díszítéseket. A babák kalotaszegi népviseletbe vannak öltöztetve.

A CSERE JÓ DÖNTÉS VOLT

Brezovszki Roland, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmai munkatársa elmondta, hogy a törökkanizsaiak kiváló vendéglátók voltak, nagy szeretettel fogadták a rendezvényt, a sajátjuknak érezték és ez az esemény minden mozzanatában megmutatkozott.

– A házigazdáknak rengeteg dolguk volt a fesztivál előtt, a fesztiváltanács, a VMMI és a VMMSZ csak iránymutatást adott nekik, itt igazán nekik kellett megmutatni, mire képesek, milyen vendégfogadók, és tényleg kiválóan elrendeztek mindent. Törökkanizsán megmutatkozott, milyen vendégfogadóak a vajdasági magyar emberek. Először cseréltük fel a Durindó és a Gyöngyösbokréta napját, és azt hiszem, ez is jó döntésnek bizonyult, hiszen azzal a szándékkal tettük, hogy szombat este a fiatalok még tovább maradhassanak, legyen lehetőségük ismerkedni, barátkozni, áttáncolni az éjszakát.

ÉDEMES VOLT SOKAT DOLGOZNI

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke:

– Megható és felemelő érzés volt végigvonulni a fellépőkkel a városon. Úgy érzem, érdemes volt ezért nagyon sokat dolgozni. Tíz éve készültünk erre a rendezvényre, fokozatosan építkeztünk, és most értelmet nyert az a sok belefektetett munka és energia, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy mi itt Törökkanizsán kisebbségben élünk, és számunkra még fontosabbak a közösségmegtartó rendezvények. Úgy érzem, jókor érkezett el hozzánk a fesztivál. Sokszor elnéztem itt a Gyöngyösbokrétán és a Durindón a gyerekeket, amint jöttek-mentek, jól érezték magukat, és az jutott eszembe, hogy az én gyermekkoromban nem is gondolhattunk arra, hogy egy ilyen rendezvénynek adjunk otthont. Történelmi esemény volt ez a mi közösségünk számára.