A gondviselés százada

A cikkhez fotógaléria kapcsolódik, amely itt tekinthető meg.

Maradék egy olyan szerémségi kis település, aminek a neve is nagyon jelképes, hiszen mondhatjuk, hogy a magyar nemzetnek egy meggyötört vidékére érkezünk, ha ellátogatunk oda. A Tarcal-hegység délkeleti csücskében található kis település tulajdonképpen a szórványok szórványának is mondható, mert a 2500 lélekszámú falunak már csak töredéke beszéli, illetve tekinti anyanyelvének a magyart. Ezen kisebbségi helyzettel dacolva mégis küzd, és igyekszik megtenni mindent az ottani magyar közösség, hogy nyelvét, kultúráját és hagyományait megtartsa és az utókor számára továbbörökítse.

Ennek a lelkes közösségnek egy nagyon fontos pillére a református egyház közössége, melynek tagjai mindent megtesznek azért, hogy az elszerbesedett környezetben minél több magyar programot kezdeményezzenek, ami szintén közösségmegtartó erővel bír.

Ilyen alkalom volt Tisza István egykori magyar miniszterelnök Maradékra látogatásának 100. évfordulója. A megemlékezésre szeptember 25-én, kedden került sor, pont 100 évvel Tisza István látogatását követően, aki 1918 szeptemberében délvidéki körutat tett, s ennek állomásai között sorolhatjuk fel Maradékot is, ahová szeptember 25-én érkezett. A emlékünnepséget a maradéki református egyházközség szervezte, melynek lelkipásztora Halász Dániel, akitől az istentiszteleten a következő gondolatokat hallhattuk:

– Ebbe a gyülekezetbe érkezett 100 évvel ezelőtt gróf Tisza István egykori magyar miniszterelnök. Ez a látogatás nem volt betervezve, hanem Tisza jóban volt Szász Károllyal, aki akkor Dunamelléki püspök volt. Tisza István utolsó utazása Horvátországba és Boszniába volt, IV. Károly király bízta meg vele. Ennek az útnak a végén látogatott el Maradékra. A mostani idősek szülei emlékeztek erre az eseményre, és elmondásuk alapján hatalmas élmény volt a számukra. Tisza autója akkor robogott be a parókia udvarába, amikor  a hittanóra kezdődött volna. Nem tudják, hogy a miniszterelnök pontosan miket mondott, de emlékeik szerint annyit biztosan, hogy „sajnos a háborút elveszítettük, de ameddig itt lesz ez a hit, addig lesz itt magyarság”. Ezután átment Beskára, másnap pedig már Budapesten volt.

Bár látogatásának jelentősége fájdalmas volt, hiszen vesztes háborúról adott hírt, de szavaiban annál erősebb biztatást éreztek az akkori maradékiak, hogy tartsák meg magyarságukat, hiszen a jövő addig biztos, ameddig egymásba kapaszkodva megmaradnak magyarnak.

– Ha keresztyének vagyunk, és hitben járunk és küzdünk azért, hogy fennmaradjunk, akkor az unokáink is itt lesznek, magyarok lesznek, és megmaradunk. Még mindig van református, még mindig van magyar, száz év után is. Hiszem, hogy ameddig áll a templom, addig lesznek itt magyarok, és hiszem, hogy a kegyelem az, ami megtart bennünket. Nézzünk csak körbe: tudunk sokkal nagyobb közösségekről, amik eltűntek, de itt, Szerémségben, itt, Maradékon, még mindig vannak magyarok. Viseljünk gondot rájuk, és őrizzük ezt – mondta Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, aki szintén felszólalt az emlékünnep istentiszteletén.

Tekintettel arra, hogy igen fontos történelmi eseményről, fontos látogatásról emlékeztek meg a maradékiak, számos vendég tette tiszteletét a rendezvényen, köztük Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár.

–  A horvát–magyar kiegyezés után ez a község Horvátországhoz került, és nagyon erős horvátosítás kezdődött meg a 19. század utolsó harmadában. A katolikus lakosság egy részét is próbálták elhorvátosítani, és ezért a falunak a jó része úgy döntött, hogy a református vallást választja. Ezeknek a reformátusoknak a leszármazottai hívtak meg engem erre az eseményre, amely meghívásnak nagy örömmel tettem eleget. A magyar kormánynak célja, hogy minden segítséget megadjon ahhoz, hogy ez a magyar közösség a továbbiakban is megmaradjon. Örömmel lehet tapasztalni, hogy 37 év után  magyar tannyelvű osztály is van, ezenkívül óvoda építését is tervezik, ami szintén a magyar intézményrendszer megerősítését mutatja.

Az istentiszteleten számos egyházi képviselő is tiszteletét tette, többek között Darko Turšić lelkipásztor a Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház képviseletében, ő szintén köszöntötte az egybegyűlteket. Mellette fontos megemlíteni a magyar patriótákat, a verbászi gyülekezet tagjait, a Vojlovicáról érkezett gyülekezeti tagokat, Nagybecskerekről, Bácskossuthfalváról, Szabadkáról, Pacsérről és az Újvidékről érkezett vendégeket is, akik szintén fontosnak tartották tiszteletüket tenni a jeles eseményen. Mellettük megjelentek a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai is, akik az elkövetkezendő 9 hónapban szórványterületeken fognak szolgálatot teljesíteni, ahol feladatuk a magyar közösségek összetartása, támogatása, hagyományaik éltetése lesz.

Kiemelt vendégként említhetjük Hajnal Jenőt, Magyar Nemzeti Tanács elnökét is. Az MNT számára fontos a magyar intézmények megerősítése és a megtartásuk, és ebben állandó segítő kezet nyújtanak. Ezért a magyarságnak fontos szem előtt tartani, hogy a közelgő nemzeti tanácsi választásokon segítsen az MNT-nek abban, hogy folytathassa a megkezdett munkáját. A vendégek sorában tisztelhettük Pirityiné Szabó Juditot is, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetőjét, illetve Sutus Áront, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét.

Az istentisztelet után a vendégek a maradéki református temetőben megkoszorúzták Kozma Géza lelkipásztor sírját, és annak a lekipásztornak a sírját is, aki Tisza István miniszterelnök idején teljesített szolgálatot. Ezután, immáron a református egyház parókiáján, Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke is elmondta gondolatait. Ő már több ízben tiszteletét tette Maradékon. Elmondta, hogy a 20. század sok keserűséget hozott a magyarság számára, ez a század pedig a gondviselés százada lesz.

(A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium)