Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője felszólalt a Kisebbségi Jogvédő Intézet által szervezett, a Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében budapesti konferencián. Előadásában taglalta az EP-képviselők együttműködését a KJI-vel és részletesen beszámolt közös tevékenységükről a kisebbségi jogvédelem terén. Számára az idei év sikeresnek mondható, mert egy kezdeményezése meghallgatásra talált az EP-ben. Erről és más, a magyar kisebbséget érintő kérdésekről osztotta meg gondolatait a Magyar Szó olvasóival.
Csáky Pál, a szlovákiai MKP európai parlamenti képviselője (Fotó: Varjú Márta)
Az ön nevéhez fűződik az őshonos kisebbségekért tett fontos lépés, a kezdeményezés beterjesztése.
– Ha nekem négy évvel ezelőtt, amikor beléptem az Európai Parlamentbe valaki azt mondja, hogy ez a kezdeményezés sikerrel fog járni, bizony én sem vettem volna rá mérget. Hiszen a kollégák, akik előttem teljesítettek szolgálatot az EP-ben, sorra mind azt nyilatkozták, nincs esély arra, hogy az őshonos kisebbségek jogait figyelembe vegyék, vagy, hogy ezt a kifejezést egyáltalán leírják. Az idén február 7-én az Európai Parlament túlnyomó többsége, több mint 90 százalékos szavazati aránnyal elfogadta azt a dokumentumot, amely az őshonos kisebbségek jogainak védelméről szól az Európai Unión belül. Ezzel csak azt szeretném szemléltetni, hogy mindig mozoghat a föld, ha akarjuk. Sohasem szabad feladni! A beterjesztésnek köszönhetően már konferenciát is szerveztünk, annak érdekében, hogy amit eddig megfogalmaztunk és elfogadtunk, tovább is vihessük. Az elvárásaink Magyarország polgárainak és a Kárpát-medence magyarságának köszönhetően is az Európai Parlament asztalán vannak. Ugyanúgy egy kezdeményezés is, a Minority SafePack, a nemzeti kisebbségek jogainak garanciáját célzó és kérelmező kezdeményezés, amit több mint egymillió ember írt alá. Itt már nem mondhatja az Európai Bizottság, hogy csupán néhány politikus elképzeléséről van szó. Komoly elvárást fogalmaztunk meg, mi Európa polgárai, és gondolom, hogy ezen az úton tovább kell haladni, le kell szögeznünk, hogy nem elégszünk meg félmegoldásokkal, hanem véghez visszük, amit elképzeltünk.
Mi volt a legnagyobb hozadéka a 2018. évnek?
– A kisebbségvédelmi, a tárcaközi és a frakcióközi csoportot úgy hívjuk, hogy kisebbségi intergroup. Ebbe 64 képviselő lépett be, köztük van délvidéki kollégánk, Deli Andor, de az erdélyi, kárpátaljai kollégák és jómagam is. Azt hiszem, hogy ennek a csoportnak a megalakulása volt az eddigi legnagyobb előrelépés. 2018-ban érzékelhetően két fontos dolgot tudtunk megvalósítani az Európai Parlamentben, egyrészt olyan fontos dokumentumokat fogadtattunk el, amelyek előremutatóak az őshonos kisebbség és az állampolgárok tekintetében, másrészt egymillió támogató aláírást gyűjtöttünk össze, és benyújtottuk a kezdeményezést az európai bizottságnak. Ezen az úton kell haladni továbbra is, viszont attól tartok, hogy a 2019. év egy kicsit szélmentes év lesz a parlamenti választások és a majd létrejövő új bizottság miatt. De nem vagyok pesszimista ebben az ügyben sem. Kötelességünknek érezzük, hogy amíg a mandátumunk tart, addig ezt a témakört folytonosan napirenden tartsuk.
Az eltelt esztendőben mégis mi volt a csúcs?
– Mindenképpen a kisebbségvédelmi határozat, amely kötelezi az Európai Uniót arra, hogy ez európai érték, amit védeni kell. De sikerült az is, hogy valóban erről több konferenciát is tudtunk rendezni azért, hogy körvonalazódjon a tartalmi része is a dolognak, hogy megfogalmazódjon, hogy mi lehet az az európai jogszabálycsomag, aminek nyomán tovább tudunk építkezni.
Érzi, hogy másként tekintenek önökre, így a mandátum vége felé járva?
– Egyértelműen. A kollégák, akik korábban Európai Parlamenti képviselők voltak, mondják azt, hogy még sohasem sikerült 64 tagú lobbicsapatot létrehozni az EP-ben. Ez azért egy jelentős szám, komoly erő, és benne vannak a nyugat-európaiak is meg a kelet-európaiak is, mindenki, aki számít.
Jövőre választás lesz. Indul újra?
– Ez a kollégákon is múlik. Én kész vagyok rá, hogy induljak újból. Nem olyan egyszerű a helyzet, mert meg kell ugrani az 5 százalékos küszöböt, kisebbségi párt esetében ez meglehetősen nagy kihívás. Szembesülnünk kell vele, nekünk is az MKP-ben és a RMDSZ-beli kollégáknak is. Az elmúlt választáson ez nem okozott gondot, s remélhetőleg most sem fog, hiszen a közelmúltbeli önkormányzati választások is arról tanúskodnak, hogy az Magyar Közösség Pártjának meglehetős támogatottsága van. Mondom, nem vagyok pesszimista.
A több mint 450 ezres szlovákiai magyarság lélekszáma is arra utal, hogy aránylag könnyen elérhető célról van szó.
– A hivatalos statisztikai adatok tanúskodnak arról, hogy 450 ezren vagyunk Szlovákiában, de én garantálom önnek, hogy félmillió felett van a magyarok lélekszáma. A legutolsó népszámláláskor, 2011-ben megközelítőleg 120 ezer volt azon szlovák állampolgárok száma, akik nem vallották be a nemzeti hovatartozásukat. Azért van ez így, mert a szlovák állam nem tudta szavatolni a szavazó állampolgároknak, hogy anonim marad a nemzetiség bevallása. Miután ez nem történt meg, nagyon sokan nem írtak be semmit, vagy nem jelölték be milyen nemzeti hovatartozásúak. Biztos vagyok abban, hogy a 120 ezer között legalább 50-60 ezer magyar van. Félmillió felett vagyunk!
Száz évvel ezelőtt, a kitelepítések előtt mennyi volt itt a magyarok lélekszáma?
– Amikor Csehszlovákia megalakult, akkor csaknem egymillióan voltunk, de abba a kárpátaljai rész is beletartozott. A második világháború után, amikor Csehszlovákiát újjáépítették, akkor megközelítőleg 720 ezer magyar volt, akkor megkezdődtek a kitelepítések három hullámban, s mire ez valamikor 1948/49-re befejeződött, a Felvidéken 550 ezer magyar maradt.
Milyennek látja a felvidéki magyarság jövőjét, megmaradását?
– Egyetlen közösséget sem lehet megtartani mesterségesen, csak kintről megmenteni. Nekünk ott kell küzdeni ezért, ahol élünk. Jómagam, az elmúlt három évben színpadi szerzőként is, drámaíróként is próbálok tenni ennek érdekében. Jelenleg három drámám fut, három különböző színházban, mert azt vallom, meg kell próbálni hatni a lélekre is, nemcsak a tudatra. Nagyon intenzíven jelen vagyok a Facebookon, hogy a fiatalokkal kommunikáljak. Most pl. a Nyitrai Egyetemről jöttem, ott Navracsics úrral tartottunk előadást és beszélgettünk az egyetemistákkal, a mostani budapesti konferenciáról a komáromi magyar egyetemre megyek, szintén azért, hogy a jövő magyar értelmiségeivel foglalkozzam. Könyveket írok, az idén négyet adtam ki, kettőnek a szerkesztője vagyok. Próbálom rávenni a fiatalokat, meg a felvidéki magyar értelmiséget, hogy tudatosodjon bennük a felelősségérzet, hogy mindannyiunknak meg kell tenni mindent, ami a helyzetünkből és a tisztségünkből adódik, hogy fennmaradjunk. Ez a kötelességünk! Tény, hogy az asszimiláció által a felvidéki magyarság is nagyon sújtott közösség, és a kivándorlás is nagy, de nem kell hagyni, minden rajtunk múlik. Pozitív jeleket tapasztalok, hogy mind több fiatal jelenik meg a közéletben, egyértelműen vállalják a magyarságukat, a fáklyavivő szerepet, rájuk kell építeni. Tudatosítanunk kell, hogy magyarnak lenni előny, büszkeség és hivatás.
