Ha már ilyen erősen megfogtuk egymás kezét, ne engedjük el soha!

A Fokos zenekar tagjai, Cseszák Zsombor, Szabó András, Szerda Balázs, Csonka Balázs és Jovánovity Péter december 7-én a Fölszállott a páva vetélkedő első középdöntőjéből, majd december 14-én a második körből jutott tovább. A nézők és a zsűri szavazatai által négy versenycsoport tíz előadása jutott a döntőbe. A Fokos zenekar saját versenycsoportjában az első lett. A zenekar prímásával, Cseszák Zsomborral a karácsonyi ünnepek után beszélgettünk. ‒ Mikor és hogyan jött létre a Fokos zenekar? Ha jól emlékszem, valamennyien néptáncra jártatok, ugyanakkor szenvedélyes metálzenekedvelők is voltatok. Hogy jött össze ez a két dolog? ‒ Nagyjából 2007-ben, 2008-ban Jovánovity Péter és én alapítottunk egy zenekart György Józseffel, Csikós zenekar néven. Akkor már pár éve foglalkoztam hangszeres magyar népzenével a bátyámnak, Cseszák Balázsnak a jóvoltából, aki a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőre készített fel évről évre. Főleg apai példán látva, milyen jó a zenekarban muzsikálás, fogant meg az igény egy bandára. Telt-múlt az idő, cserélődtek az emberek, illetve csatlakoztak a zenekarhoz, a formáció 2010 óta létezik Fokos zenekar néven. Mindannyian néptánccal is foglalkoztunk. Életkorunktól függően táncoltunk az óbecsei Cimbora, Kiscimbora, illetve a Szelence együttesekben. Ez is összekötött bennünket, továbbá az, hogy mindannyian az óbecsei gimnáziumba jártunk, tehát folytatódhatott a munka és gyakorlás a középiskolai tanulmányok alatt is. Mindannyiunknak van valamilyen zenei múltja felmenőink révén, több műfajból, ezért is vagyunk szerintem ilyen színesek és nyitottak mindenfelé. Szerda Balázs például egy punkzenekar énekese is volt. Valamennyiünknek van alapfokú klasszikus zenei képzettsége is, csak nem mindenkinek a jelenlegi hangszerén. ‒ Miután megalakult a csapat, milyen elvek, szempontok vezéreltek benneteket? A vajdasági népzene ápolása és mi még?  ‒ Említettem, hogy mindannyian néptáncoltunk, úgy éreztük viszont, hogy jó lenne behatóbban megismerkedni a népzenével is, ezt pedig gyakorlati úton lehet legjobban megtenni. Elsősorban vonószenekar vagyunk, vagyis vonószenekarként kezdtünk el működni. A tamburák csak később jöttek a képbe, hogy érdekesebbé tegyük a zenekari hangzást, ekkor viszont tudatosodott bennünk, hogy valójában keveset tudunk a délvidéki magyar tamburazenéről. Elkezdtünk hát behatóbban foglalkozni ezzel a zenével is. December 23-án, a szenttamási fellépésen ‒ Hol mutatkoztatok be először, gondolok itt a népzenei vetélkedőkre... ‒ Az első bemutatkozás már az előbb említett Szólj, síp, szólj! vetélkedőn volt, majd a Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén. Ezeken minden évben első helyezést kapott a zenekar, ami nagyon sokat jelentett számunkra. Azok az emberek ismerték el ezáltal munkánkat, akikre felnézünk. ‒ Még mielőtt rátérnénk arra, hogy hogyan és mikor kerültetek először a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyre, mi volt az (mely események sorozata), ami a képernyőn való szereplést megelőzte? Miben más a Fokos a többi, hasonló zenekartól? ‒ Szerintem az teszi különlegessé a zenekart, hogy gyakorlatilag gyerekkorunk óta együtt vagyunk, ismerjük egymást, egymás rezdüléseit. Jó barátok vagyunk nagyon régóta, és baráti társaságból lettünk zenekarrá. Nyilván vannak konfliktusok, mint egy családban, de ennek köszönhetően könnyen megoldjuk valamennyit, mert szeretjük egymást, szeretünk együtt lenni, és őszinték vagyunk. ‒ Milyen hatással volt rátok az első, második, harmadik… tévés fellépés? Mi zajlik egy-egy produkciót megelőzően a kulisszák mögött? ‒ A televíziós adásokat több próba előzi meg. Az első nap kora reggel indul a stúdióban, hangbeállás, kamerapróba. Később sminkelés és fényképezkedés a telefonos applikációhoz, reklámhoz a közösségi médiában, kisfilm készítése a műsort összekötő részekhez. Délután lemegy a teljes műsor próbája, majd péntek délután az adás napján szintén lemegy a teljes műsor, sorrend szerint. Egyáltalán nincs semmilyen mozzanat a véletlenre bízva, így téve zavartalanná a nézők számára az adást. Ez a professzionális hozzáállás tetszett nekem a legjobban az egészben. ‒ Egyszer már voltatok csúcsközelben a Fölszállott a páván. ‒ Akkor úgy indultunk, hogy képviseljük a vajdasági magyar tamburazenét. Nem a verseny megnyerése volt a cél, de még csak a továbbjutás sem. Aztán ennek köszönhetően nagy meglepetés volt, hogy a középdöntőbe került a zenekar. Onnan kiestünk, de a műsor végén 50 órás stúdióidő volt a különdíj. Ez jól jött, mert a lemez elkészülésével egy időszakot zárhatott le a Fokos. A lemezek mindig mérföldkövek egy zenekar életében. A Kiskoromtól nagykoromig címet viselő lemezünk összefoglaló lemez, melyen a Kárpát-medence több helységéből való vonószene hallható, illetve vajdasági magyar tamburazene, egyebek mellett azok a számok, amikkel akkor a Pávában is szerepeltünk. ‒ Az első korong után szünet következett, de nemrégiben jött a második albumotok. Mit kell tudni erről a CD-ről? ‒ Tavaly két lemezünk is megjelent. Az egyik a Fonó Budai Zeneház gondozásában, és a Jókedvemben címet viseli. Ezen a CD-n vonós- és tamburazene egyaránt hallható, erdélyi, kis-magyarországi és vajdasági népdalok. Ez tulajdonképpen ,,összefoglaló” a zenekar eddigi munkásságáról. A másik lemez kizárólag tamburazenét tartalmaz, és Törökkanizsa község népzenei hagyatéka címet viseli, tehát ahogy a neve is mondja, a községből származó gyűjtéseket dolgoztuk fel. Utóbbit a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adta ki annak apropóján, hogy 2018-ban Törökkanizsán volt a Durindó és Gyöngyösbokréta. Itt történt meg első ízben a lemez bemutatása is. ‒ Következtek az amerikai és az európai vendégszereplések. ‒ Az elmúlt évünk nagyon mozgalmas volt. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, sok barátot szereztünk. Tíz évvel ezelőtt egyikünk sem gondolta, hogy végül ennyi helyre eljuthatunk, de jó visszagondolni az idáig megtett útra is. A ,,pávás szereplés” és eredménye pedig csak megkoronázta az évet. Remélem, nagyot lendít mindez rajtunk, és újult erővel tudjuk folytatni utunkat. ‒ Hogyan kerültetek ki Amerikába, hol zenéltetek Európában? Próbáld meg röviden összefoglalni az új kontinensen és az Európában tett ,,körutat” és a tapasztalatokat! ‒ Az Egyesült Államokba egy szüreti mulatságra mentünk muzsikálni, a bostoni magyar közösségnek volt ugyanis szüksége magyar zenekarra. Mindig is kíváncsi voltam, milyen a tengerentúli élet, de azt hiszem, a többiek nevében is beszélhetek. És hát megláttuk, valóban olyan, mint a filmekben. Az emberekkel jó barátságot kötöttünk, csodás helyeket láttunk, és ha lehetőség lesz, szeretnénk visszatérni. Biztosítottak bennünket, hogy bármikor segítenek akár egy koncertkörutat is megszervezni, mert Amerika-szerte vannak magyar közösségek, akik alig várják az otthon kis darabkáit, ezekért borzasztóan hálásak. Az európai körútról többször volt szó a zenekaron belül. Az, hogy ez az idén összejött, az Péter érdeme. Régebbi ismeretségeket felkeresve ‒ mert nem először jártunk már a Kárpát-medencén kívül ‒ sikerült megszervezni helyszíneket, ahol koncertet és utána táncházat is tartottunk. Jártunk Bécsben, Prágában, Stuttgartban, Amszterdamban, és végül Londonnal zártuk a turnét. Főleg magyar közönségünk volt, de nagyjából mindenhol volt más nyelvű hallgatóság is, amely ugyanúgy tudta élvezni az előadásainkat. A zene nyelve nemzetközi nyelv, energiát hordoz magában, és ha ezt jól hozzuk elő, akkor mindegy, hogyan és mit énekelünk. Megérzi az ember a jó zenét, és ösztönösen elkezd táncolni a lába. Hazatérve a hosszú és kimerítő útról, szép élményekkel gazdagova, azt állapítottuk meg, hogy mindenhol jó, de a legjobb itthon. ‒ Nyolc év távlatából mennyire változott vagy változott-e egyáltalán a népzenei „étvágy” az elvándorlás közepette igencsak megfogyatkozott vajdasági magyarság körében? ‒ Szerintem igény az mindig volt és van is. Talán régen „érdekesebb” volt, akkor ugyanis nem volt mindennapos és bárhol hallgatható ez a műfaj, de most sem igénylik kevésbé az emberek a jó muzsikát. Ősi kultúránk mindig is kapaszkodó volt, főként a határon túli magyarok számára, de az anyaországban élőknek is iránymutató. ‒ Hogyan látod a népzenei utánpótlás helyzetét? ‒ Évek óta nagy szükség lenne a folyamatos utánpótlás-nevelésre, erre az utóbbi időben vannak kezdeményezések. Jómagam régóta tanítok Óbecsén, ennek eredményeképpen 2 éve létrejött egy új zenekar, nagyon ügyesen csinálják a gyerekek. Ráadásul a Hagyományok Háza-hálózatnak köszönhetően több népzenei képzésre nyílt lehetőség. Ilyenkor megismerkedhetnek egymással a fiatalok, láthatják, hányan vannak, akik ezzel foglalkoznak. És hála Istennek, egyre többen érdeklődnek. ‒ Terveitek? ‒ Elsősorban továbbra is tesszük a dolgunkat, ahogy eddig is tettük. Jelen leszünk a versenyeken, ahol tánccsoportot kell kísérni, koncerteken és a táncházakban is. Az élet nem áll meg a Páva után sem. Egyikünk sem számított az elismerésre, nagyon örülünk neki, és bízok abban, hogy az ezúton szerzett tapasztalatainkat, ismeretségünket sikerül majd okosan befektetnünk. Vagy egy újabb lemezbe, vagy egy turnéba. Lassan 10 éves lesz a zenekar, és ha 2020-ról beszélünk, nyilván jó lenne egy jubileumi koncertet szervezni. Végül, de nem utolsósorban pedig mindenkinek nagyon-nagyon köszönjük a Fölszállott a páva műsora alatt érkezett támogatást, a szavazatokat, a rengeteg buzdítást. Szavakkal igazán ki sem tudjuk fejezni, mennyire hálásak vagyunk, főként azért a hihetetlen mértékű összefogásért, ami ennek kapcsán kerekedett. Ahogy Balázs írta régebben az egyik közösségi portálon: „Ha már ilyen erősen megfogtuk egymás kezét, ne engedjük el soha!”