Raül Romeva annak a katalán kormánynak volt a tagja, amely 2017. október 1-jén megszervezte a függetlenségi népszavazást. Külügyminiszterként fő feladata a nemzetközi közvélemény, mindenekelőtt az európai országok politikai vezetőinek tájékoztatása volt a katalán függetlenségi törekvésekről. Romeva hosszú ideje börtönben ül, őt további kilenc katalán politikussal és két civil aktivistával együtt erőszakos cselekedetekhez vezető lázadással vádolják. A bírósági tárgyalás február 12-én kezdődik a madridi legfelső bíróságon. Romevára a vádhatóság 16 év szabadságvesztést kért. Az interjút Bojan Brezigar újságíró, politológus, az olaszországi Triesztben szlovén nyelven megjelenő Primorski dnevnik korábbi főszerkesztője készítette, majd ajánlotta fel szabad közlésre a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete (MIDAS – European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages) tagjai, így a Magyar Szó számára is. A beszélgetésükre még azelőtt került sor, hogy Romevát Barcelonából Madridba helyezték volna át. Mivel az ilyen interjúk tilosak, a volt külügyminiszter írásban válaszolt a kérdésekre.
– Romeva úr, ön már több mint 300 napja ül börtönben. Hogy érzi magát? Megsínylette az egészsége? – Ez számomra már a 331. nap (az interjú január 15-én készült – szerk. megj.), de kollégáim, például Jordi Cuixart és Jordi Sánchez, a katalán civil szervezetek két prominens vezetője, illetve Oriol Junqueras alelnök és Quim Forn miniszter több mint 440 napja vannak rács mögött. De jól vagyunk, erőben, nyugodtan. – Nagyon unalmas lehet, a napok bizonyára vég nélkülieknek tűnnek. Mivel ütik el az időt? – Negyed 7-kor kelek, tisztálkodom, a fél nyolcas névsorolvasásig kitakarítom a cellám, jógázom és meditálok, majd reggelizünk. Ezt a szokásos börtöntevékenységek követik (tanulás, sport, olvasás, írás …) Fél egy körül ebédelünk. Engem a takarításhoz osztottak be, ezért ebéd után kitakarítom a nappalit, mielőtt viszszavonulnék a cellámba a következő, fél hármas névsorolvasásra. A délutáni tevékenységek 3 órakor kezdődnek, ez a mi esetünkben többnyire ügyvédeink társaságában eltöltött órákat jelent, akikkel a bírósági tárgyalásra készülünk fel. Fél nyolckor vacsorázunk, ami után nekem ismét rendbe kell szednem a nappalit. Este fél kilenckor vonulunk vissza celláinkba. Az éjszakát gyakran olvasásra, elmélkedésre, rajzolásra vagy televíziózásra használom.
– Mi hiányzik a legjobban?
– A börtön távol tart a szeretteinktől, ez nemcsak nekünk, hanem számukra is nagyon szigorú büntetés. Nagyon hiányzik a családom, a barátaim … mindenekelőtt a gyermekeim.
– El tudná mondani olvasóinknak, hogy miért tartják fogva? Mivel vádolják?
– Társaimhoz hasonlóan én is politikai fellépésünk miatt ülök börtönben, és azok zártak ide, akik viszont nem a politikai utat tartják járhatónak.
– Valójában mit csinált? Vétkesnek érzi magát?
– Népszavazást tartani nem bűntett. Olvassanak csak bele a büntető törvénykönyvbe, amiből világosan kiderül, hogy 2005-től dekriminalizálták ezt. A téma vita tárgyát képezte, a spanyol törvényhozás pedig úgy döntött, hogy nem számít bűncselekménynek. Úgy vélem, hogy ez politikai kérdés, és nagy veszély a demokráciára nézve, hogy koholt vádakkal, az igazságszolgáltatás eszközeivel igyekeznek elfojtani egy eszmét. Olyan bűncselekményekért tartanak felelősnek, amelyeket az európai bíróságok visszautasítanak, és amelyeket mi nem követtünk el. Olyan erőszakos cselekedetekre hivatkoznak, amelyekre nem is került sor. Ezért az egyetlen lehetséges verdiktum valamennyiünk felmentése. Ha mégis elítélnek, azzal kitörölhetetlen szégyenfoltot ejtenek Spanyolország történelmén, jövőjén.
– Katalónia népe meg van győződve arról, hogy mindannyiunkat vétkesnek találják …
– A mi jogtalan előzetes letartóztatásunk is azt bizonyítja, hogy a tárgyalás nem lesz tisztességes, hogy semmi köze sincs az igazságszolgáltatáshoz. Mindenféle, az eljáráson kívüli nyomozás folyik, különálló eljárások zajlanak, amelyekkel az a cél, hogy a vádlók minél nagyobb előnyre tegyenek szert a vádlottakkal szemben, hogy állandósítsák a „védtelenség érzetét”. Ez egy mondvacsinált ügy, a koncepciós perek mintapéldánya, a cél történelemhamisítás az igazságszolgáltatás eszközeivel. Mi úgy fogjuk kidolgozni védelmi stratégiánkat, mintha egy racionális érveken alapuló tárgyaláson vennénk részt, nem pedig egy valóságtól elrugaszkodott peren, a kézzelfogható bizonyítékok tükrében pedig az egyetlen ítélet csakis felmentésünk lehet. De mi elsősorban nem jogi, sokkal inkább erkölcsi védelemre készülünk. Egy olyan tárgyalásra, ami folytatása a mi békés és demokratikus követeléseinkért folytatott harcnak.
– Ön a katalán nép erős támogatását élvezi. Ezrek szoktak a börtön előtt tüntetni a politikai foglyok szabadon engedését követelve. A Generalitat (katalán kormány – szerk. megj.) elnöke szerint is elfogadhatatlan más ítélet, mint a felmentés. Mit szól ehhez a hatalmas támogatáshoz?
– A felméréseknek megfelelően Katalónia lakosságának 80 százaléka egyet ért azzal, hogy igazságtalanul tartóztattak le, és ellenzi fogvatartásunkat. Ugyanennyi azoknak az aránya, akik szerint szükséges a népszavazás. A katalán társadalom érti, hogy a jövő alapját a szabadság, nem pedig a kényszer elve kell hogy jelentse. Csak politikai megoldások adhatók politikai kérdésekre, és ezt a spanyol kormánynak is meg kell értenie. A valóság tagadásával, fizikai és „jogi” erőszak alkalmazásával nem jutunk el sehova.
– Nemrég négy társa hosszú ideig tartó éhségsztrájkkal tiltakozott. Ön nem csatlakozott hozzájuk. Nem értett egyet velük?
– Ellenkezőleg, egyet értek követeléseikkel. A húsz napig éhségsztrájkoló társaim minden támogatásomat, tiszteletemet és bátorításomat élvezték. Mindenkinek személyes döntése volt, négyen vállalták a tiltakozás ezen formáját, öten pedig úgy határoztak, nem követik példájukat. Családjaink is mindvégig támogatták hozzátartozóikat.
– Ön vezette a Junts pel Si (Együtt az Igenért) koalíciót Katalóniában. Még mindig úgy látja, hogy a katalánoknak kell Katalónia jövőjéről dönteniük?
– Katalóniának joga van arra, hogy demokratikus úton döntsön saját jövőjéről. A döntéshez való jog törvényes és legitim. A népességnek több mint 80 százaléka is évek óta ezt indítványozza. Amikor a lakosságnak ilyen jelentős része békés honpolgárként ennyire kitartóan ragaszkodik a véleménynyilvánításhoz ebben az életüket igencsak meghatározó kérdésben, a demokrácia működési szabályai arra kötelezik a mindenkori hatalmat, hogy tegye lehetővé az állampolgárok számára, hogy kifejezzék akaratukat és döntsenek. Ez minden demokrata számára egyértelmű kellene hogy legyen.
– A Junts per Si (Együtt az Igenért) nem párt, hanem két politikai alakulat szövetsége, az ERC (Katalán Köztársasági Baloldal) és a PDECat (Európai Katalán Demokrata Párt) koalíciója. A referendum után felszínre kerültek a két párt közti véleménykülönbségek. Nem tart attól, hogy a nézeteltérések ártanak a függetlenségi mozgalomnak? Nem a jobbos pártok malmára hajtják a vizet azt kockáztatva, hogy ők nyerik a választásokat Barcelonában jövő tavasszal?
– Nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet. Széles konszenzus van arról, hogy haladunk tovább a békés és demokratikus úton; hogy semmiféle elnyomásnak nem szabad visszatartania minket; hogy mi senki fölött nem akarunk győzedelmeskedni, hanem egy etikus, tisztességes, befogadó, gondoskodó köztársaságot akarunk kiépíteni, amely más köztársasághoz hasonlóan nem akar mást, mint kormányozni mindenki javára. És ezt politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki támogatja.
– A spanyolországi politikai véleményvezérek a katalánokat okolják a szélsőjobb újjáéledéséért, ideértve a VOX pártot is.
– A katalán jövőkép pontosan ellentéte a szélsőjobb által megfogalmazottnak. Mi elutasítjuk a fasizmust propagáló politikai kultúrát, a gyűlöletet, a xenofóbiát, a hímsovinizmust, a hataloméhséget, a félelemkeltést, hiszen tudjuk, hogy a szélsőjobb ideológia semmiféle értéket nem hordoz. A spanyol fasizmus, a rossz emlékű Franco-rezsim megsemmisítő erővel hatott az emberi méltóság, a szabadság, a társadalmi megbecsülés alapelveire Spanyolországban. Annyi év után még mindig érződnek ennek az időszaknak a komoly utóhatásai bizonyos intézmények esetében, a másság tiszteletéről, a szabadságról és a demokráciáról alkotott mélyen téves felfogásukban. Nézzük csak meg, kik vannak a szélsőjobbon. Azok, akik a katalánok szavazatát támogatják, nem onnan valók. Egész Spanyolországban a szélsőségesek azok mellé sorakoznak fel, akik visszautasítják a párbeszédet, akik nem megoldásokat szorgalmaznak, csak fenyegetnek.
– Amikor a szocialista Sanchezt mindkét függetlenség párti katalán politikai alakulat támogatásával miniszterelnökké választották, felcsillant a remény, hogy változni fog valami Madrid és Barcelona viszonyában. De semmi lényeges nem történt ezen a téren. Hol csúszott el a dolog?
– Azt hiszem, hogy a Sanchez-kormánnyal is az a probléma, hogy Rajoy-hoz hasonlóan ő is közrendi és nem politikai problémának tartja a katalán kérdést; ez a fajta megközelítés ráadásul a szélsőjobbra is jellemző. De alternatíva híján, politikai fellépés és bátorság nélkül, a szabadságról pontosan körvonalazott elképzelés nélkül Spanyolországban a tekintélyelvű, autoriter rendszer fog győzedelmeskedni. Sanchez pedig vésse a fejébe, hogy ez a rendszer a szocialistákat is ugyanúgy maga alá gyűrheti, ahogy az Andalúziában is történt.
– A katalánok bíztak az Európai Unióban. Meg voltak győződve, hogy Brüsszel a közvetítő szerepében lép majd fel, de az európai intézmények semmilyen komoly érdeklődést nem tanúsítottak a katalán helyzet iránt. Önt, mint egykori európarlamenti képviselőt, meglepi ez az a hozzáállás? Számított ilyen negatív reakcióra?
– Mi folyamatosan próbáltunk tárgyalásokat folyatni Spanyolországgal, de mindannyiszor kudarcot vallottunk, a válasz mindig visszautasító volt, amihez egyre több represszió, fenyegetés társult. Többen is felajánlották, hogy közvetítenek a tárgyalásokon, mi erre mindig készen álltunk. Maga Juncker elnök mondta, hogy nem a katalánokon, hanem a spanyol félen múlott a dolog. Be kell végre látni, hogy nem az egyeztetésekkel volt baj, hanem egyszerűen azzal, hogy Spanyolország semmiféle hajlandóságot nem mutatott a tárgyalásokra, a párbeszédre. De ismételten hangsúlyoznom kell: a párbeszédnek, egyeztetéseknek nincs alternatívája, ezt jelenti a politika, és előbb vagy utóbb a politikának szót kell kapnia. Minden európai polgárnak fel kell tennie magában a kérdést: vajon természetes az, hogy Európában egy kormányt csak úgy le lehet váltani, mi több, tagjait igazságtalanul bebörtönözni? Természetes ez? Elfogadható ilyesmi az Európai Unióban, együtt lehet élni nyugodt lelkiismerettel ezzel a modern demokráciákban? Megtörténhet ez? Igen, megtörténhet. A gond épp az, hogy ez igenis megtörténhet, és ennek mindannyiunk számára aggodalomra kellene okot adnia: nem annak, hogy ilyesmi ma előfordulhat az unióban, hanem hogy meg is történt! És hogyha ilyesmi megtörténik, jogos a kérdés: milyen jövő vár ilyen körülmények között Európára?
– Az UNESCO képviselőjeként az 1990-es évek elején hangsúlyos szerepet vállalt a Bosznia-Hercegovinában végzett munkában. Milyen tapasztalatokat jelentett ez az időszak az ön számára?
– Sokat köszönhetek Horvátországnak, Bosznia-Hercegovinának és népeiknek. Nagyon hálás vagyok nekik; a Balkánon szerzett élmények segítettek hozzá annak megértéséhez, hogy elkötelezettséggel és kitartással minden megvalósítható. Mindezek mellett megértettem azt is, hogy minden háború, minden erőszakcselekmény lényegében az egész emberiség kudarca, annak a bizonyítéka, hogy képtelenek vagyunk egyezségre jutni a közjó érdekében, együttműködni, hogy ez megvalósulhasson. A béke minden demokratikus társadalomnak egyik alapköve, és egyedüli lehetőség arra, hogy olyan helyek épülhessenek ki a világban, ahol az emberek fejlődni tudnak. Katalóniának a Balkánnal, és főként Bosznia-Hercegovinával és Szlovéniával való kapcsolatai igencsak szorosak, és én bízom abban, hogy a jövőben erősödni fognak, hogy munkálkodhatunk a népeink közötti kölcsönös egyetértés elmélyítésén.
– Hogyan látja Katalónia jövőjét?
– Katalónia egy olyan útra állt rá, amelyen nem lehet majd sem könnyen, sem gyorsan, sem fájdalommentesen végigmenni, de amelyről már nem lehet visszafordulni.
– És hogyan látja Raül Romeva jövőjét?
– Bármi legyen is a bíróság határozata, a politikai probléma továbbra is marad. A bebörtönzések, a perek és az elnyomás, amelyet a katalánok ezrei elszenvednek, csak a következményei ennek a problémának. A kérdés marad, de a mi építő akaratunkon és politikai elkötelezettségünkön semmi sem változtat. Tudjuk, hogy a per semmit nem fog lezárni. Hogy mindez csak a kezdet.
