Lélekhavazás

A hétvégén tartották meg az újvidéki Ferences Rendház Horgos melletti Domus Pacis lelkigyakorlatos házában a sorrendben harmadik képzőművészeti alkotótábort, amelynek témája az irgalmasság volt. – Rendházunk – írta meghívójában dr. Harmath Károly OFM-házfőnök – szeretné, ha a vajdasági alkotók munkái felhívnák a figyelmet az irgalmasság cselekedeteinek fontosságára az emberek egymás közötti viszonyában. A tábor szakmai vezetője Utcai Dávid festőművész volt.

Az újságíró kíváncsi. Ez a foglalkozása. Néha hivatása. Minden érdekli. Talán ezért felületes, ezért kezdi visszafogottan úgy a mondatot, hogy Szerintem... Nincs ezzel semmi baj. Őszinte beszéd, csak a mondat végéig el ne vesszen ez a személyes hangnem. Ilyen reményekkel kezdem én is a mondatomat, kérdezem: – Hol van az ember lelke? Szünet. Rövid leltár, és, mint annyian, én is mondom a magamét: Szerintem az ember lelke nem egy testrész, nem egy belső szerv vagy végtag, nem is egy részből, egy egészből áll, hanem rengeteg aprósággal hívható elő rejtekéből, illattal, tapintással, ízzel, tekintettel, hanggal és hallgatással. Néha megmagyarázhatatlan apróságokkal. Korán van. Fák alatt ülök. Sárgarigó szól, elvétve kakukk, fecskék és sok verébforma madár. A tanya végében fácánkakas jár. Sűrű pelyhekben havazik. Nyárfák násza van. Mintha érett pitypangok hullanának. Szösz borítja a talajt, a vízpartot. Odébb a tóban mérgeszöld levelek között tündérrózsák. Valótlannak tűnik a leírás, pedig hétköznap is ilyen a kép a ferencesek Horgos melletti tanyáján, a Domus Pacisban. Itt meg lehet állni. Ehhez legalább két dolog kell, a mesés környezet és a szándék, hogy a műútról letérve az idegbajos hétköznapi rohanásból is kilépjünk. A mai ember erre ritkán képes, ritkán önerőből. Segítségre van szüksége. Segítségre, hogy megtalálja önmagát, hogy kicsinységében, esendőségében is fontosnak érezze magát. Az irgalmasságnak, amely az idei, sorrendben harmadik alkotótábor témája volt, sokféle formája lehet. Nem sorolom fel mindazt, amit egykoron hittanóráinkon hallgattunk ebből a témakörből. Egy biztos: ne csak másokhoz legyünk irgalmasak. Önmagunk miatt is üljünk le a fák alá, sétáljunk vízparton, kigombolt ingben kerékpározzunk dűlőutakon, és hallgatózzunk, hátha előjön rejtekéből a lelkünk. Semmit sem cselekedtünk, ha jóvátesszük a világ összes bűnét, de a nagy igyekezetben önmagunkat veszejtjük el. Legyünk irgalmasak önmagunkhoz, mint volt Isten az ótestamentumi Jónás-történetben Ninivéhez, amely megtért a bűnből. De legyünk kegyesek önmagunkhoz akkor is, ha porba hullunk, mint Babits Mihály Jónás könyvében a bűnös város.

Messze lépcsős tornyai Ninivének
a hőtől ringatva emelkedének.
A szörnyü város mint zihálva roppant
eleven állat, nyúlt el a homokban.

Kevés sikerrel, de sok igyekezettel Jónást rajzoltam, mindig önmagam cetben és cettel. Mások is keresték, hallgatták, ami megmoccan bennük. Így lett teljes a hétvégén három nap. A képek csak végtermék. Harmath Károly atyával beszélgetve, a szerzetek divatjáról kérdezősködtem. Szóba kerültek cisztercik és premontreiek is. Arra a kérdésemre, hogy divatos-e a ferences rend, a válasz kapásból jött: – Mindig! – majd hozzáfűzte – Érdekes, hogy a szigorúbb rendek népszerűsége nő.

Így van ez, amióta világ a világ. Az ember a rend és a szabadság között feszül meg. A szigor oltalma biztonságot nyújt, míg a szabadság bizonytalanságot. Mindkettő emberi. Bármelyiket választjuk, néha álljunk meg. A Domus Pacis jó hely erre.

A résztvevők

Az újvidéki Ferences Rendház szervezésében a Domus Pacis lelkigyakorlatos házban harmadízben megrendezett képzőművészeti alkotótábor résztvevői: Jelena Badnjevac Ristić, Goran Bujišić, Gyurkovics Hunor, Nela Horvat, Kerekes Sándor, Lázár Tibor, Léphaft Pál, Tomislav Marijanović, Mezei Erzsébet, Molnár Mirko, Ivan Šarčević, Soltis Miklós, Torok Melinda, Utcai Dávid, Vass Szabolcs.