Friss ganéjelek a szikkadó úton. Itt őzek jártak előttünk. Kövekre lépegetünk az emelkedőn, majd a füves útszegélyen haladunk libasorban a Feszty-körképhez. Magyarok bejövetele Erdélyből, Partiumból, Budapestről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről. Nem honfoglalók vagyunk, csak újságírók. Nem csalás, nem ámítás. A körkép is, Feszty Árpád és a bevonulás is igaz, csak nem Ópusztaszeren, hanem Kárpátalján. Munkács mellett van Kendereske, mellette pedig egy domb, vagy hegy lenne? Nekünk bizonyára az. Ahogy erdélyi kollégánk, Bögözi Attila mondotta volt:
A sajtókonzílium megállapította: A körkép a tájképpel azonos, csak nem vereckei (Ótos András felvétele)
Munkács látképe némi ipari beavatkozással (Ótos András felvétele)
– Nálatok az is hegy, amit nálunk mérgükben a hangyák is összehordanak. Szóval, ennek a tetején, ahova eső után kapaszkodunk, kilátó áll. Úgy kilátó, hogy innen messzire ellátni, pontosan oda, ahova Feszty Árpád nézett, amikor monumentális festményéhez vázlatokat készített a környező hegyekről, és azokat Vereckei-hágóként hagyományozta az utókorra. A hágó kissé odébb van, úgy hetven kilométerre. Kapaszkodunk, pontosabban a levegőt kapkodjuk. Nekünk, alföldieknek az ilyen valamicske emelkedő is nagyocska. De nem adjuk fel: mindig magasabbra! A vázlatokkal kapcsolatos dolgok véletlenül derültek ki. Történt ugyanis, hogy Popovics Béla helytörténész, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke 1995-ben Ópusztaszeren járt. Körülpillogtatott a nagy körképen, és ismerősnek tűnt neki a táj. Felismerni vélte a Munkács környéki hegyeket: a Lovácskát, a Várhegyet.
Később a helytörténész az egyik tanítványától kapott egy leporellót a körképről. A képpel a kezében keresni kezdte azt a Munkács környéki helyet, ahol a vázlatok készülhettek. A várostól keletre található Kendereske falu, melynek határában – egy görögkatolikus kápolna mellett – talált egy ösvényt, mely elvezetett ahhoz a ponthoz, ahol ugyanaz a panoráma tárul a szemlélődő szeme elé, melyet Feszty megörökített a körképen. Megérkeztünk, ez az a hely, amit a derék Popovics Béla talált meg a művészettörténészek és nem utolsósorban a mi örömünkre is. Az emlékhely kialakításáról bővebben kétnyelvű márványtábla tájékoztat: Az emlékhelyet 2013-ban hozta létre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Köztársaság külügyminisztériuma, a munkácsi 1. sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat és a kölcséni nagyközségi tanács támogatásával, Gallov József tervei alapján. Most mi is körüljárjuk, és az eredeti alapján készített, itt „kőbe vésett” körképet tüzetesen összevetjük a tájképpel. Úgy látszik, igaza volt a korabeli sajtónak, amely arról cikkezett, hogy Feszty Árpádék szekérrel járták be a Munkács környéki dombokat, hogy vázlatokat készítsenek a körképhez.
A táj azonos, állapítjuk meg. Fotózunk, ki-ki a saját körképét készíti, majd ereszkedünk. Kisvártatva elérjük azt a házat is, amelynek kapujából köszönésünkre, föltételezem, nem fogadjistenként, az egyik atyafi ukránul annyit válaszolt, hogy: Az ördög gyermekei. Minden bizonnyal nem ruszin (rutén) lehetett, akiket egykoron II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem „gens fidelissimá”-nak (a leghűségesebb nemzetének) nevezett. Vagy már az is megváltozott. O tempora, o mores!
