Egy délutánra kinyíltak a kapuk. Többen azok közül, akik eljöttek Szabadkán a Zsinagóga. Ünnep. című rendezvényre a hétvégén, még soha nem voltak a zsinagógában. Első gondolatukat az oldalsó bejárat átlépésekor mégsem az határozta meg, hogy mennyire rossz állapotban van, hogy szinte nincs olyan fal, amelyről ne hullana a vakolat, nincs olyan ablak, amelyen teljesek lennének a színes vitrázsok, amelyek annak idején, 1902-ben, Róth Miksa műhelyében készültek. Az jutott inkább eszükbe, milyen csodálatos, emberfeletti munka volt az épület megépítése, és milyen gyönyörű még ma is.
A budapesti Shkayach zenekar
A Zsinagóga.Ünnep. című rendezvényt az idén másodszor szervezte meg az Adveniat Regnum TUUM Egyesület – annak idején Vajdasági Keresztény Ifjúság – (Jöjjön el a te országod!).
Délután négy órától bárki bemehetett az épületbe, szabadon sétálhatott, megnézhetett mindent, ami csak érdekelte. Izgalmas volt a délutáni séta is, de még érdekesebb volt akkor, amikor besötétedett és a lépcsőket csak az erre az alkalomra meggyújtott gyertyák világították meg. Délután négytől a zsinagógáról készült rövidfilmeket vetítették szerb nyelven, öt órától pedig a magyar változatot láthatták a nézők. Sokan voltak kíváncsiak a filmekre, volt, aki sétálgatott közben, s hol lent, hol a karzaton állt meg, hogy megnézze, belehallgasson a filmekbe. A kisfilmek a zsinagógáról, illetve a zsidókról szólnak, az építészetről és építészekről, a temetőről, a szertartási szokásokról, a zsidók deportálásáról. Időről időre megnézné őket az ember.
A legcsodálatosabb része az ünnepnek mindenképpen az volt, amikor a budapesti Shkayach együttes a színpadra lépett. Az énekesnő, Polnauer Flóra hangja, a héber nyelv, a zsinagóga akusztikája eszembe juttatta azt az időt, amikor gyermekkoromban a karzaton ülve hallgattam, ahogy a szüleim a Pro Musica kórussal próbáltak. Akkor egy furcsa izgalommal vegyített félelem járt át, a hatalmas épületben egyedül ültem a karzaton. Most viszont meghatott a zene, és úgy tűnt, a közönség is ámulattal hallgatta a Shkayachot, hiszen még be sem fejezték a hangvarsenyt, már tudni akarták, hol lehet megvenni a lemezüket – ami sajnos még nem jelent meg.
A csoportvezetésen a zsinagógáról és a zsidóságról is hallhattunk
Az esti tárlatvezetéseken (a tervezett egy helyett a fokozott érdeklődés miatt kettőt is tartott Negyela László Márk, a TUUM Egyesület elnöke) betekintést nyerhettünk a száz évvel ezelőtti szabadkai zsidóság életébe, a szertartások milyenségébe, abba, hogy mit is jelentenek a zsinagóga falain látható színek, minták, szimbólumok. Azt is megtudhattuk, hogy a 2000-es évek elején tartottak itt utoljára szertartást, s hogy nagy valószínűséggel a kilencvenes években Ristić színháza megszentségtelenítette az épületet.
A zsinagóga épületének terveit Komor Marcell és Jakab Dezső először Szegednek ajánlotta fel, azonban a szegediek elutasították. Így került a terv Szabadkára, ahol egy évnél csak egy kevéssel több időre volt szükség a felépítéséhez. Az alapkövet ugyanis 1901 áprilisában tették le.
Ma a zsinagógát – bár a világ kulturális hagyatékának része – állapota miatt a földön a tíz legveszélyeztetettebb zsinagóga közé sorolják.
A második világháború előtt a szabadkai zsidóság mintegy 6000 főt számlált, legtöbbjük az auschwitzi haláltáborok áldozata lett. Ma kevesebb mint négyszáz zsidó él Szabadkán.
A karzaton a szertartás idején a nők ültek
Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat
A vitrázsok Róth Miksa műhelyében készültek
