A trianoni békediktátum az első világháború veszteseinek megtiltotta a repülőgépgyártást és a repülést motoros gépekkel. Elsőnek Németország ocsúdott fel, és megindult a repülés. Igaz, csak vitorlázó gépeken. Nem sokkal később Magyarország is követte a német példát. A középiskolákban egymásután alakultak meg a repülő-modellező és vitorlázó szakosztályok, és mire kitört a II. világháború, kitűnően képzett (vitorlázó) pilóták álltak a hadsereg rendelkezésére, akiket gyerekjáték volt átképezni motoros gépek pilótáivá. Addig meg (titokban?) ezerszámra gyártották a németek a harci gépeket a Szovjetunió területén, cserébe a németek vitorlázni tanították a Vörös Hadsereg jövendőbeli pilótáit.
De térjünk vissza Újvidékre, a repülés egykori fellegvárába, mely két év múlva ünnepli a Zajol (Sajlovo) repülőtér megépítésének 100 éves jubileumát. Az Osztrák–Magyar Birodalom 1912-ben 5000 koronáért földet vásárolt az újvidéki Magisztrátustól a városhoz közeli Zajol területén. Egy év múlva elkészültek az épületek és a kifutópályák is, és 1913. március 10-én leszállhatott az első repülőgép. 1913. május 11-én és 12-én megtartották az első repülős napokat. Aztán 1914-ben, miután kitört a világháború, ezen a repülőtéren harci gépek állomásoztak és innen szálltak Szerbia fölé. A háború után 1918-ban a repülőtéren megalakult az SZHSZ Királyság légierőjének parancsnoksága. Újvidék ezáltal az alakuló Jugoszlávia légvédelmi és repülős központjává vált. 1922-ben egy kisebb repülőgépgyár, az Ikarus is felépült Zajolon. 1926-ban M. Dalanski ugrásával megnyílt az ejtőernyős iskola. A repülőteret Jovan Jugovićról nevezték Jugovićevónak. A II. világháború kezdetén a német zuhanóbombázók, a Messerschmitt vadászgépek, (közismert nevükön a Stukák) bombái, a háború vége felé meg a szövetségesek bombázói tettek kárt benne. A háború alatt, 1941 és 1945 között német és magyar harci gépek szálltak bevetésre kifutópályáiról. Innen szállt fel rövid, tragikus végű repülésre 1943. augusztus 19-én az a Stuka is, mely nekiszállt az újvidéki strand feletti magasfeszültségű távvezetéknek és lezuhant. Pilótái (egy német és egy magyar) szénné égtek.
Én gimnazista voltam akkor, és mivel nyár volt, épp a strandon tartózkodtam. Nálam volt a fényképezőgépem, mellyel megörökítettem a szörnyű eseményt. Annyi idő után most történik meg először, hogy ezek a felvételek nyilvánosság elé kerülnek.
De térjünk vissza a repüléshez. A repülőtértől pár száz méterre lévő cseneji réten a gimnázium repülőcserkészeiként vitorlázó repülőkön bontogattuk szárnyainkat. A háború után a Népi Technika keretében ismerkedtünk tovább a repüléssel és tanultuk annak fortélyait. Az ejtőernyős szakosztály egy világbajnoknővel is büszkélkedhetett. Érdemei elismeréséül Titótól egy gyönyörű karórát is kapott... Aztán mindennemű repülős tevékenységet elsorvasztottak Újvidéken.
Ma, amikor az újvidéki repülőtér és repülés 100 éves évfordulójának megünneplésére készülünk, a Jugovićevo repülőtér használhatatlan, a cseneji kifutópályáról legfeljebb csak szúnyogpermetező kis gépek szállhatnak fel.
