Annak a templomnak az alapjain állni, ahol – nagy valószínűséggel – előttem csak a tizenegyedik században álltak és imádkoztak, megvallom őszintén, leírhatatlan érzés. A Szabadka melletti Skenderevón lévő tónál mintegy tíz évvel ezelőtt voltam horgászni, akkor nem mélyedtem bele alaposabban a gondolatba, hogy ezer évvel ezelőtt ezen a környéken tanyák voltak, a vízből állatok ittak, a tó melletti dombon templom állt, körülötte pedig temető, amelyet ma szántóföldek takarnak.
Egy tizenegyedik században épült templomot kezdtek feltárni a szabadkai Városi Múzeum és a Községközi Műemlékvédelmi Intézet szakmunkatársai egy hónappal ezelőtt. A templom nagysága már meghatározható, ahogyan az is, hogy valószínűleg több száz sír lehet körülötte, a templomkertben. A látvány és az élmény nem ijesztő, inkább méltóságteljes és mérhetetlenül izgalmas. Szinte kézzel fogható, lelki szemekkel látható az akkori lét, a mindennapi élet, ahogyan vasárnaponként a nők és a gyermekek a templomba igyekeznek, a család egy tagja pedig otthon marad őrizni a tüzet.
– Évek óta tudjuk, hogy ezen a helyen valószínűleg középkori temető állt, ugyanis a szántásokat követően folyamatosan emberi csontok kerülnek elő a mai napig. Az idén tavasszal, mielőtt bevetették volna, a földből megjelentek ezek a nagy kövek, téglák, a traktor szántotta ki őket. Akkor már biztosak voltunk benne, hogy a templomnak az alapjairól van szó – magyarázza Szekeres Ágnes régész.
Egy malomkő – nem tudni, hogy mikor került az alapba
– A legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk a templomot, aminek az alapjain ebben a szent pillanatban is állunk, mivel valószínűleg több fázisban építették, ez a felső réteg egy későbbi templomnak az alapja lehet.
– A pénzek, amelyeket itt találtunk, a tizenegyedik század végéről és a tizenkettedik századból valók. Könyves Kálmán idejéből van a legkorábbi, a legkésőbbi pedig III. Béla uralkodásának időszakából származik. Ezeket nem a feltárt sírokban, hanem szétszórva találtuk, de remélem, hogy a többi sír feltárásával – itt ugyanis egy hatalmas temető lehet alattunk, akár négyszáz sír is lehet még – találunk még pénzeket a kamrákban.
A nagy kövek a templom alapjaiból származnak
A sírok egy részét a szántások során valószínűleg tönkretették. A templomon belül azonban van egy, amelynek még a sírköve is alig sérült.
– Valószínű, hogy ez egy korábbi sír. A templomon belül volt, ami a feltételezések szerint arra utal, hogy gazdag személy lehetett, mert a templomon belül sírkővel temetett egyének igen gazdagok és befolyásosak voltak. A mellette lévő egy nagyon kicsi gyermek csontváza, amiről nagyon nehéz valamit is mondani, mert bármikor betemethették. A téglák pedig a falnak vagy a toronynak a ledőlt részei.
Koponyák
A régésztől megtudom, hogy ezen a területen nagyon sok a tégla, a kő, ami általában nem jellemző az itteni közösségre. Vagyis ez egy gazdag közösség gazdag temploma lehetett, mert borzasztó drága volt, tehát kevés közösség engedhette meg magának. Szent László rendelete szerint minden tíz tanyának – ami egy településnek számított – kellett legyen egy temploma.
A sírokat tovább tanulmányozva arra kérdezek rá, hogy miért vannak ennyire szorosan egymás mellé temetve a halottak.
– Itt egy templomkert volt, és a megszentelt földbe temettek el mindenkit. A templomkert egy árokkal körbevett terület, azt még nem találtuk meg. Mindenki próbált a pénzéhez képest a templomhoz legközelebb temetkezni. Az, hogy most hiányosak a csontvázak, tehát nem teljesek, azt jelenti, hogy itt-ott beleástak a későbbiekben, ha tehetősebb család tagját temették, akkor a korábban elhantolt csontjait kidobták, s a helyére temették. A sírokban egyelőre csak kis hajkarikákat találtunk, de azok jelentéktelenek, szétporladtak a kezünkben.
Szabó Zsombor építésztől, az ásatás szakmunkatársától megtudtam, hogy méreteiből ítélve a nagyobb templomok közé tartozhatott a most megtalált, és mint említettük, arra utal, hogy anyagilag is erősebb közösségről lehetett szó. – A tizenegyedik-tizenkettedik században úgynevezett halszálkás rendben helyezték el a téglákat. Általában az alapfalakat készítették ilyen módon, de díszítőelemként is megjelenhetett a homlokzaton. Vasárnaponként kötelező volt templomba menni. A tatárjárásig biztosan fennállt a templom. Azt követően viszont valószínű, hogy felújították, de ez egyelőre nem biztos, mert még a temető kiterjedését sem sikerült meghatározni. Nem tudni, hogy mennyit szántottak fel közülük, vagyis sokkal nagyobb területet kellene feltárni, hogy az ember teljes képet kapjon erről. Szabadkán ez az ötödik ilyen középkori templom, a tavankúti a 11. századtól a 15. századig folyamatosan épült, változott, annak is csak negyedét sikerült feltárni. Tudtommal ekkora mennyiségben még nem találtak téglát a környéken. Az egész Krivaja völgyében a vízzel párhuzamosan húzódtak a települések. Az is lehetséges, hogy ez a rész Sebestyénegyházának a temploma és a temetője lehetett, mert ez a település, akárcsak Tavankút, megtalálható a 15. századi térképeken.
A halottakat idővel egymásra temették, ezért egyes csontokat szétdobálva találtak a régészek
