Mondhatnám, hogy Koppenhága a kerékpárosok városa, hiszen megdöbbentő a dánok elszántsága, hogy még a legnagyobb hóesésben is kerékpárral közlekednek. Rendkívül fejlett a kerékpár-közlekedés, az utak tiszták, az útkereszteződésekben külön színnel vannak megjelölve az útsávok, pontos útjelzőkkel ellátva, külön villanyrendőr irányítja a forgalmat. A közlekedés többi résztvevője pedig odafigyel és vigyáz rájuk. Ehhez a viszonyuláshoz hozzászoktak a kerékpárosok, és meglepődnek, ha a turisták figyelmetlenségből elfoglalják a kerékpárutat. Többen bukósisakkal, de ruházati stílustól függetlenül – a férfiak öltönyben, a nők magas sarkúban és szoknyában, vagy éppen sportos öltözékben – suhannak el a járókelők mellett. Érdekes (számomra mindenképp az volt), hogy előszeretettel alakíttatják át kerékpárjaikat, ha gyarapodik a család. A kormány elé olyan utazókocsit szereltetnek, amelybe bele tudják helyezni a babákat, ha kell, még sátrat is helyeznek fölé, hogy a gyerekek ne ázzanak és fázzanak. De sok esetben a gyerekek nem utaznak egyedül. Nem ritkák azok a kerékpárok, amelyek olyan kocsikat tolnak, amelyekben négy gyermeket is beleültethetnek.
Mindenképpen szembetűnő, hogy például a bevásárlóközpontok előtt (nem arra az egy többszintes bevásárlóközpontra gondolok, amely alatt metrómegálló van, előtte pedig minden busz elhalad) csupán kerékpártartók találhatók. Koppenhágai tartózkodásom idején, bevallom, csupán néhány helyen láttam, hogy autók is leparkolhatnak, és ezek a parkolók is üresen álltak. Ki is venne autót, hiszen több mint százszázalékos adót számolnak fel rá. Ezzel igyekeznek ugyanis rákényszeríteni a polgárokat a tudatos környezetvédelemre. És miért vezetnének autót, hiszen tömegközlekedéssel bárhova gyorsan el lehet jutni. Egyáltalán nem ritka és nem is különös, hogy a politikusok is kerékpárral járnak dolgozni. És most ne tessék valamilyen szuperkorszerű kerékpárra gondolni, egyáltalán nem a sebességváltós biciklik a divatosak, sőt alig lehet itt-ott találni ilyet. Inkább a nálunk retrónak számító kerékpárok a leggyakoribbak, még a politikusok körében is. A dán parlament parkolója is elsősorban a kerékpárosok számára lát elő tartókat. Egyébként ha nincs tartó, egyáltalán nem zavartatják magukat a dánok, oda támasztják a kerékpárt, ahol helyet találnak: fához, fal mellé. És gyakran nem is zárják be járgányukat. De kis is vinné el?
A parlament parkolója
Mégsem a kerékpárforgalom volt az, amely a legnagyobb hatást tette rám, amikor a Szerbiai Médiumok Asszociációjának, az EBESZ/IREX-nek, valamint a dán államnak köszönhetően a mezőgazdaságot érintő szeminárium részeként tizennégy szerbiai újságíró társaságában Dániában egyhetes tanulmányúton vettem részt. A dán kíváncsiság, a külföldiek iránti nyitottság, illetve egyáltalán a racionális életmódjuk volt az, amely lenyűgözött. Meg kell állapítanom, gazdag ország Dánia, ezért rendkívül magasak az árak, elsősorban számunkra, akiknek az átlagfizetése csupán egytizede a dán átlagfizetésnek (Dániában 3500 euró az átlagfizetés). Ennek ellenére rendkívül szerényen, mondhatnám, racionálisan élnek. Mindenük megvan, abból is talán a legjobb, mégis csak azt és csak annyit vesznek vagy használnak, amire szükségük van. Tudják, hogy mások csodálják őket az életszínvonaluk miatt, de nem kérkednek vele. Talán éppen az önmegtartózkodás a titka gazdagságuknak. Egyébként is csupán háromszázalékos a munkanélküliség, feltételezem, hogy csupán az nem dolgozik, aki nem akar. Ugyanis a szociális rendszerük szerint az, aki munkaerő-felesleggé válik, vagy valamilyen más okok miatt, természetesen önhibáján kívül marad munka nélkül, hat hónapon keresztül az államtól átlagfizetést kap, illetve lehetőséget arra, hogy átképezze magát, és olyan szakmát válasszon, amelyből hiány van. A képzés befejeztével az illető mindjárt munkába állhat. Huszonöt százalékos adóval számolnak, ennek fejében az egészségügy és az iskoláztatás (az egyetemi tanulmányok is) teljesen ingyenes.
Dánia utópia, legalábbis számomra. Nemcsak gazdasága miatt, hanem éppen azért, mert minden rendszere működik. Az emberek betartják a törvényeket. Nem félnek attól, hogy valaki ellop valamit. És attól sem kell tartaniuk, hogy munka nélkül maradnak. Hetente 36 órát dolgoznak olyan munkaidőben, ahogy nekik megfelel, fontos, hogy ledolgozzák az előírt óraszámot. A boltokban sehol sincs érzékelős kapu, mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy például a bolt előtti sárgadinnyét vagy az üzlet ajánlataként kihelyezett termékeket beviszi-e az üzletbe és kifizeti a kasszánál.
Tapasztalatom alapján a dánok nyitottak és barátságosak. Amint meglátják, hogy valaki térképpel közlekedik, máris a segítségére siet valaki, és amellett, hogy segíti az eligazodást az ismeretlen városban, néhány barátságos szót vált, barátkozik az idegen országból érkezővel, tanácsokkal látja el őt abban, hogy hol lehet jól szórakozni vagy jó sört inni. A dohányosok itt elég kellemetlen helyzetben vannak, hiszen elvétve találni olyan sörözőt, ahol dohányozni is lehet, a nem dohányzók pedig élvezhetik az italok illatát, nem kell belélegezniük a dohányfüstöt.
Az egész városban egy ablakon sincs függöny. Mondhatni, a nyilvánosság előtt folyik mindenkinek a magánélete. És ha nem akarják, hogy bárki tudja mi történik a falakon belül, egyszerűen lekapcsolják a villanyt. Kit érdekel, hogy mit gondol a másik? Illetve kit érdekel, hogy mi történik a szobában? Senkit. Annyira természetes, hogy senki sem rejteget semmit, nyitottak a világ felé, hogy senkinek eszébe sem jut benézni esténként az ablakon.
És hogy egy ilyen országban milyen probléma az, amivel meg kell küzdeni? Őszintén szólva, éppen ez az a momentum, amibe, mi, akik tele vagyunk nehézségekkel, bele sem tudunk gondolni. Hiszen a szociális védelmük, az egészségügyük, a gazdaságuk is magas szinten van, és éppen ezért marad idejük a környezetvédelemre. Az éveken keresztül folytatott intenzív mezőgazdasággal ugyanis beszennyezték szántóföldjeiket, így a talajvizüket is. Azon munkálkodnak, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban elejét vegyék ezeknek a gondoknak.
