Ezt még apám kapta hatvanöt évvel ezelőtt. (A képen balról Uri Ferenc, középen Gyülvészi Géza, jobbról Sípos András, egykori tanítvány)
Piroson a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben helytörténeti előadás keretében emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról. Gyülvészi Géza egyesületi elnök köszöntőjét követően Bácsi Etelka, az anyanyelvápoló szakosztály vezetője felolvasta alkalmi jegyzetét a magyar kultúra napjáról, majd Reményik Sándor és Wass Albert egy-egy verse hangzott el ifjabb Tóth András és Barna Gyöngyi tolmácsolásában.
Piros története címmel az est vendégelőadója, Uri Ferenc történész, nyugalmazott történelemtanár tartott előadást, aki csak Uri tanító bácsiként él a pirosiak emlékezetében, hiszen pályakezdő pedagógusként, bevonulásáig majd két éven át tanította a falubeliek akkoriban sokkal népesebb iskoláskorú nemzedékét. Annak idején nyolcvan gyerek vette körül az „öreg iskola” (a mai művelődési egyesület) egyik akkori tantermében. Később, már középiskolai tanárként, első diákjainak gyermekeit is tanította Újvidéken, a futaki úti jó hírű gimnáziumban. Egykori diákjai máig emlékeznek arra, hogy a fiatal tanító bácsi együtt focizott a fiúkkal, de amikor a tanulásról volt szó, megkövetelte a fegyelmet. Jutalomkönyvekkel igyekezett diákjait az olvasásra nevelni. Sípos András, aki középiskolás korában maga is diákja volt, – nem kis büszkeséggel hozta el néhai édesapjának egykori jutalomkötetét, a tanár úr 1947-es dedikálásával. Ezen az estén, hatvanöt év után, az egykori adományozó újra beírta magát az ezerkilencszáznegyvenhetes bejegyzés alá.
A közönség
Uri Ferenc előadásában segített a helybelieknek rendszerbe foglalni a jobbára szájhagyomány útján szerzett helytörténeti ismereteiket.
A település neve – Piroska Majorként először 1237-ben szerepelt hivatalos okiratban, amikor IV. Béla király – számos további faluval együtt – a Bélakúti (péterváradi) Cisztercita Apátságnak adományozta Pirost. A középkori település a török hódoltság idején elpusztult, a mai magyar lakosok ősei az 1786-ban történt újratelepítéskor érkeztek a Nagykunságból, a gróf Hadik András futaki uradalmához tartozó, akkor már szerbek lakta faluba. Ettől az időponttól kezdve már nagyobb számban találhatók kutatható írott emlékek a település múltjáról.
Mivel Pirosnak még nincsen átfogó monográfiája, az előadó felvetette a helyben felkutatható és egyéb ismeretanyag összegyűjtésének szükségességét, egyben indítványozta egy helytörténeti gyűjtemény felállítását.
A hallgatóság számára meglepő részletekre is fény derült. Például, hogy a falu első földesurának, Petúr bánnak az egykori vára az autópálya Temerini úti fölüljárójánál lévő dombon terült el, Vásárosváradnak nevezték, és valójában ez volt az első Pétervárad, amely csak a tatárjárást követően került át a szerémségi oldalon álló kősziklára. A hallottak kapcsán számos kérdés is elhangzott, megválaszolásukkal az előadás hallgatósága még inkább testközelbe került saját településének múltjával.
Ebben a tanteremben valamikor sokkal több diák tanult
Gyülvészi Géza, a Fehér Ferenc MME elnöke az első idei összejövetelen ismertette a további rendezvényeket: február 4-én csárdásbált tartanak, egy héttel később, február 11-én, álarcosbált a gyerekeknek, majd február 25-én az évi közgyűlés következik. Március 10-én nőnapi bál lesz az egyesület székházában, 17-én pedig az 1948-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeznek. Március végén megkezdődik a húsvéti műhelymunka a gyerekekkel, és a kézimunkázó asszonyok is kiállítást szerveznek. Az egyesület jelenlegi legégetőbb gondja, hogy egyes tagok betegsége miatt veszélybe került a vegyes kórus fennmaradása, ráadásul ideiglenesen kórusvezető nélkül maradtak.
