(Fotó: Szilágyi Edit)
Az óbecsei belvárosi temető sírjain sárrá olvadt már a hó. A fákra zúzmara, a tájra csend ült. A márvány síremlékekre reggelente azért még mindig fehér leplet fúj a szél, és útját folytatva megmozdítja a ködfoszlányok mögött láthatatlanságba burkolózó koszorúleveleket is.
Mintha a halottak nyugalmát őrizné, valahol a temető központi részén büszkén áll a kápolna. Ha szeretteink végső nyugvóhelyét látogatjuk, a kis kápolnát mindig látjuk. Vajon mennyit tudunk róla? Eszünkbe jut-e, hogy a majdnem 150 éve fennálló kápolnában a hívek végtelen sora imádkozott, sírt, lelki békéért könyörgött, hálát adott, vagy belenyugodva a sors akaratába, megbékélt önmagával, a világgal és Istennel. Lehet, hogy kezükkel érintették a kilincset, végigsimították a padokat, ott imádkoztak, egyházi énekeket énekeltek azok is, akikhez örökre a legszebb emlékek fűznek bennünket? Kár, vagy talán épp jó, hogy a falak nem mesélnek?
A kápolnát Német Antal Pécsky és neje, Kővágó Anna építtették 1862-ben. Az oltárképet, Szent Mihály arkangyalt a harsonával, Than Mór festette ugyanabban az évben Pesten. A jótevők a kápolna kriptájában, illetve a kápolna előtti sírban nyugszanak. Az ötvenes években évente két szentmisét tartottak a kis kápolnában. Ma már minden vasárnap hallhatják a templomkápolnában misén résztvevő hívek a kis orgona hangját és a harang hívó szavát. A hangszernek mindössze három regisztere van, Kovács István szegedi orgonaépítő készítette 1863-ban. Az 1851-ben készült harang a belvárosi templomból származik. A többitől eltérő hangja miatt került a kápolnába.
Tavasztól őszig az elhanyagolt temetőkert, a fű közé rejtőző sírhelyek látványa, a hervadt virágok és az üres vázák lehangolóan hatnak, az elmúlásra emlékeztetnek. A kápolna üzenete ezzel szemben egészen más. Reményt kelt. Évek óta szorgos kezek munkáját őrzi és dicséri folyamatos tisztasága, ragyogása. Karácsonykor habfehér és csodaszép új kézimunka került az oltárra, a szobrokhoz. Akik a kápolna körül szorgoskodnak, takarítanak, virággal, saját készítésű kézimunkákkal teszik csinosabbá, névtelenek maradnak. Mert nem dicsekvésből dolgoznak, munkájuk önzetlenségüket jelképezi. Ezért a kápolnába betérők nevében hála és köszönet nekik.
