Hang nélkül ordító üzenetek

(Molnár Edvárd felvételei)

Egy plakát akkor jó, ha az üzenete minél szélesebb réteg számára érthető, egyértelmű, és (pozitív értelemben persze) rögtön szemet szúr. Lehetőleg minimális effektusokkal készüljön, a mondanivalója viszont legyen maximálisan helyénvaló. Többek között ez is leszűrhető a szabadkai Képzőművészeti Találkozó Kortárs Galéria emeleti részében a minap megnyílt negyedik nemzetközi egyetemista plakátkiállításról. A tárlatot az Újvidéki Művészeti Akadémia szervezte és Branislav Dobanovački professzor nyitotta meg. A tárlat vendége volt Ivan Karlavaris, az Újvidéki Művészeti Akadémia fotó-szakelőadója, a nemzetközi egyetemi fotóverseny biennále elnöke, Darko Vuković, az Újvidéki Művészeti Akadémia docense és Nela Tonković, a Képzőművészeti Találkozó kurátora is. Ők szintén közreműködtek a tárlat létrejöttében, amely a 2004–2010-es periódus díjazott alkotásaiba ad betekintést.

A biennáléról Branislav Dobanovački elmondta, hogy a kezdet nagyon nehéz volt.

– Akkoriban indultunk, amikor még senki sem hitte, hogy a szankciók alatt gyötrődő rossz hírű országban bármilyen világszínvonalon történő kezdeményezés véghezvihető. A negyedik biennále ennek ellenére már igen figyelemre méltó, és magasra tette a lécet. Kiállításunkon a hallgatók a gyakorlataik alatt készült műveikkel mutatkoznak be. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a palkát-tervezői szakos hallgatók világszerte miképpen vélekednek egyazon vagy hasonló témáról. Hogyan készítenek például színházi, szociális üzeneteket tartalmazó, kommerciális vagy környezetvédelmi plakátokat? Ez bennünket már a kiállítás indulásától érdekel, hiszen akkoriban nehezen utaztak a hallgatók, nem kaphattak első kézből betekintést más egyetemek munkáiba, így rendkívül értékes tapasztalat volt bármilyen kapcsolat a világ egy másik részével. Internet már létezett, de egészen más szemtől szembe találkozni egy plakáttal, amely már csak a méreténél fogva is dialógust alakít ki a megfigyelővel. Az elektronikus forma nem éri el a kívánt hatást – szögezte le Branislav Dobanovački, majd az első biennále kudarcaival folytatta. – Százan jelentkeztek csupán, de kitartóak voltunk és nem engedtük, hogy ez letörjön bennünket. A negyedik kiállítás szervezésének irányítását egy fiatalabb csapat vette át, az új elnök pedig Kapitány Attila lett. A mostani tárlatra jelentkezők száma minden várakozást felülmúlt. A hallgatók elektronikus úton is küldhették a plakátokat.

Megközelítőleg hétszáz érkezett több mint harminc országból, minden kontinensről, sőt még az egykori jugoszláv tagköztársaságokból is. Ez azért jelentős, mert eddig úgy tűnt, hogy mellőznek bennünket. Első ízben a biennáléval párhuzamosan a témát is megadtuk: Erőszak a sportpályán. A hallgatók ide készült plakátjai egy külön kiállítás tárgyát képezik, amely majd Szerbia különböző városaiba vándorol. Az egyetemista plakátkiállítás zsűrizésén is változtattunk, az is elektronikus úton történt. Ismert szakemberek szavaztak három körben, a világ több területéről: U. G. Sato Japánból, Orosz István Budapestről, Čedomir Kostović Amerikából (aki ugyan bosznia-hercegovinai származású, de a háború előtt a tengeren túlra költözött), Eduard Čehovin Szlovénából és Kapitány Attila Újvidékről. A katalógus ezúttal digitális formájú, ennek anyagi oka is van. A biennále Szabadka után továbbvándorol, áprilisban Bosznia-Hercegovinában, Banjalukában mutatjuk be, de terveink között szerepel, hogy elvigyük Görögországba és Németországba is – hallottuk a Branislav Dobanovačkitól.