A Városi Kertészet munkásai hétfőn kivágtak négy hatalmas nyárfát a limáni Ivo Andrić utcában, a folyami tengerészet kaszárnyája közelében, a Horgász-sziget felé vezető út mellett. Hogy miért kellet eltávolítani a környék arculatát évtizedek óta döntően meghatározó mamutfákat? Biztonsági okokból. A fák alatt ugyanis kartondobozokból, deszkákból és egyéb hulladékanyagból összetákolt viskókban romák élnek. Tíz lurkó is van közöttük, az önkormányzat nem szeretné a lelkén viselni, ha a fákról letörő ágak balesetet, sérülést vagy esetleg még komolyabb bajt okoznának nekik... Biztos ami biztos, a kommunális felügyelőség elrendelte a fák kivágását, az alattuk lakók nem kis örömére. Ottjártunkkor nagyban fűrészelték a gallyakat, ágakat, a tél végig bebiztosították a tüzelőt...
Ezúttal is a biztonság nevében irtják a zöldet a székvárosban. Mint már annyiszor máskor. Mindig a fák, a bokrok, a növényzet az, ami útjában áll az embereknek. Persze nem mindenkinek, csak mindig épp azoknak, akik olyan pozícióban vannak, hogy kiirthatnak egész fasorokat, lekopaszíthatnak egész utcákat, hogy aztán csenevész, életképtelen, nem ezen az égtájon honos facsemetéket dugdossanak le, hátha megmaradnak. Rendszerint minden másodikat már az ültetés utáni napokban az éjjeli „karatébajnokok” derékba törik. Így tették tönkre, így csúfították el beláthatatlanul hosszú időre a székváros egyik legszebb utcáját, a strandra vezető Fruška gora utcát is. A négy emelet magasságán is túlnövő öles kanadai nyárfákat az utca lakói majd harminc éven át ápolták, féltve őrizték, aztán valaki elrendelte kiirtásukat. Ez tizenhárom évvel ezelőtt történt, még a Milošević-időkben. Tudjuk, hogy ki volt, azt is, hogy miért tette. Fejes volt, méghozzá a városrendészetből, csak azoknak kerülhet(ett) egy telefonhívásukba, és már zúgnak is a motoros fűrészek. Akkoriban költözött oda és nem sokkal azután már elkezdte hajtogatni új szomszédainak, hogy a nyárfák veszélyesek. Könnyen korhad a tövük, kitörnek, kidőlnek, valakit agyonnyomhatnak. Persze ez soha nem történt meg abban utcában, annál is inkább, mert a nyárfák előtt platánok voltak. Hiába festette az ördögöt a falra, egy fa sem akart hirtelenében elkorhadni és kidőlni. És akkor jött az allergia. A kislánya tavasz végén elkezdett tüsszögni, dörzsölte az orrát, a bűnös kórokozó pedig ott lebegett a levegőben, fehér apró pelyhek alakjában. Virágzottak a nyárfák, mint minden évben. Egynéhány napig eltart, és kellemetlen is tud lenni, ha az orrunkba kerül. De miért kerülne oda? Az első kisebb eső elmossa az egészet.
Újvidék közterületének talán még öt százaléka sem zöld övezet. Magyarán: nincs fa, nincs bokor, nincs pázsit, a tulipánok, a szegfűk, a többi más telepített virágok a gondozott belvárosi és Duna-parti sétányokon nagyon szépen hatnak, csak épp nem elegendőek. Az európai városok szabványa húsz százalék zöldövezetet ír elő. És most (meg eddig is) azt az alig öt százalékot is irtják. Ne akarja már senki elhitetni velünk, hogy a kis csávók biztonságának érdekében. Hogy kerül a csizma az asztalra? Mármint hogy került a roma család tákolmánya a modern, új, épületek közé, azaz hogy áll még mindig ott? Az „építkezés” első fél órájában ott kellett volna lenniük a felügyelőknek. Mert amikor a tipegő öregasszonyok a piac előtt kezdik árulni a kertből szedett kis virágjaikat, akkor egyből ott vannak, és „lefoglalják az árut”, írják a feljelentéseket az államgazdaság érdekeire törő telepi nénikék ellen.
Romáék most örülnek az ingyen tűzifának, de nagy lesz a szájuk meg a csodálkozásuk, ha az első melegebb napok egyikén megjelenik a fehér-zöld rendőrautó, az új alakulat, a kommunális rendőrség tagjaival. Eloltatják velük az érdekükben kivágott nyárfákból rakott tüzet, felpakoltatják cuccaikat a lopott rossz biciklikre, more, húzd a csíkot, mert tíz perc múlva itt lesz a földgyalu. Meg az újgazdag vállalkozó. Ez már csak szabály, minden nagy építkezést előbb fairtás előz meg. Ezt a placcot meg a Teremtő is tömbépület helyének teremtette.
