Majd egy év martinique-i kényszerszünet után végre úgy tűnik, hamarosan folytatják útjukat az Ivanics fiúk. István és fivére, Ferenc, 2007 júliusában indultak el Palicsról, hogy körbe gyalogolják a Földet a békesség és a testvériség nevében. Ahogy tavaly augusztusban, most is videohívással tudtuk őket utolérni.
– Na nem épp így voltunk a dologgal egész évben – javít ki rögtön Ferenc – eleinte nem kényszerszünetnek szántuk az ittlétünket.
Az Ivanics fiúk útja 2007 júliusában kezdődött meg Palics elhagyásával, egy-egy sátorral a hátukon és mindössze 150 euróval a zsebükben indultak útnak. Európa és Észak-Afrika után repülővel jutottak el az Egyesült Államokba. Floridából elindulva bejárták a déli partvidéket, Közép-Amerikát és Kolumbiát, ám Ecuador határánál megállni kényszerültek. Négy évnyi, szinte folytonos pénztelenség, éhezés, és az ennek következtében fellépő egészségügyi gondok érték őket ekkor utol: vészes méreteket öltő testsúlyvesztés, részben az elégtelen táplálkozás, részben az amúgy is rossz gének hatására kihulló fogak, elhasználódott felszerelés.
– Kilátástalanná vált a helyzetünk. Ilyen körülmények között nem folytathattuk tovább – meséli Ferenc. Csakhogy helyben sem maradhattak, hiszen a hatóságok kitoloncolták volna őket három hónap után. Találniuk kellett egy európai kolóniát, ahonnan – magyar állampolgárok lévén – már nem tudják őket elzavarni. Így kerültek Martinique szigetére. Ennek immáron majdnem egy éve.
– Hónapokig csavarogtunk Martinique városaiban, falvaiban állást keresve. Jobbára félreeső mezőkön és az óceán partján sátorozgattunk. Egy ilyen magas munkanélküliségi rátával rendelkező szigeten igen kevés a lehetőség. Francia nyelvtudás híján pláne – teszi hozzá István. – Szóval ekkor már egyáltalán nem akartunk a gyalogtúrával foglalkozni. Úgy terveztük, itt maradunk, és ha néhány év alatt elegendő pénzt spórolunk össze, hazamegyünk, és új életet kezdünk – teszi hozzá.
Az esős évszak beálltával azonban az utcán már nem tudtak élni, tető kellett a fejük fölé. – Érdekes, hogy pont ekkor fordult némileg jóra a helyzetünk, mindenféle szempontból. Befogadott minket egy ismeretlen, ám végtelenül jóindulatú család. Szállást és étket biztosítottak, de segítettek az álláskeresésben is. Ha nem is minden napra, de jutott munka, ami ezen a vidéken igen ritka. Kertészkedés, festegetés, kikötői melók – folytatja István.
Ekkor levél érkezett dr. Lázár Erika Ágnes magyarországi doktornőtől – A személyében afféle „pótmamára” tettünk szert. A gyalogtúra folytatására buzdított minket. Felajánlotta az anyagi, és nem csak anyagi segítségét. Szerencsére nem volt egyedül. Sok otthoni barátunk és régi követőnk állt ekkor mellénk. El kellett gondolkoznunk. Alighanem életünk végéig bántuk volna, ha nem vágunk neki másodjára – meséli Ferenc.
A munka mellett egy új internetes fórum kidolgozásába kezdtek, amely mostanára igencsak elterebélyesedett. Itt megtalálható szinte minden a túra eddigi menetéről, tapasztalatokról, tájakról, szépségről és viszontagságokról, gyakorta remek történetekkel emberi jóságról és gyarlóságról, szöveg és videó formájában egyaránt. Kezdeti optimizmus, idővel a nehézségek fokozatos megszokása, Kolumbiában a teljes összeomlás, majd a tavalyi év közepétől a derűlátás és az izgatottság lassú, ám egyre biztosabb visszatérése.
– Az utóbbi három hónapban egy helyi nagybirtokos (alighanem a régi gyarmati urak leszármazottja) banánültetvényein dolgoztunk – meséli István. – Kőkemény meló volt, de örültünk neki, mert hivatalosan is munkaviszonyba kerültünk, aránylag jó fizetéssel. Ebből meg tudtuk rendelni az új felszerelést: sátrakat, hátizsákokat, és ami a legszükségesebb, jó minőségű lábbelit.
– Napi harmincöt kilométer gyaloglás harminckilós táskákkal a hátunkon igen megterhelő meló. Hogy ezt véghez tudjuk vinni, rengeteget kell ennünk. Az alkalmi munkáinkból általában bizonyos időszakokra elő tudjuk teremteni a pénzt az élelmezésünkre, ez azonban lényegesen lassítja a haladási tempónkat. Ezért minden olyan embert, aki megteheti, és úgy érzi hasznosak számára a bejegyzéseink, tanulságosak a történeteink, netán érdekes sportteljesítménynek találja a gyalogtúrát, arra kérünk, támogasson minket havi 1-2 euróval. Óriási segítség volna. Együtt könnyebben sikerülhet, együtt hazavihetjük a 40 000 kilométert. Emellett talán még csak annyit kérünk mindenkitől, aki csak teheti, meséljen a szomszédjának rólunk – tették még hozzá az Ivanicsok.
Az elérhetőségeik:
worldwalk-peacetour@freemail.hu
www.freeforum.hu/gyalogtesok
Ez utóbbi honlapon található meg a fiúk számlaszáma is, ahová a támogatás küldhető.
