Horgoson mindennaposak a lopások, betörések, fosztogatások. Amikor tavaly ez idő tájt betörtek az Urbán családhoz, akkor a feleség, Irénke utólag elmondta: elhívott volna, hogy nézzem meg és fényképezzem le azt a pusztítást, amit a betörők végeztek. Elmentem volna, válaszoltam.
Szerdán kora reggel csengett a telefon:
– Hát most jöhetsz fényképezni. Megint betörtek hozzánk – mondta elkeseredetten.
Óvatosan topogtunk a ház előtti hóban, vigyázva, hogy a jármű- és lábnyomokat el ne tapossuk, mert jönnek a helyszínelők. (Akciófilmekből tudjuk: fényképeznek, méricskélnek, fújnak, rögzítenek, mindenféle mintát vesznek – szóval, vigyázni kell.)
Tavaly ilyenkor hagyták itt a cédulát a helyszínelők – mutatja Irénke
A ház a forgalmas Szabadkai úton van, a szemközti ház előtti lámpa éjjel is nappali fényben fürdeti a környéket. Közel a buszmegálló.
A nagy utcai ablak alatt üvegszilánkok. Itt mentek be a betörők. Abból, ami eltűnt, és ahogyan eltűnt, biztosra vehető, hogy nem egy ember garázdálkodott itt.
– Hajnali négy óra felé hívott a fiunk, hogy a szomszéd riasztotta a rendőrséget, mert betörőket látott nálunk. A rendőrök eljöttek ugyan a mi házunk elé, de olyan mélyen alhattunk, hogy nem hallottuk a dudálást. (Akkor már hetek óta a tehenek ellését figyeltük, alig aludtunk.) Ezért keresték meg a fiunkat, ő meg minket. Rohantunk a házhoz, addigra a rendőrök is ott voltak. Az ablak betörve, belül előtte összepakolva a holmi zsákokba, utazótáskákba, odakészítve a tévé, hangszórók, hangfalak. Meg se tudtuk nézni, mi hiányozhat, a rendőrök ugyanis azt mondták, ne nyúljunk semmihez, hagyjunk mindent így, mert hamarosan jönnek a helyszínelők – mesélte Urbán József és Irénke.
Ide voltak készítve az elvitelre szánt holmik: zsákok, táskák, a tévé
A lakóházuk csak néhány háznyival van odébb, ezt a házat abban a reményben vették meg, hogy errefelé bővülhet majd a gazdaságuk. A ház szépen berendezett, fűtött, itt mindig mozgás van, a mosógép ebben a házban működik – de a mélyhűtőt már a lakóházba vitték, mert tavaly azt is kiürítették a betörők.
– Tavaly március 31-én fosztottak ki bennünket, 700 kiló élőjószág feldolgozott húsát, egész évi ennivalónkat vitték el. Még mindig itt van a tortatartóban az egyik cédula, amit a helyszínelők hagytak itt akkor. Alapos munkát végeztek, ujjlenyomatokat, cipőtalpmintát vettek, azt mondták, annyi nyomot hagytak a betörők, hogy 24 órán belül meglesznek. Ennek majd egy éve – mondták Urbánék.
A ház forgalmas, világos helyen van, közel a buszmegállóhoz
Ahogy ott várakoztak szerdán hajnalban a feldúlt házban, Józsefet riasztották, hogy ellik a tehén. Hazarohant, Irénke és a fiuk a kifosztott házban maradtak. De amikor meghallották, hogy keservesen bőg a tehén, tudták, hogy baj van, ők is hazafutottak segíteni. Amint sikerült kihúzni a borjút, József kocsiba ült, és a másik ház előtt cirkált. Látta, hogy emberek érkeznek, várakoznak a buszmegállón, úgy gondolta, most már baj nem lehet, hát hazament. Irénke váltotta fel, csak melegen felöltözött, visszalépett a mobiltelefonjáért, és már indult is. Mire a ház elé ért, valami fehérlett a betört ablak előtt – ami korábban nem volt ott.
– Körülbelül 15 percig nem voltunk itt, ez alatt az idő alatt mindent elvittek, ami ki volt készítve, a hatalmas zsákokban ruhát, kabátokat, cipőket, paplanokat, párnákat, a tévét. Megint hívtuk a rendőröket, és vártuk a helyszínelőket.
Mit is vihettek el? – tanakodott József és Irénke
Dél körül érkeztek meg, csak annyit mondtak a házaspárnak, hogy írja össze, mi hiányzik.
Amikor délután visszatértem, Irénke és József takarítgatták az üvegszilánkokat. Mindent feldúltak a betörők, a fiókokat kiforgatták, a telefont kitépték a falból, széthasogatták a szúnyoghálókat, ott közlekedtek a hátsó melléképületek felé.
– Valaki megzavarhatta őket, mert nem vittek el mindent, itt maradt egy táska, benne szépen becsomagolva a kristálypoharak, és itt hagyták a szomszéd fugázóporát is – mutatták.
Mindent felforgattak a házban
Mint kiderült, a szemközti szomszéd autójának a csomagtartóját is feltörték.
– Nem tudom, mikor lesz erőm újra összepakolni – sóhajtott Irénke, aki már a polgármesternél is járt a horgosi lopások, betörések miatt. – A másik utcából Bánátba menekül egy szegény, idős házaspár, egy héten kétszer törtek be hozzájuk, még a tyúkocskáikat is elvitték. Lehet, hogy tőlünk nagyobb értéket vittek el, de nekik talán még a miénknél is nagyobb fájdalmat okoztak a betörők. Jaj, csak mi lennénk az utolsók, akivel ez történik!
Bárcsak ők lennének. De úgy tűnik, hogy a határ menti település a tolvajok, fosztogatók falujává vált.
