Szeretni lehet Rómát harsányan nyüzsgő, sajátosan mediterrán, itáliai hangulatáért, amelyet főként akkor érzékel az odalátogató, ha letér a műemlékek közötti turistacsapásokról. Rajongani lehet a városért minden idők legmagasabb művészeti értékeit képviselő műalkotásai láttán, s áhítattal csodálni az ókori romokat.
Ki ezért, ki azért jön ide, ha teheti, újra meg újra. Engem mindezen felül a város gondos műérzékkel megkomponált terei bűvöltek el. Ám abban valamennyi idelátogató egyetért: Róma a káprázatok városa.
Vén falai sok mindent láttak már az évezredek során, és sok víz lefolyt a Teverén is azóta, hogy világra jött a Rómát alapító ikerpár, Romulus és Remus. A város minden történelmi korszakban megőrizte vezető szerepét. Az ókorban világhatalom fővárosaként, a középkorban kulturális és vallási központként, manapság pedig Olaszország egyik legfőbb turistalátványosságaként áll helyt. Hadrianus császár 120 körül nevezte Rómát, az akkor már ezeréves települést örök városnak, és nem tudhatta, mennyire igaz lesz ez a megállapítás kétezer év múltán is.
A városban lépten-nyomon ókori és középkori műemlékekbe botlunk. Fenséges paloták, diadalívek, piazzák, bazilikák, termek rejtik Raffaello, Sanzio, Bernini, Boticelli, Caravaggio, Michaelangelo műveit. Róma neve összeforrt a szökőkutakkal, az Angyalvárral, a Spanyol lépcsővel, a Colosseummal, a Forum Romanummal, a Pantheonnal. Ezek azok, melyeket egyetlen Rómába látogató sem hagyhat ki.
Hacsak nem a nyár kellős közepén érkezünk az olasz fővárosba, az idő biztosan kellemes lesz. Tavasszal még nem égetnek a napsugarak, jólesik sétálni az utcákon, reggelenként pedig elkél a kardigán. Ebben az időszakban legény legyen a talpán, aki képes átküzdeni magát egy-egy látványosságnál az embertömegen.
Két jó talpra egyébként is nagy szükségünk van a római vizithez. Ha megkérdeznék, mi az az egyetlen dolog, amit mindenképpen érdemes magunkkal vinni egy ilyen városlátogatásra, azt mondanám: egy pár nagyon kényelmes és nagyon strapabíró lábbeli. Érdemes sokat gyalogolni, de természetesen jó előre megtervezett útvonaltervek alapján. Például Prágával szemben Róma nem kompakt város, ahol minden – vagy legalábbis szinte minden –, amit fontos látni, egy kényelmes sétán megtekinthető.
Vissza az ókorba
Ha Róma, akkor Colosseum. Nincs olyan útikönyv, fotóalbum, amely oldalakat ne szánna a város jelképéve vált építménynek. „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” – írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író. A világörökség részét képező építmény Róma legismertebb turisztikai célpontja, mely évente több millió látogatót vonz.
Az épület monumentalitását jellemzi, hogy a Néró császár egykori aranyházának parkjában létesített tavat betemetve 50 000 ember szórakoztatására hozták létre, csaknem 2500 éve. Az ókor egyik legnagyobb létesítményének kiváló mérnöki megoldásairól oldalakat lehetne mesélni, de ha csak abba gondolunk bele, hogy mekkora létszámú lakossága lehetett Rómának, ha meg tudta tölteni, már eláll a lélegzetünk. A falak között sétálva szinte hallani lehet a gladiátorok kínjait, látni lehet a vért. Ugyanakkor a tönkretételében is oroszlánrészt vállalt az ember, aki egyszerűen kőbányának tekintette a Colosseumot, mert évszázadokon át paloták építéseihez használta anyagát.
Kevesen tudják, hogy a Colosseum, amely az ókori véres, rengeteg emberáldozatot is követelő gladiátorjátékok helyszíne volt, ma az olasz kormány halálbüntetések elleni tiltakozásának szimbóluma. Minden egyes alkalommal aranyló fényárban úszik, amikor valahol a világban megváltoztatnak egy halálos ítéletet, vagy egy ország törvényhozása eltörli a legsúlyosabb büntetés kiszabásának a lehetőségét. Ugyancsak díszkivilágítást kap minden november 30-án, a halálbüntetés elleni világnapon.
Az ősi Róma főterén, a romjaiban is csodálatos Colosseum közelében található a Forum Romanum, területén a templommaradványok, ma is épségben maradt diadalívek között sétálgatva megérint bennünket az ókor hangulata. Itt folyt hajdanán a város társadalmi élete, itt találkoztak és cserélték ki áruikat a környező dombok lakói. Áhítattal lépkedünk azon az úton, amelynek kövei hajdanvolt császárok léptei nyomát őrzik.
A Circus Maximust, ezt a valamikori stadiont a Ben Hur c. filmből ismerhetjük. A stadion épületéből semmi sem látható már, csupán a valamikori hatalmasságát érzékeljük, ahogy végigtekintünk egykori helyén.
À la.... Italia
A kicsit kaotikus lüktetésű város számtalan meglepetést tartogat, az utcákon is bármikor érhet bennünket egyedi élmény. Az olaszok messze földön híresek temperamentumukról, mely a közlekedésüket is meghatározza. Minden szabályt áthágva róják az utakat, főleg az itt nagyon népszerű robogókkal közlekedők, hiszen az állandósult dugókból csak ezekkel lehet kikeveredni.
Számomra az első fél óra nagyjából azzal telt el, hogy folyton azt hittem: pillanatok múlva súlyos baleset szemtanúja leszek, aztán elkezdtem „akklimatizálódni”, s mire végigértünk a Via del Corsón, Róma leghosszabb bevásárlóutcáján, idegrendszerem is tudomásul vette, hogy a hajdani kocsiversenyek hazájában vagyunk, itt több évezred óta életveszélyes közlekedési produkciókat hajtanak végre. Nem kell törődni azzal a zűrzavarral, ami az úttesten, a járdán folyik, majd segít Mercurius, az úton járók istene.
A vespások (200 euró letétbe helyezésével napi 30 euróért bérelhető), valamint a város egyik nevezetessége, a Spanyol lépcső a Római vakáció című filmnek azt a jelenetét juttatja eszembe, amelyben Gregory Peck és Audrey Hepburn robognak az utcán egy motorral. William Wyler 1953-as vígjátéka egyebek mellett a Spanyol lépcsőnél játszódik.
Ha részesei akarunk lenni a dolce vitának, akkor semmi esetre se hagyjuk ki a helyi ízeket! A rómaiak valóban élvezik az életet, s az az érzésem, hogy legszívesebben egész nap valamelyik kávéház vagy trattoria teraszán üldögélnének. Rómában egymást érik az exkluzív éttermek és a nem túl drága turistavendéglők egyaránt. A családias hangulatot garantálja, hogy a szomszéd közelebb van hozzánk, mint az asztaltárs. Akik az észak-olaszországi utazásaikon megismert pizzák miatt csalódottak, azok Rómában fantasztikus pizzakölteményekkel kárpótolhatják magukat. Érdemes tehát felkeresni néhány nagyszerű pizzériát. Ezt az olasz specialitást egyébként nem adagra, szeletre, hanem kilóra mérik, átlagosan 12–15 euróért.
Mindenképp kihagyhatatlan program a városnézések alatti fagyizás is. Anno Néró császár egyenesen az Alpokból hozatta a jeget, amelyet aztán különböző fűszerekkel – gyömbérrel, korianderrel, fahéjjal –, mézzel vagy gyümölcssziruppal ízesítve fogyasztott, a fagyizás őrülete pedig azóta sem csökkent. Állítólag a legjobb fagyit a Trevi kút környékén levő cukrászdákban készítik.
Apropó Trevi! A világ talán leghíresebb szökőkútjának neve a Trivium szóból származik, mert 3 út találkozásánál épült. Az ókori Rómában az Aqua Virgo vízvezeték végpontja volt, és a legenda szerint – amely a kút homlokzatán meg is van örökítve – i. e. 19-ben egy szűz segítségével találták meg a mérnökök a forrást, mely a vízvezetéket táplálta.
A kút környékén naponta turisták ezrei tolonganak, és búcsúzóul érméket hajigálnak a vízbe, háttal állva, a válluk felett. A néphit szerint ugyanis aki ezt teszi, máskor is visszatér az örök városba.
Mi csupán egy hétvéget töltöttünk Rómában, de bőven lett volna látnivaló akár 2 hónapra is. Így aki csak néhány napot tud az olasz fővárosra szánni, az készüljön fel a rengeteg turistára és arra, hogy sok helyen csak felületes szemlélőként suhanhat végig. Mert ha nem teszi, lehet, hogy a végén úgy érzi majd, nem azt kapta, amire befizetett, és a kirándulása nem is olyan volt, mint azt valamelyik utazási tévécsatornán látta. Pedig Rómából bűn rosszkedvűen távozni...
