Sorsszerű véletlenek? A végtelenben találkozó párhuzamok? Most is tűnődöm, amikor a Szárits-emlékbélyegre nézek... A bélyeg a Magyar Szó Forum Nyomdájában készült a közelmúltban elhunyt fiatal, a hazai és külföldi körökben is jól ismert, köztiszteletben álló kiváló szakember, Polyvás Róbert vezetésével. Még hallani vélem, amint mondja, ha szükséges, bélyegosztályunk kész újra kiadni az emlékbélyeget, minden a számítógépben van, csak ismét meg kell rendelni az utánnyomást. De ha mégsem kerülne erre sor, akkor legalább napilapunk révén jusson el olvasóinkhoz a szabadkai Ivan Sarić Repülőklub tagjaihoz, mert még mutatóban sem kaptak egyet sem, gondolom utólag.
Az aranysasok köztünk röpködnek! Jó hangulatban a legtöbbször így köszöntötték a díjazottakat a repülés történetét, az elmúlt év eredményeit méltató ünnepségen. Az elsők között a veteránokat az immár több mint fél évszázada, de ma is aktív sportrepülősöket, a szabadkai Kovács Mihályt, az Ivan Sarić repülőklub ejtőernyősét, vitorlázóját, motoros-sárkányrepülősét, ejtőernyős és repülésoktatót. És a Nagybecskerek, Écska, Belgrád között ingázó Živa Frenc vitorlázót, pilótát, a belgrádi Vaja Aeroklub igazgatóját. Frenc pilóta (akinek fia, Zoran méltón követi apja nyomdokait, tavaly a vitorlázók között volt a legjobb) repülési kötelezettsége miatt nem is tudta személyesen átvenni a rangos elismerést, amelyet országos viszonylatban nagyon ritkán oszthatnak ki. A Szerbiai Repülőszövetségnek erre vonatkozó pontos adatai nincsenek, mint ezt Milica Kljaljić marketingmenedzser a minap meg is erősítette.
A szabadkai veterán repülősök emlékezete szerint eddig összesen 53-an kapták meg az egykori Jugoszlávia területén, az utódállamokat is beleértve. Szabadkáról Velimir Bašić neves pilóta, a közelmúltig az Ivan Sarić repülőklub elnöke, és most Kovács Mihály kapta meg öt, pontosabban több mint öt évtizedes, megszakítás nélküli munkájáért az Aranysas Életműdíjat. A nem egyszer nehéz helyzetekkel, sorsdöntő pillanatokkal szembenéző, a mások életéért felelősséget vállaló repülős pillanatokra el is érzékenyült, és meghatódva vette át a díjat Labud Bulatovićtól, a Szerbiai Repülőszövetség elnökétől. Mennyi minden „belefért” az 50 esztendőbe – mondta később szűk baráti körben. Eredmények és hanyatlások, főleg az utóbbi évtizedekben, hiszen jórészt az anyagiaktól függ a klubok működése, az utánpótlás biztosítása. Drága sport lett a repülés (is). Támogatás hiányában maguknak a tanulóknak, repülősöknek kell állniuk a költségeket. A repülőklubok honlapján már többnyire az árjegyzék is megtalálható az igények függvényében.
Régi szép idők... Az idősebbek már csak így emlegették '70-es, '80-as éveket, amikor állami támogatással azok a fiatalok léptek be az aeroklubokba, akiket vonzott a magasság szépsége. A határtalan szabadság, amely a szorgalmon, a kitartáson, a tudáson, a fegyelmen, a renden alapul, s nem utolsósorban a természet íratlan törvényei előtti alázaton. Sokszor, a legtöbb esetben ezen múlik az élet. Bár... Eltűnődött kissé Kovács repülős, ejtőernyős oktatóm. Az első nemzedékéhez tartoztam jómagam is, amikor Szabadkán 1967-ben sikeresen letettem az elméleti vizsgát, majd a gyakorlatit is, az első tíz ugrást Versecen, az akkori országos repülésoktató központban... Inkább hangosan gondolkodott, amikor újra megszólalt: az élet része a halál is... Azok a repülősök, akik Szárits János után hódították meg a magasságot, az emberek szívét Szabadka és a vidékünk fölött, vagy másutt szerte a világban, s időközökben a világmindenség, a természet örök körforgásának részei lettek – az élők emlékezetében élnek tovább. Mint Szűcs Rudolf, Kovács első nemzedékének kiváló ejtőernyőse, az egyik első sárkányrepülő-oktató, vagy a két éve elhunyt dr. Mirko Šinković...
A Belgrádban megkezdett beszélgetést Kovács javaslatára majd a békovai sportrepülőtéren folytatjuk. Addig is néhány adat fél évszázad „terméséből”: tíz év alatt 66 ejtőernyőst képzett ki, 200 órányit vitorlázott, motoros-sárkányrepülősként több mint 5000 fel- és leszállása volt, kitűnő eredményeket ért el az országos és a nemzetközi bajnokságokon, megkapta Jugoszláv Repülőszövetség legrangosabb elismerését, az Aranysast.
Az elmúlt év legjobb teljesítményéért Milica Marinković, a belgrádi Aero-EDU Aeroklub siklóernyőse kapta meg az Aranysas szobrocskát (ő a hetedik nő, aki az első Aranysas odaítélése, 1957 óta megkapta a legrangosabb országos kitüntetést) és immár a hatodszor lett a legjobb Živan Josipović rakétamodellező, a zimonyi Franjo Kluz Aeroklub tagja. Az országos repüléstörténetben ő az első, akinek hat Aranysas-szobrocskája van. Tavaly a Romániában megtartott európai bajnokságon csoportversenyben elsők lettek a szerbiai rakétamodellezők, akik között ott volt ő is. Még több mint 50 érmet, elismerést adtak át a különböző repülési sportágak tavalyi legjobbjainak.
A Szárits János/Ivan Sarić emlékbélyeg kapcsán még egy meglepetés ért írás közben. Dezső Ágnes nyugdíjas kolléganőnk jelezte, hogy gyermekkori barátnője, első repülősünk unokája Petrović Piroska hazajött Oszlóból és szeretne találkozni velem. Beszélgetés közben derült ki, hogy a család sem kapott az emlékbélyegekből. De minden jó, ha a vége jó, a Szerbiai Repülőszövetségben megígérték, hogy néhány komplettet beszereznek nekik.
