A lagunák városa elképzelhetetlen gondolák nélkül
A gondolások hiába készültek a vendégek fogadására, ki kellett várniuk, amíg felolvad a jég.
Cölöpökre, százhúsz apró szigetcsoportra épült a város, amelyet 170 csatorna hálóz be, a szigeteket pedig 400 hidacska köti össze. Egykori feljegyzések szerint a VI. században – a longobárd hódítás idején – keresett itt, a lagúnák között menedéket a partvidék lakossága. Más legendák arról szólnak, hogy Attila és a hunok nyilai elől menekültek ide az emberek, és alapították meg a dogék városát.
A tengerek királynője
Arrivederci! – integet a hosszú, fekete hajú lány. A kikötőtől mélyen zengő hajókürttel búcsúzik a luxushajó. Velence, a tengerek királynője. A dózse palota előtti partszakaszról szép időben, amikor csak leheletszerű köd lebeg a tenger felett, szabad szemmel is jól láthatók a nyílt vízen horgonyzó, emeletes házakra emlékeztető szállodahajók, az olajat szállító karcsú tankerek. A kisebb kereskedelmi hajók, a hajnalonta kifutó halászbárkák és a gondolák közvetlenül a rakpart mellett ringatóznak.
– Velencében a hajók jelentik az életet, a villamost, taxit, a teherautót. Minden, ami fontos, a vízen történik. A kórházból hajóval viszik haza a legfiatalabb velencei polgárt, és az élet végén is a tengeren keresztül vezet az út a temetőszigetre – mondja a vaporettó kapitánya, miközben lassan behajózunk a Szent Márk-öbölbe.
Európa legelegánsabb fogadószobájában
Velence jellegzetességeiről bizonyára mindenki rengetegek hallott már, ám aki ellátogat a városba, időutazást tehet azokba az időkbe, amikor ez a kis város gazdagságban dúskált és óriási hatalommal bírt. A Szent Márk teret uraló, lélegzetelállító, bizánci stílusú bazilikát is ebből az okból építették ennyire díszesnek: a Velencei Köztársaság hatalmának megtestesítője volt. A ma látható, öt kupolával koronázott, görög kereszt alaprajzú épület 1071-ből származik. Az oltár alatt rejlik Szent Márk szarkofágja, mögötte talált helyet a káprázatos, hihetetlen aprólékossággal megmunkált, arannyal és drágakövekkel kirakott oltártábla, amely 976-ban Konstantinápolyban készült. A kincstár is szép számmal őriz Konstantinápolyból – nem éppen legális úton-módon – hozott bizánci emlékeket.
A Dózse-palotát a középkori Európa egyetlen épülete sem tudta felülmúlni. Az impozáns épületegyüttes nemcsak a dózse lakhelyéül szolgált, itt működött a titokzatos államapparátus is. A XIV. és XV. században készült homlokzatnak isztriai kőből faragott gótikus oszlopsora van, ez alkotja a földszinti árkádsort. Fölöttük zárt, faragott oszlopokkal díszített loggia húzódik. A palota nagy része rózsaszín veronai márványból készült.
Velence egyik fő látványossága a Campanile is. A Szent Márk téren már a IX. században is állt harangtorony. A jellegzetes tető és az aranyozott angyal 1514-ben került az épületre. A torony 1902-ben váratlanul összedőlt, de az eredetileg világító- és őrtoronyként, valamint kínzókamraként működő épületet újjáépítették. A látogatókat felvonó röpíti a 98,5 méter magas őrtorony tetejére – órákig kell sorban állni, mire feljut az ember, de megéri, mert csodálatos kilátás nyílik a városra, a lagúnára és az Alpokra.
Velence legnagyobb terét keresztül-kasul bejárjuk. A helyiek csak piazzának nevezik, engem egy hatalmas fedetlen palotára emlékeztet. Napóleon egykor Európa legelegánsabb fogadószobájának nevezte. Ma számos előkelő kávézó és kerthelyiség várja a turistákat, néhányban szalonzenekar szórakoztatja a vendégeket.
Signori, la gondola!
A lagúnák városa elképzelhetetlen gondolák nélkül. A világon ez az egyetlen hely, ahol ezek a komorságukban is kecses – több száz esztendeje kötelezően fekete színű – vízi járgányok közlekednek. Általában 10 méter hosszúak, szélességük nem éri el a másfél métert. Alabárdos orruk és a tat, ahol a gondolás evez, mindig kint van a vízből. Csak a hajótest középső része ér a vízbe. A karcsú hajótest alig észrevehetően meghajlik, ugyanis a jobb oldal rövidebb. Hogy miért, az a hajóépítők titka, az viszont szinte kizárt, hogy a néha egy méterre keskenyedő csatornácskákban összeütköznének. Az ái azt jelenti, vigyázz, a stali: kerülj jobbra, a premi pedig a balrafordulásra buzdít. Az evezés velencei módra egyszerűnek tűnik, de mégsem az, óriási szakértelmet kíván. Mielőtt valaki megkapja a jogosítványát, több éves képzésben kell részt vennie. Aki a csónakot vezeti, csak családi ágon örökölheti eme mesterséget, régi gondolás családból kell származnia. A gondolások ma már nem éneklik az 0 sole mio című dalt – kiderítették ugyanis, hogy az eredetileg nápolyi szerzemény – , és egyre elkeseredettebben vadásznak az utasokra: Signori, la gondola! – hívogatnak a jellegzetes fekete nadrág és matrózing öltözékben és színes pántlikás szalmakappal a fejükön. De kevés a jelentkező, ennek pedig egyszerű a magyarázata: akár 100 eurót is elkérnek egy-egy túráért.
A történelmi hajók felvonulásának egyébként több száz éves hagyománya van Velencében. Valamikor a XIV. század elején, nagyjából abban az időben, amikor Nagy Lajos magyar király a dalmát tengerpart felől fenyegette a várost, rendelték el a kötelező felvonulást. Valójában a hadievezés volt a cél, később ez a versengés magasztosodott ünnepséggé. Egymást felülmúlva építették a díszesebbnél díszesebb hajókölteményeket, és a helyiek házaik ablakából nézték, vajon ki lesz a győztes abban az évben. Ezt a hajdan kifejezetten harcászati, majd polgári versengést, a regattát napjaikban turisták ezrei kísérik figyelemmel.
Turizmus és karnevál
A város igazi szerelmesei azt mondják: télidőben érdemes járni a várost, mert mások, sejtelmesebbek ilyenkor a fények, rejtélyesebbek a hangulatok, mint nyáron. Ilyenkor tárulkozik ki igazán a meseváros. A maga természetességében mutatkozik meg a nézelődők előtt, akik ezeken a csöndesebb napokon barangolnak a középkori paloták között, a Rialtón vagy a Sóhajok hídján.
Apropó, a Sóhajok hídja! Sok turista, köztük én is, egy nagy és látványos híddal téveszti össze, ám az igazi egy kisebb, már-már jelentéktelen híd, amely az 1600-as években épült. A nevét pedig nem a szerelemről kapta, hanem azért, mert az elítélteket ezen keresztül vezették a kivégzőhelyre, így innen vethettek egy utolsó pillantást a napsütötte lagúnára. A börtönt még a híres Casanova is megjárta, aki Európa leghíresebb szexuális szédelgőjeként vált ismertté. Kevesen tudják róla, hogy sok más érdekesség is fűződik a nevéhez: például ő vezette be a lottót Franciaországban, vádolták boszorkánysággal, sikerült megszöknie a Dózse-palota börtönéből, és kémkedett az inkvizíciónak is.
Ma Velencét kétségkívül az idegenforgalom tartja életben, évente 15-20 millióan látogatnak ide, rengeteg a távol-keletről érkező vendég. A karnevált is a turizmus fellendítése céljából élesztették újjá, a februári hónapban pangás volt a szezonban, így a szállodák és az üzletek forgalmának növelése érdekében megrendezték a régi karneváli hangulatot. Ám ennek ma már akkora sikere van, hogy ebben az időszakban lépni sem lehet a városban a sok turistától.Amikor vízkereszttel kezdetét veszi a farsang hava, álarcosok lepik el az utcákat. Talán sehol a világon nincs ennyi fantáziával megálmodott, a régi időkből átvett és megelevenedett maszk, mint itt. Az árkádsorok között, a szűk sikátorokban, a terecskéken álarcosok tömege tűnik fel. Találkozhatunk Casanovával, Arlecchinóval, Brighellával, Pulcinellával...
Sose bánkódjék, aki nem a farsang idején érkezik Velencébe, hiszen egész éven át – szinte minden sarkon – árulnak maszkokat, sorozatban készülnek a legkisebbtől a legnagyobbik. Még ma is dolgoznak itt olyan mesteremberek, akik személyreszabottan készítik a maszkokat a műhelyeikben. Érdemes ezekbe betérni, a legtöbb helyen nagyon barátságosan fogadják a turistákat, még akkor is, ha nem vásárol. A Szent Márk tér árkádjai alatt pedig ott ülnek azok a művészek, akik színes festékeikkel percek alatt új arcot kölcsönöznek az arra járóknak. Néhány gyors ecsetvonással, bárkiből középkori lovagot, világszép kisasszonyt varázsolnak.
Velencében, ahol a szerelem és a karnevál egybeforr, sajnos egyre nagyobb a veszélye annak, hogy ez a különleges romantikus város hamarosan eltűnik, mert a tenger szintje évről évre emelkedik, a házak pedig már nem bírják túl sokáig. Már ma is a házak alsó szintje lakhatatlan, penészes és dohos, mert a víz ide is betört. A vezetőség mindent elkövet, hogy megmentse Velencét az utókor számára. A tudósok és kutatók azon munkálkodnak, hogy e különleges helyet megóvják az időjárás és a tenger tépázásától, különböző hullámtörőkkel és gátakkal védik Velencét, és a házak megerősítésén is dolgoznak.
