Az Exit kicsit olyan, mint a kóla... (Fotó: Ótos András)
Van a kólában valami konformizmus. Egyrészt elérhető, másrészt többféle kiszerelésben létezik. Kielégít. Amolyan kapitalista módon. A kóla kellemes és kényelmes. Mert azért mégsem csapvíz, annál azért nemesebb. Koffein, meg cukor, meg egyéb titkos összetevők. Szóval jó, hogy van, főleg ebben a kánikulában. A buborék benne a kedvencem, mert irritálja a torkomat és egy kicsit úgy érzem tőle, hogy élek. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a kóla nem létszükséglet, és a hiányába, fájdalommal ugyan, de belenyugodnánk. A (főleg magyar) szocializmus évei alatt a kóla szimbólum volt, valami távoli és dús szimbóluma, ahogy arról a Megáll az idő legendás jelenetei is árulkodnak. Ma már csak egy termék. Jelentés nélkül maradt édes buborékhalmaz.
… de talán nem mindenkinek
Az EXIT kicsit olyan lett, mint a kóla. Ezen a tizenharmadik fesztiválon minden korrekt és megnyugtató. Kicsit már félelmetesen konformista, még ha önmagát már a kezdetektől fogva társadalmi ellenáramlatnak fogja fel, mutatja be.
Semmi köze a szervezéshez, tudom én, de már az időjárás is ezt a kellemet tükrözte. A rendezvény négy napjára picit lehült az idő, az éjszakák kellemesen simogattak. A nevek, amelyek fémjelezték a négynapos bulit, szintúgy. Duran Duran, New Order, Guns’n’Roses, Erykah Badu, Plan B. A valaha oly progresszív fesztivál, amely csak új, európai neveket tűzött a zászlajára, idén retrobulivá vált. A lista senkit sem érintett igazán mélyen, senkinek sem dúlta föl az életét, hogy végre láthatja őket. Viszont megvettük a jegyet, mert miért ne. Mert kellemes valamiféle nosztalgiában pancsolni. Lassúzni a tömegben a November Rainre. Üvöltözni a fekete falnál, hogy Wild boys, wild boys. Újra eltáncolni, hogy Love Will Tear Us Apart Again.
A koncertminőség méltóképp képviselte ugyanezt a gondolatot. Senki sem robbantotta fel az életet, csak megkapargatta. Viszont senki sem volt csapnivaló. Professzionalizmus, na. Az élet pedig kevésbé bizonyult unalmasnak az utóbbi pár napban. A kisebb stage-ek programjára és minőségére ugyanez vonatkozik. Színvonalas program szinte mindenütt, de nem üti ki a biztosítékot, nem bolygatja meg a fennálló rendet.
A média mélyen hallgatott arról, hogy idén negatív csúcsokat döngetett a látogatottság. A B92 szerint Erykah Badut harmincötezren nézték. Ja, tizenöt percig. Aztán elkullogott a kétharmaduk. Nem voltunk kevesen a fesztiválon, nem ezt mondom. De nem voltunk sokan sem. Ez is a kényelemhez vezet: nincs többé harmincperces út százméteres távon, nincs beszorulás az alagútba, nem tépik el a cipőmet a koncertre igyekvők léptei. Nyugodt séták az egyik helyszíntől a másikig.
Aztán itt a fesztivál híres társadalmi aktivizmusa. Az EXIT előszeretettel helyezte magát az egészséges életmód reflektorfényébe. Ezért nem lehetett például dohányárut kapni. Egészen az idei fesztiválig, amikor is zöld leányok nyomkodták az emberfia kezébe a kuponokat, amelyekkel olcsóbban lehet cigihez jutni. A meleg szervezetek boldogan tették közzé, hogy szivárványszínű legyezőjük és a Pride jelvényei bevették az erődöt. És a Fontos feliratú kitűzőkkel rohangáló fiatalok legyezték magukat, és egymástól kérdezgették: mi a fontos? Az erőd falára a szervezők jelzésértékű feliratot tűztek: Isten hozott Újvidéken, Vajdaság fővárosában. Elsőre nekem is tetszett az alkotmánybíróságnak fityiszt mutató molinó. Igen ám, de az üzenetet, amely elismerten reakció volt az említett bíróság döntésére, állítólag a külföldieknek küldték. Azt a kérdést már senki sem tette fel, vajon elérte-e a jelentés a politikai katyvaszunkban teljesen járatlan vendégeket...
Utolsó éjszaka, a piamámorban úszó Loud and Queer színpadon a rendőrök leoltatják a lámpákat, kikapcsoltatják a zenét, pedig még százával tolonganak a fiatalok, akik még egy, egyetlen egy dalért könyörögnek. A finom elektro mögül felsejlik a szomszédos bárban tomboló uzsicei kóló. Amely akár még tavaly is elképzelhetetlen volt ezen a fesztiválon. (Mielőtt valaki kultúrfasizmussal vádolna: a Guán se nyomatnak technót.)
A kóla egyszerre teljesíti be a globalizáció és a lokalizáció törvényeit. A kóla világmárka, de nincs két ország, ahol teljesen ugyanolyan volna az íze. A szerbiai kóla olyan, amilyet Szerbia akar. Kellemes és korrekt, kielégíti a szomjat, még azt is kijelentheti magáról, hogy értünk, a fejlődésért van, de nem ad különös plusz élményt. Mint az EXIT fesztivál.
És a gyártók megveregethetik egymás vállát: megadtuk a népnek, ami a népé.
A 13. fesztivál talán legnagyobb neve volt a Guns’n’Roses
