A vándorbot átadása (balról jobbra): Pécsiné Spitz Krisztina, Szűcs László és Katika, Tóth Bátori Erzsébet és Fremond Árpád (Fotó: Tóth Bátori Erzsébet )
A Széchenyi István által javasolt, de csak a kiegyezés után elterjedő olvasóköri tevékenység közt is a legfontosabb volt az, hogy a gyerekek az iskolában nemcsak írni, olvasni, és számolni tanultak meg, nem csupán nemzeti irodalmunk értékeit sajátították el, hanem szocializációjuk során befogadták a közösségben elvárható viselkedést, az iskolai és nemzeti ünnepeken való szereplést és a hazaszeretetet. Az ősök később megörökölték ezt a gyönyörű hagyományt, majd az elkövetkező nemzedékeket továbbadták mindazt ami fontos, az ember, a tisztesség, a hagyományok tisztelete, melyeket a közösségbe meg kell őrizni.
A Jézus-kéve körül
Az idén 22. alkalommal megrendezett olvasóköri találkozóra mintegy 250 olvasóköri tag érkezett Magyarország és a Kárpát-medence különböző tájairól. A háromnapos rendezvény jellege és helyszíne egyaránt jelképes. Hiszen az aratás sok évszázados hagyományát eleveníti meg a nemzeti összetartozás kifejezésének részeként épp nemzeti tragédiánk, a mohácsi vész történelmi helyszínén. A rendezvény már címében is utal a hitre; a búzaszemen látható „Krisztus-arcra”, és a búza édes anyanyelvünkben használt ősi nevére, az „élet” erejére, az összefogásra, a nemzet élni akarására, amellyel a legnagyobb tragédiák után is talpra tudott állni.
Az aratóverseny július 21-ei megnyitóján részt vett, és beszédet mondott Mohács Város polgármestere, és országgyűlési képviselője Szekó József, és Csősz István kanonok, aki áldást kért az aratókra. A rendezvényen Tóth Báthori Erzsébet, a Magyar SzóPont vezetője és Fremond Árpád köztársasági képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség részéről ünnepélyes keretek között adták át az ereklyét, az Olvasókörök Szövetségének vándorbotját Pécsiné Spitz Krisztinának, a Mohácsi Polgárok Olvasóköre elnökének. A vajdasági különítményben volt még dr. Csáky S. Piroska, aki az újvidéki Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub nevében. Az aratóünnepségen az olvasókörök aratócsapatai is részt vettek. Az aratók régi hagyományokat felelevenítve lovas kocsikkal, nótaszóval érkeztek meg a búzatáblához, és kaszával, sarlóval arattak. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, hiszen hagyományos paraszti öltözéket vettünk fel, ezzel is képviselve közösségünket, azokat, akik nem lehettek jelen a rendezvényen a Vajdaságból. A munka megkezdése előtt az aratók bandagazdája, megalkudott a föld tulajdonosával és ebbe az alkuba, bizony sok humor is vegyül. Az aratópálinka megkóstolása után elkezdődött a munka. A búzát kévékbe kötötték, a kévéket keresztbe rakták, és az esetleges elmaradó kalászokat is összegereblyézték. Az utoljára levágott búzából Jézus kévét kötöttek, amelyből mindenki vett néhány szálat a kalapjára, vagy a virágvázába. Az ünnepségen az olvasókörök dalárdái arató dalokat énekeltek, és néptánccal szórakoztatták a közönséget.
A Kárpát-medencei összefogás, a békés nemzetegyesítés évszázados vágyát szimbolizálja, hogy az Olvasókörök Szövetsége vándorbotja, amelyet egy évig az újvidéki Magyar SzóPont őrzött, most ismét átlépte a határt, és az anyaországba került, ahol ünnepélyes keretek között adta át a Magyar SzóPont nevében Tóth Bátori Erzsébet és Fremond Árpád parlamenti képviselő a Mohácsi Polgárok Olvasókörének, akik nevében Pécsiné Spitz Krisztina elnökasszony kötötte fel a szalagot.
– Feladatunk, hogy vigyázzunk e vándorbotra, ne engedjük meg, hogy belülről korhadt, kívülről viharvert legyen, mert könnyen kettétörhet. Elveszítjük azt, amire támaszkodhatunk, ami összeköt bennünket. Ezért rendkívül értékes szimbólum az itt átadásra kerülő olvasóköri vándorbot. Felvetődik a kérdés fontos-e ma hitről, hagyományról, összetartozásról beszélni? Vagy hagyjuk az egészet, mert ez csak nosztalgiázás? Egyesek szerint, a mai modern világ már nem erről szól. Egyértelmű, ez a vándorbot a bejárt útvonalával is azt bizonyítja határon innen és határon túl, hogy van jövőnk, de csak ha nem adjuk fel, a gyökereinket pedig itt a Kárpát-medencében, őseink hazájában mélyen a földbe eresztjük és megtaláljuk saját utunkat a jövőbe. Erős hittel, türelemmel, egymásba kapaszkodva. Higgyék el, sikerülni fog. – hangozott el a Magyar Szó képviselőjének köszöntőjében.
Egy évig volt a Magyar SzóPont vendége a Olvasókörök Szövetségének vándorbotja, amelyet most a Mohácsi Polgári Olvasókörnek készülünk átadni. A 21-edik évfordulóját ünneplő szövetség újvidéki találkozója óta a vándorbot egy év alatt összesen 21 rendezvényre jutott el a Vajdaságban. Rendezvényeinken mindenütt az összetartozást, az anyanyelvünk, és az olvasás szépségét, hagyományaink, kultúránk ápolásának jelentőségét hirdette. Szellemi örökségünket csak összefogva tudjuk megtartani és továbbadni a fiatalabb nemzedékeknek.
Vidékjáró rendezvénysorozatunkban az elmúlt esztendőben többek között, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő támogatott bennünket, aki vállalta, hogy mindennapi belgrádi útja mellett rendezvényünk érdekében további kilométereket tegyen meg, csak azért, hogy velünk lehessen.
A vendéglátó mohácsiakról elmondható, hogy tudatosan építették, és ma is építgetik a közösségüket. Megalakulásukkor eldöntötték, hogy családostól vesznek részt a közösségi programokban. Ennek köszönhetően ma már az unokák is jelen vannak az aratónapon. Szűcs László, az Olvasókörök Szövetségének elnökségi tagja, a mohácsiak nevében így vélekedik erről:„Fontos a közösség, mert amit egy-egy ember elfelejt, azt a közösség nem felejti el, ha összejövünk tízen-húszan-százan, minél többen, annál teljesebb a tudás, ugyanúgy, ahogyan a nótát összrakosgatják, ha az ember a nótát csak félig tudja. Mi így rakjuk össze a történelmet, így rakjuk össze az emberek életét. A kezdet kezdetén még nagyon kevés írott anyag volt, az egyén, a tehetősebbek megvásárolták a könyvet, majd azt betették az olvasókörbe. Behívták az értelmiségi réteghez tartozó olvasni tudó személyeket: tanítókat, papokat, ügyvédeket, és orvosokat. Ők itt megtanították a népet mindazokra a dolgokra, amik elengedhetetlenül szükségesek az életben, megtanították az olvasás szeretetére. Így például, ahogyan manapság is nagyon sok irodalom van, ami ott porosodik a polcokon, azonban vannak olyan könyvek is amik kézről-kézre járnak. Ezek a könyvek, melyek kézről-kézre járnak, régen az olvasókörökben voltak megtalálhatók.”
Zárszóként elmondható, hogy a kellemesen szellős időjárás, a jó mohácsi borok, a finom helyi étkek, a kedves és vendégszerető mohácsi olvasóköri tagság, az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, a Szikvíz Lovagrendhez tartozó lelkes szakácsok, akik Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagságában is tevékenyek, hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. Külön köszönet illeti a társelnököket Simon Imréné, Margitkát és Deák Györgyöt, akik az évente egy alkalommal megrendezésre kerülő nagyszabású seregszemléket sikeresen megvalósítják. Deák György szavaival élve, „vannak emberek, akik éltetik a közösséget, ez nagy energiával jár, ezért szükség van tapaszalat-cserére, és az ilyen nagy seregszemlék megerősítést jelentenek a helyi vezetők részére.
Az aratóünnepség megnyitója. Középen Szűcs László, melette Szekó József Mohács Város polgármesetere országgyűlési képviselő, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, Tóth Bátori Erzsébet és a Mohácsi Polgári Olvasókör legifjabb nemzedéke
