Szünetet csak a közös fotó ürügyén lehetett kialkudni (Fotó: Fekete J. József)
Negyven gyerek táborozik a Ferenc-csatorna partján Bezdánnál. A fiatalok délelőtt néptánc oktatáson vesznek részt, kézilabdáznak, délután kajakoznak, kézműves munkával ismerkednek, vagy kirándulnak. A csatornában fürödni is lehet, ám, ahogy mondják, a gatyarohasztó meleg ellenére szokatlanul hideg a víz, jobban esik a házilag barkácsolt zuhanyozók napon melegített tartályából lemosakodni. Amikor a táborba értünk, a gyerekek Hajdú Péter koreográfus keze alatt dolgoztak.
Seres Árpád: Az idei lényegében egy próbatárbor, másként szerveztük, mint korábban
A magyarországi Szentgálról érkezett oktató egyszerre szigorú, szellemes, kedélyes és fegyelmező szavakkal irányítja a gyerekeket, akik rajongással figyelnek rá. Megy minden, mint a karikacsapás. Bár ez még csak az első oktatási nap, máris úgy tűnik, összerázódott a csapat.
Kérdésünkre, hogy voltaképpen mi a célja, az ilyen táboroknak, a hatgyermekes koreográfus, aki öt gyermekét is elhozta a táborba, azt válaszolta, hogy mindenekelőtt a közösségépítés.
– Teljesen mindegy, hogy íjásztáborról, néptánc táborról, vagy a kultúra melyik elemével foglalkozó táborról van szó, az értelme a közösség építése és a kapcsolatok megteremtése. Tánc szempontjából valójában nem sokat nyújthat egy ilyen, néhány napos foglalkozás. Viszont kedvet ébreszthet a gyerekekben a további tánctanulás iránt, és már ez is nagyon sokat jelent. Az lenne az igazán értékes és érdemes eredmény, ha ezt a táncanyagot, amit itt tanultak, odahaza begyakorolnák, készre tanítanák velük – nyilatkozta Hajdú Péter, aki immár negyedik éve jár vissza Bezdánba. – a tábor beindításától itt vagyunk a feleségemmel, Viktóriával, de ő most odahaza maradt a legkisebb gyermekünkkel. Bezdán egy nagyon szimpatikus mezőváros, nagyon szimpatikus emberekkel, már sok itt az ismerősöm, ráadásul itt, a Ferenc-csatorna partján egy viszonylag zárt természeti térségben vagyunk, ami kiválóan megfelel a táborok megrendezésére.
A korábbi esztendőkben a bezdáni Hármastalálkozó előtti héten tartották a Gyöngykaláris tábort, a magyarországi, horvátországi és szerbiai hagyományőrzők kulturális programja volt egyben a tábor koronája is. Idén a Hármastalálkozó volt a tábor nyitónapja.
– Ki akartam próbálni ezt a fordított változatot is. A gyerekek a falu ünnepére érkeztek, végigbulizták a napot, majd másnap kirándultunk, a táncfoglalkozás csak a harmadik napon kezdődött, addigra összebarátkoztak egymással a gyerekek – hallottuk Seres Árpádtól, a tábor vezetőjétől. – Úgy tűnik, ez a változat is tetszik a gyerekeknek, de végül majd a koreográfussal összegezzük a tapasztalatainkat, és annak függvényében határozzuk meg a jövő évi tábor profilját. Az már biztos, hogy negyven gyereket könnyebb együtt kezelni, mint 120-at, ahányan az első táborban voltak, de nem kizárt, hogy jövőre valamelyest növeljük a résztvevők létszámát.
A negyedik Gyöngykaláris tábort a szerbiai Sport és Ifjúsági Minisztérium, Zombor Város önkormányzata, Bezdán önkormányzata, a helyi vadászegyesület, a gyógyfürdő, helybeli vállalkozók és polgárok támogatták.
Hajdú Péter: Célunk a kapcsolatok megteremtése és a közösség összekovácsolása
A veszprémi, újvidéki és bezdáni gyerekek élelmezéséről háromfős különítmény gondoskodik: Szabó Aranka, Szabó Mária és Szabó Sándor. Most éppen krumplistésztát készítenek ebédre, kétnapi ünnepi étkezés után ma tésztanap van.
– Reggelire friss péksüteményeket szolgálunk föl, ebédre húsételeket vagy, ahogy ma is, tésztát készítünk. holnap rizses hús lesz, vasárnap igazi vasárnapi sárgalevest főztünk, mellé csirkesültet adtunk, szombaton sült kolbásszal vártuk a gyerekeket, a zárónapra pörköltet terveztünk. A péksüteményt tábori körülmények közepette nem lehet estig eltartani, akkor kenyér kerül az asztalra, meg amivel azt meg lehet kenni, szendvicset készíteni – mondja Sándor. – Az önkormányzat szúnyog- és kullancsirtást végzett a tábor területén, szúnyog azért mutatóba maradt. Ügyelünk rá, hogy a szünetek után nyomban összeszedjük a gyerekek poharait, mert az édes üdítőkre gyűlnek a legyek meg a darazsak, ugyanígy dinnyeevés után is azonnal takarítunk. Persze a gyerekek előbb csodálkoztak, hogy hiányzik az imént letett poharuk, de megnyugtattuk őket, tiszta pohár is van, üdítő is, csak kérni kell, nem szeretnénk, ha bárkit is megcsípnének a darazsak. Tegnap focisták voltak itt a tábor mellett, a meccs után a melegben elpilledtek, aztán a söröktől fölélénkültek, jól érezték magukat, de a táborlakók nyugalmát zavarták. Végül szóltam nekik, hogy fiúk, mindent elfelejtek, ha elviszitek magatokkal a tábor szemetét. Be is tett mindegyikük két-két zsák hulladékot a kocsijába, odahaza kirakta a háza elé, a szemetesek meg ma elszállították onnan. Hiába, tudni kell bánni a gyerekekkel, még ha nagyobbak is – meséli a szakács teendőit ellátó Szabó Sándor.
– A gyerekek sátorokban éjszakáznak, természetesen felnőtt felügyelete mellett. A veszprémiek és a bezdániak három évtizednél hosszabb ideje állnak kapcsolatban, kezdetben a kézilabdázók révén, akik gyakran látogatták egymást, és családoknál voltak elhelyezve. A táncosok később csatlakoztak hozzájuk, de immár magam is látom, a sátorozás sokkal jobban összekovácsolja a gyerekeket, a természet varázsa és az éjszaka misztériuma megérinti, közelebb hozza őket egymáshoz – mondja Buknicz Erzsébet, a veszprémi gyerekek vezetője.
Az első tánclépések
