A világ összefogásának köszönhetően a több mint 13 évig tartó albérlet után 2006. június 23-án felavatták Újvidéken, a Darányi-telepen a református, a katolikus, a pravoszláv templom közelében a saját otthonukat: az Ökumenikus Szeretetszolgálat (ÖSZSZ), újabb nevén Ökumenikus Segélyszervezet székházát. A közvetlen szomszédságában épült fel nemrégiben az adventista imaház is. Az ÖSZSZ létesítménye mintegy félmillió euróba került, s „mindössze” 2%-át képezi mindannak, ami a Szeretetszolgálat révén bejutott az országunkba – mondta Béres Károly igazgató (2008. május 1-jén hunyt el) az avatóünnepségen.
Az új otthonuk építésének lehetőségeit 2000-ben, a változások után kezdték latolgatni. Erről Bú Anna igazgatóhelyettes a következőket mondta:
– Tíz programunkat nyolc helyen valósítottuk meg. Már a munka koordinálása sem volt egyszerű, így mindinkább régi álmunk valóra váltására gondoltunk. Végül a 2003-ban megtartott partner-összejövetelen vázoltuk elképzeléseinket, a donátorok támogatták tervünket. Elérkezettnek találták az időt az ökumenikus székház építésére Vajdaságban. A következő évben felhívást intéztek a világ egyházaihoz, és 2005-ben, amikor begyűlt az összeg 60 százaléka, megkezdhettük az építkezést, és egy évre rá felavattuk tágas, új otthonunkat. Az idősek napközijét, amely az udvarban épült, 2008. május 9-én, Európa napján, mély gyászunkban adtuk át rendeltetésének. A hirtelen elhunyt igazgatónkról, Béres Károlyról neveztük el. Székházunk teljes kiépítését, az udvar rendbetevését 2009-ben fejeztük be.
Óbecsén és Bácsföldváron a Norvégiai Egyházi Segélyszervezet támogatásával részt vesznek a romák szocializálódását segítő programban
– Az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége, akár a 18 évvel ezelőtt elültetett fa ágai, évről évre folyamatosan terebélyesednek – nyomatékosított Vladislav Ivičiak igazgató, szlovák evangélikus lelkész. – Évente most már 30 projektumot valósítunk meg. Ennek 30 százalékát helyi forrásokból, 35 százalékát donációkból, 30 százalékát tartományi, köztársasági forrásokból biztosítjuk, pályázatok útján. Fő projektumaink közé tartozik a Diakóniai Központ, a Vörös Vonal, amely az AIDS-betegeknek és családtagjaiknak nyújt segítséget, csakúgy, mint a RákInfó, továbbá a Roma Esélyközpont, a Rokkantak Esélyközpontja. A Hölgyek Zöldben valójában volontőrök, akik a kamenicai Onkológiai Intézetben segítenek a betegeknek. Az idősek napközije melletti helyiségben tíz szövőszék van, amelyeken az érdeklődők szőni tanulhatnak. Svájci donátoraink rendszeresen biztosítják továbbképzésüket is. Az idén a 4. nemzedék fejezi be az Ökumenikus Iskolát. Az ökumenizmus századik évfordulójáról tavaly emlékeztünk meg. Újvidéken minden héten más-más templomba látogattunk el, és ismertük meg a történelmét. Az első Ökumenikus Világmissziós Konferenciát 1910-ben Edinburgh-ban tartották meg. Mi a békeimákhoz hasonlóan minden évben megszervezzük a világimanapot is.
Újabb projektumunk a gyermekmenhely, amelyet tavaly hoztunk létre a vasúti és az autóbusz-pályaudvar közelében. A gyermekek védelmében itt fényképezni nem lehet. Napközben 9–22 óráig térhetnek be a gyerekek. Egy főtt ételt kapnak, és biztosítjuk számukra a tisztálkodási lehetőségeket, ruháik kimosását. Naponta mintegy 150, jobbára roma gyerek keresi fel ezt a sajátos napközit. Hasonló csak Belgrádban és Nišben működik.
– Egy jelentős program megvalósításában is közreműködik az ÖSSZ – folytatta Anna asszony. – Óbecsén és Bácsföldváron a Norvégiai Egyházi Segélyszervezet támogatásával részt veszünk a romák szocializálódását, lakáskörülményeinek javítását segítő projektumban, az önkormányzattal és a Tartományi Végrehajtó Tanáccsal karöltve. Az elmúlt évek során munkánk révén elértük, hogy bizalommal legyenek irántunk a vajdasági, a szerbiai állami szervezetek. Mindennél többet mond a tény, hogy minden donátorunk kitartott mellettünk. Az utóbbi időben gyakran hívtak meg bennünket egy-egy program közös megvalósításába. Mindezt nyitottságunkkal, alkalmazkodásunkkal, a változásokra való készségünkkel tudtuk elérni.
A békeimákról, a világimanapról Ghandour Schaál Júliával otthonában beszélgettünk. Éppen nála volt St. Gallenból Cristoph Tapernoux svájci lelkész, aki szinte az ÖSSZ külmunkatársának számít. Meg is jegyezte:
Ökumenikus áldás az evangélikus, metodista imaházban
– Az egymás terhét hordozni képes közösség megbecsüli a vezetőit, az önzetlenül segítőket, akik megalázás nélkül karolják föl és nyújtanak támaszt az elesetteknek, a hontalanoknak, a szegényeknek, a gyengéknek, a betegeknek. Ezt nap mint nap megtapasztalhatja bárki az ÖSSZ-ben. S azt is, hogy a kis lépések, a legkisebb pénzérmék halmaza csodát művel, ha összefognak a keresztény–keresztyén testvérek a világban.
A Világimanap idei előadói
– Ennek jelentőségéről is beszélt Arne Engeli, a HEKS balkáni megbízottja legutóbb egy nemzetközi összejövetelen, amelyen az ÖSSZ példáján mutatta be hogyan lehet kitartó munkával létrehozni egy olyan segélyszervezetet, amely az ökumené szellemében a régiók közötti együttműködést is szorgalmazza, és építi az Európába vezető utakat – folytatta a beszélgetést Júlia asszony. – Hittel és szeretettel a szívünkben mindent elérhetünk, a legnehezebb feladatokkal is megbirkózhatunk, és a legsúlyosabb pillanatokat is túlélhetjük. Ehhez adtak erőt a békeimák, amelyeket már 1993 nyarától megszervezünk. Megpróbáltatásaink legnehezebb esztendeiben velünk együtt fohászkodtak a békéért a zsidók és a muzulmánok is. Dortmund, a partnerváros evangélikus egyházának sugallatára, példájára kezdtük el a békeimák szervezését Újvidéken. Ehhez hasonló korábban nem volt székvárosunkban, de az országban sem. Szerdánként más-más felekezet templomában imádkoztunk együtt, különböző vallásúak, a békéért. A többségi nép templomában sajnos nem tarthattunk békeimákat, mivel a pravoszláv vallás előírásai szerint más egyházakkal együtt nem tarthatnak szertartást a templomaikban. A békeimákon azonban részt vettek magánszemélyként pravoszlávok is. A Daytoni Békeszerződésig megtartott békeimákon olykor érdekes fordulatok is voltak. Egyszer például a református templomban az imám volt a házigazda, mivel kis imaházában nem fértünk volna el. Az első beszélő a zsidó hitközségből volt, aki azt mondta: „Valószínűleg a világon először történik meg, hogy egy mohamedán pap egy protestáns templomba hívja meg a zsidókat és más keresztényeket, és együtt imádkoznak a békéért.” Emlékezetes marad 1995. december eleje, amikor a Daytoni Békeszerződést követően a zsinagógában 12 egyház lelki pásztora fohászkodott együtt a világbékéért. Ez volt a legtömegesebb békeimánk. Sok vendégünk érkezett Brüsszelből, az Európai Nők Ökumenikus Fórumából, itt volt Elizabeth Raiser, az Ökumenikus Világtanács elnökének, Konrad Raisernek a felesége. Mindenki a békéről beszélt, mint egyedüli lehetőségről, amely szavatolhatja esélyünket, emberhez méltó életünket. Többnyire angolul beszéltek, én fordítottam. Raiser asszony a biztatásomra németül szólalt meg. Észrevettük, hogy erre a zsidó hitközség két elöljárója felindultan felállt. Valamiről tanakodtak, aztán visszaültek. A szertartás utáni agapén rákérdeztünk, mi történt. Elmesélték, hogy 1944-ben a zsinagógába gyűjtötték össze a zsidókat, innen vitték őket a haláltáborba. A katonák nagyon embertelenül viselkedtek. Akkor fogadták meg a zsidó hívek, hogy többé német szó nem hangozhat el a zsinagógában. És most, 50 év után elhangzott. Persze mi erről semmit nem tudtunk. Megbékélést sugalló magyarázatuk a békeima része lett, s egyben üzenet is a világ háborús övezetei felé. Mint mondták: „A németül megszólaló asszony a háború alatt kis leányka volt. Nem tehetett semmiről sem. Fél évszázad elmúltával éppen ideje volt, hogy túltegyük magunkat a történelmi sötét időkön, a kényszerűség szülte fogadalmunkon. Úgy véljük, elérkezett a megbékélés, a történtekkel való szembenézés ideje.” Az élet megy tovább, s hozza magával az újabb esélyeinket, amelyekben az összekötő, s nem az elválasztó lehetőségeinket kell megtalálnunk, építenünk békében. Multikonfesszionális, multinacionális térségünkben ez a megmaradásunk záloga – mindannyiunk számára.
Vladislav Ivičiak
Az ÖSZSZ mindennapi munkájában ez meghatározó volt. Az ökumené szellemisége csak akkor tud érvényesülni, ha elfogadják egymást az egyházak. Amíg ez nem történik meg, nem lesz béke a Balkánon, s máshol sem a világon. Az egyházak nagyon sokat rontottak eddig is. Ezt belátva sokat tehetnének a megbékélésért, a tényleges ökumenikus együttműködésért.
A berlini fal leomlása elindított egy folyamatot. A hogyan továbbért együtt kellene tenniük a világiaknak, az egyháziaknak.
– Természetesen. Remélni szeretném, hogy a megbékélés első lépései megtörténtek itt, a Kárpát-medencében is. Szlovákia, Magyarország, Románia után Szerbiában is voltak erre irányuló megbeszélések. A múltat bevallva, az egymás ellen elkövetett atrocitásokat elismerve kell leülni a kerekasztal mellé. Csak így lehet lezárni a múltat, s megbékélve együtt emlékezni. Ezt a projektumot 2005-ben Béres Károllyal kezdeményeztük. A többségi, a pravoszláv egyházból érkező pozitív visszajelzésekből ítélve lesz belőle valami. Ezúttal optimista szeretnék lenni, mert sokkal kevesebb az, ami elválaszt bennünket, mint az, ami összeköt. A Világimanap példája is ezt mutatja. A keresztyén nők 1887-ben Amerikában útjára indított kezdeményezéséből, a nők imanapjából, ökumenikus mozgalom lett, amelynek céljait 1987-ben nyilatkozatban hirdette ki a Világimanap Nemzetközi Bizottsága, s azóta beszélünk világimanapról.
Mindig van valaki az idősek napközijében
Az ökumené lényegét már régen papírra vetették Szerbiában, de még nem valósították meg. Csak bízni tudok, hogy ezen a téren is javulnak a kilátások. Béres Károly tanítását követve magam is credóként, hitvallásként vallom, hogy összefogva kell küzdenünk az emberséges, szociálisan érzékeny közösségünk létrehozásáért. Csak ilyen közösségben érvényesülhetnek keresztény alapértékeink: a béke, az igazságosság, a szabadság, a szolidaritás.
