A lovasi birtok traktoristái az aratás kezdete előtt (fotó: Ótos András)
Az egykori Nagy-Jugoszlávia széthullása után az utódállamok a saját utat választottak. Sokszor meglepődünk, hogy a szétválást követő háborúk befejezése óta eltelt mintegy másfél évtized alatt máris mekkora a különbség közöttünk és a tőlünk nyugatabbra lévő új országok között. Ez azért van így, mert csak ritkán adódik alkalom arra, hogy személyesen is meggyőződjünk arról, hogy például miként él az egyszerű horvátországi ember, az ottani paraszt. A kapcsolatok megszakadtak, mély nyomot hagytak a háborús emlékek, még élnek, és sok-sok időnek el kell múlnia, hogy újra minden a régi kerékvágásba kerüljön.
A néhai hat tagköztársaság közös, hatalmas piacát mindenütt hiányolják, Horvátországban is. Többlettermelés van gabonából. A jószágtenyésztők gondjai szinte teljes egészében megegyeznek a vajdasági tenyésztők gondjaival, nincs kinek eladni a terméket, húst. Ennek rendszerint az a vége, hogy potom áron kell túladni a megtermelt javakon.
A kombájnok után azonnal bálázzák a szalmát
A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség az idén nagy munkát végzett, nemcsak hogy „egymás mellé ültette” a hazai és horvát gazdaszervezetek képviselőit, hanem meg is szólaltatta őket. Épp az aratás kezdetén, hétfőn, a határ innenső oldalán, Šiden, és odaát, Lovason.Lovas Szerémség horvátországi részén van, nem mesze az országhatártól. A háború nyomai még mindig láthatók, jó néhány ház homlokzatán még ma is tátongnak a golyók ütötte lyukak. Ennek ellenére a faluban rend és tisztaság uralkodik, utcatáblák minden sarkon, házszámok minden házon...
Az aratás meg sem kezdődhet zenészek nélkül
A mezőgazdasági birtoknak 1400 hektár termőföldje van, ebből 40 hektár szőlő, ugyanennyi gyümölcsös... a növénytermesztést párosították a jószágtenyésztéssel: 400 fejőstehén, és további 400 növendékmarha gazdagítja az állományt. A birtoknak 97 foglalkoztatottja van, ez ugyanennyi család biztos megélhetését szolgálja. Ez az a megtartó erő, ami miatt az emberek Lovason maradtak. Mert sikeres ipari vállalat nemigen van Horvátországban sem, akárcsak minálunk.Adam Rendulović, a lovasi mezőgazdasági birtok igazgatója egyben a Horvátországi Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnöke is. Elmondta, hogy hét évig nemzettársaival száműzetésben élt, menekülniük kellett a háború vihara elől, de később visszatértek a faluba. Tőle hallottuk az adatot, hogy a horvát gazda hektáronként 310 euró területalapú támogatást kap, függetlenül attól, hogy kizárólagosan mezőgazdasággal foglalkozik-e, vagy csak másodlagosan űzi ezt a tevékenységet, csupán az a fontos, hogy regisztráltatta gazdaságát. Ez annyit jelent, hogy a területalapú támogatásra való jogosultság Horvátországban nincs feltételhez kötve, olyanhoz sem, mint amilyen csak Szerbiában van: csupán az kaphat támogatást, aki befizet a nyugdíjalapba.
A horvát gyártmányú Đuro Đaković kombájnok még mindig jól bírják az iramot
A horvát szövetkezetek erősek, mert össze tudnak fogni. Erejüket többször kimutatták az országot megbénító útzárlatokkal. Az eredmény nem is maradt el, mert a búza árának alakításakor a kilónkénti 22 eurócentes kezdeti árral kalkulálnak, míg nálunk 17-18 dinárnál kezdődik az alkudozás.
