Higgyék el, az illető nem érné meg a másnapot, mert a törökök (jogosan) védik a saját piacukat, s ebből bizony tanulni lehet, hiszen a sokmilliós városban egyetlen megamarketet sem láttunk, hanem kis zig-zugokban folyik a kereskedelem, s mindenki vígan megél.
A nyugati nagykereskedelmek nyilván hiába is próbálkoznának ebben az országban. Nem lehet elképzelni, hogy egy átlagos török a fűszerektől kezdve az alsóingig mindent egy helyen venne meg, ráadásul olyan boltban, ahol fix árakkal dolgoznak. E nemzetnek ennél sokkal kifinomultabb ízlése van, s a bő kínálat adta lehetőség révén nem venne meg silány minőségű élelmiszert, s a második mosás után már használhatatlan textilárut.
Isztambulban léteznek ugyan önkiszolgálók, de ritkán lehet rájuk futni, s vevő sincs sok bennük. Minden ott árult terméket ugyanis meg lehet venni a bazárokban, piacokon és az utcán, s ugyanolyan lehűtött üdítőről, de még finomabb sajtokról, péktermékekről és felvágottakról van szó, utcán lehet venni cigarettát, s például zacskós teával ott nem lehet labdába rúgni.
Libabőrös lesz az ember, ha belegondol, mennyi élelmiszerre és más termékre van szükség egy állítólag 25 milliós város szükségleteinek kielégítésére. Csak saccolni lehet, hogy a megapolisz ellátásában hány ember szorgoskodik, s akkor még nem is szóltunk a milliónyi turistáról, akiknek bizony fokozottabb igényeik vannak. Nos, ennek kielégítésére szolgál
A Kapali Carşi
amelyet sokféleképp neveznek, de mi maradjunk csak a Nagy Bazár elnevezésnél, hiszen valóban ez Isztambul legnagyobb fedett ilyen nemű létesítménye, a világ leghatalmasabb keleti piaca, amelyben egyáltalán nem kell szégyellnie magát az először odalátogatónak, hogy eltévedt, mert a bábeli zűrzavarban, a hangzavarban és a kis utcák labirintusában nem kell ehhez feltétlenül ügyetlennek lenni. A bazár eredete 1461-re nyúlik vissza, Hódító Mohamed itt építtetett először fedett csarnokot.
Nem tudni, akkor mekkora volt, de manapság mintegy 5000 (vagy még több?) boltocska, üzlet, műhely, kávéház, étterem, sőt még mecset is megtalálható benne. Hogy mindjárt tisztázzuk: azért, mert ez egy bazár, nem a legolcsóbb Isztambulban. A bazár egész területe lezárható, így itt vannak a legluxusabb ékszerüzletek, s a legfinomabb keleti kelmék, így azok, akik olcsó póló, gatya után kutatnak, rossz helyen járnak. Itt inkább bámészkodni érdemes, magunkba szívni a titokzatos Kelet illatait. Jómagam egy bőrkabátról álmodoztam, nejem pedig egy bőrtáskát kívánt, de bizony üres kézzel tértem haza, mert a bőrkabát ára 500 lírától indult (1 euró = 2,4 líra), a szebb bőrtáskák pedig 350-nél kezdődtek. Ebből persze valamennyit le lehet alkudni, de nem sokat, így inkább ismét majd a Székelyföldön nézek szét, ahol néhány évvel ezelőtt még tételesen olcsóbbak voltak ezek a cuccok, mint nálunk.
Rahatlokum minden mennyiségben
Visszatérve a bazárra, az ember nem tudja, hogy az illatoktól vagy az arany hipnotizáló sárga ragyogásától bódul el. Itt könnyen kísértésbe lehet esni, főleg ebben a bizonytalan időkben, hiszen az aranyművesek immár unciánként is árulják az aranylapocskákat, amelyekre a garancia talán már ér is valamit. Mivel a piacra šabaci útitársammal mentünk ki, a szerb szavak hallatán gyorsan leállítottak bennünket, s kiderült, a Rolex-utánzatok és a csak nézegetni való vízipipák árusa Novi Pazar-i születésű. No, kaptunk is az alkalmon, gyorsan kifaggattuk, s miután társam meg is vett tőle egy karórát, elárulta, hogy mindjárt a Nagy Bazár kijáratánál kezdődik egy nyitott piac, amelyen ugyanazt a szajrét árulják, csak tételesen olcsóbban. Sejtettük mi ezt már akkorra, s gyorsan át is vándoroltunk az óváros központjában található
Misir Çarşisi
labirintusába, azaz az Egyiptomi bazárba. Ez a város második legnevezetesebb piaca, amelyet a helyiek inkább fűszerpiacnak neveznek, „nemzetközi” nevét pedig onnan kapta, hogy építését nagyjából az Egyiptomból érkező javak megvámolásából finanszírozták, s magát az épületet II. Mehmed anyja, Hatica Turhan adományozta a szomszédságban lévő Új mecsetnek. Mint azt a nevéből is sejteni lehet, ez már „valódi” piac, de vigyázni kell, mert a város felöli bejáratánál az olcsó kacatok árusai vertek tanyát, tehát beljebb kell menni, és akkor valóban elébünk tárul a Kelet minden kincse. Árulnak itt jázminteát 250 líráért, a roston sült húsokhoz ezernyi fűszert, afrodiziákot kilóra, Szaúd-Arábiából érkezett akkora datolyákat 35 líráért, hogy Németországban még a kolbász is kisebb, 20 kilós nagy lyukú, enyhén penészes sajtot 22 líráért, szudzsukot, amelyre azért vigyáznunk kell, mert a mi füstölt kolbászunkhoz képest ez azért ízszegény valami, „török viagrát”, azaz finoman pörkölt mogyorót és földimogyorót mindenfajta magba hempergetve, a rahatlokum (vagy ratluk) ezer, finomabbnál finomabb válfaját, de még sárgarépát is lehet ropogtatni az utcácskákban, mert megtisztítva árulják egészben, íze pedig mint a méz. Aki nem tudja, hát elmegy a fehér héjú napraforgó mellett, amely eszményien van pörkölve, enyhén sózva, sőt még illatos vízzel is meg van hintve. Egyszóval tökéletes. Mindjárt szemet szúrt a sáfrány is, amelyet a világ legdrágább fűszerének tartanak, de Isztambulban megfizethető, bár lehet, hogy turpisság van a dologban, mert ők töröksáfránynak nevezik. Az olajbogyók hegyekben állnak a boltok előtt, s némelyikük akkora, mint egy nem metszett almafa termése, s a szemünk előtt darabolják fel a marhát, a csirkét és a halat is. A hús egyébként nem olcsó Törökországban (egyedül a gyógyászati célokra használt piócák árát nem tudtam meg), mert én sokalltam egy bontott csirkéért a 9,5 lírát, s nem volt olcsó a gyümölcs sem, hiszen a nektarint 3,5 líráért árulták, az meg majd 150 dinárnak felel meg.
„Eredeti” kacatok
Nem sorolom tovább a dolgokat (jusson hely a fotóknak is), hiszen mindenből vettem egy kicsit. No, nem a legdrágábból, hanem a megfizethető árú teákból, fűszerekből, magvakból, és természetesen hoztam eredeti török kávét, amelyet egy immár jómódú család árul a piacon, s a vállalkozásuk több mint 100 éves.
Mindent összegezve, odafigyelve, egy kicsit alkudozva nem drágább semmi, mint nálunk, de minden finomabb és szebb. Ott nem tesznek ki senyvedt, hibás portékát a pultra, nem is próbálnak ilyen értelemben becsapni senkit, folyamatosan mossák a bolt előtti utakat, s félóránkét felnyalják a boltok padlózatát is, mert bizony a törökök még erre is kényesek, s inkább oda mennek be, ahol friss szag van, s ragyog minden a tisztaságtól. Olyat pedig, hogy egy árusnak ne legyenek ápoltak a körmei, s ne legyen napra frissen megnyírva és megborotválva, el sem lehet képzelni!
Isztambul többi részén is vannak minibazárok, s állítólag azokban még olcsóbb a cucc, mint a központban. Ne sajnáljuk azonban azt a néhány lírás különbséget, mert a bemutatott két bazár lassacskán kultikus hely, s Isztambul ugyanolyan kötelező látnivalója, mint a Hagia Sophia vagy a Boszporusz.
(Befejező részünkben Isztambul kulináris ínyencségeit ismerhetik meg, s szó lesz az utazáshoz szükséges minden hasznos információról is.)
Itt már érdemes szétnézni
Rendőrség, jobbra
Arany!
