A méz ünnepe mindenesetre látványos volt. Fáklyás felvonulással kezdődött, a menetben felfedezhettük a különféle lovagokat, a méztermelőket és -feldolgozókat, de a szervezőket: a Békés Megyei Méhészegyesület és a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének képviselőit is. És tartalmas is volt: sok mindent megtanulni a mézről egy ilyen alkalommal, láttuk-tapasztaltuk, hogy mekkora sikere van a tökvirágméznek, kóstolhattuk a repcemézet, melyről korábban csak hallottunk. Nem csoda hát, hogy a fesztivál évről évre nagyobb, egyre több a kiállító, az érdeklődő, a látogató, ezért kellett egynaposról háromnaposra bővíteni a találkozót, pedig még csak negyedik alkalommal szervezték meg. Volt méz- és mézeskalács-bemutató, mézkóstolás, szakmai előadások, mézeskalács-, majd mézlovagok avatása, vásár, gyermekműhelyek... Hogy melyiknek volt nagyobb sikere? Nehéz megmondani, tény, hogy mindennek alapja a méz volt, és a fáklyás bevonulást követően vasárnap délután a mézes gasztronómiai kóstolásával zárult a rendezvény.
Jó úton haladunk, mégis ránk férne egy szemléletváltás – véli dr. Fábián Mihály főszervező
Bárhogy is, magában véve nem ritkaság a mézfesztivál, de mézeskaláccsal kombinálva már igen.
– Az ötlet a nagynénim, Fábián Ferencné Valika fejéből pattant ki, aki korábban mézeskalácsokat készített a polgármesteri hivatal részére, ha egy-egy sajátos ajándékra volt szükség – szólt a kezdetekről dr. Fábián Mihály fogász, a rendezvény főszervezője. – Pontosabban, ezek a tetszetős, egyedi ajándékok láttán javasolta négy évvel ezelőtt a polgármester, miért ne csinálnánk erre a témára egy kis kiállítást. S akkor én felkaroltam az ügyet, mert megtetszett. A civilházban volt az első kiállításunk, amelynek nagy sikere volt. A sikeren felbuzdulva a másodikat már a Művelődési Házban tartottuk meg, ott is elfoglaltuk az egész épületet, a harmadikat, a tavalyit pedig a még nagyobb Sportcsarnokban szerveztük meg, akárcsak az ideit is. Közben a Göndöcs Benedek Középiskola is társult, és a vármúzeum, a várfürdő is a támogatásáról biztosított bennünket. Így jutottunk el odáig, hogy a rendezvény immár kiterjed az egész városra, valóban sok embert megmozgat, és most már talán bízhatunk abban is, hogy ezáltal lendítünk a méztermelők és -feldolgozók helyzetén, a város idegenforgalmán.
MÉZESKALÁCS-LÁZ
Mézeskaláccsal kezdődött tehát a fesztivál, de mintha inkább a méz dominált volna, viszont a kettő együtt adja igazából az értéket. Így válhat ez a fesztivál könnyen felismerhetővé, árnyaltabbá, és hordozhat egyidejűleg több üzenetet.
A mostani szlogen: Gyula, a méz városa magában véve túlzás – állapítja meg dr. Fábián, akinek érdekesmód semmi köze a méhészethez és a mézeskalácsossághoz, legfeljebb annyi, mint sokunknak, hogy kedveli. Hozzáfűzi, hogy a felkutatott történelmi adatok szerint már az 1770-es években feltűnt a városi adólistán egy mézeskalácsos, aki iparszerűen végezte ezt a munkát. Gyulához kötődik a méhészegyesület első elnöke, Göndöcs Benedek is, akinek a városi középiskola felvette a nevét, majd a két lovagrend, a Mézlovagrend, és a Világi Mézeskalács Lovagrend is. Göndöcs tanár volt, országgyűlési képviselő. – Nagyon jó, hogy a múltból meríthetünk, mert van mire alapozni, és évről évre kiterjedtebbé tehetjük a rendezvényt, mind több látogató érdeklődését kelthetjük fel.
Már nem kell nógatni az óvodákat, iskolákat, ha december eljő, készítik a szebbnél szebb munkákat a mézeskalács-kiállításra
A rendezvény népszerűségét bizonyítja, hogy ezúttal kétszázharminckét mézet neveztek be versenyre összesen százöt termelő, akik között több díjat osztottunk ki – mondta a rendezvény egy másik szervezője, Haász Ferenc. A szakmai programok körében méz-minőségvédelmi fórumot, előadásokat tartottak, de a laikus érdeklődők sem tértek haza hasznos tudnivalók nélkül, hiszen a portékáikat kínáló méhészek szívesen meséltek a méz, a virágpor, a propolisz jótékony élettani hatásairól, kóstoltatták a különlegességeket, vagy receptet osztottak meg a vásárlókkal.
Fáklyás felvonulással kezdődött a háromnapos rendezvény
A gyulai mézeskalácsosok e rendezvénynek köszönhetően szervezettebbek, mint korábban, amikor – akárcsak másutt –, legfeljebb kedvtelésből készült a mézeskalács. Az idén nem kevesebb, mint 50 fő jelentkezett egy tanfolyamra, amelyen megtanulhatták a mézeskalács készítésének számos fortélyát. Az óvodák és az iskolák is bekapcsolódtak a „mézeskalács-lázba”, karácsony előtt ezekben az intézményekben is készülnek finom, tetszetős darabok. A szervezők örömmel állapítják meg, most már nógatni sem kell senkit, inkább fékezni, hogy tényleg a legszebb darabok kerüljenek kiállításra az arra kijelölt hétvégén.
– Azt hiszem, jó úton haladunk – állapítja meg dr. Fábián –, mégis ránk férne egy szemléletváltás. Mert az emberek még mindig a sült galambot várják, hogy valaki megrendezze, valaki helyettük idecsalogassa a turistákat, a haszon meg csak úgy lehulljon. Abból lesz turistacsalogató, ha összefogunk és dolgozunk! Ha az iskolák, a fürdők, a kulturális intézmények, az éttermek, cukrászdák... mind-mind a mézre teszik fel ezt a bizonyos hétvégét, akkor nyert ügyünk van.
Gyulán nevesek a borlovagok, a mézlovagok, de nem ismeretlenek a mézeskalács-lovagok sem, akiket természetesen a Méz- és Mézeskalács-fesztivál idején és megfelelő ünnepség keretében ütnek lovaggá
Gyulán, csakúgy mint felénk, a mézeskalácsnak decemberben van a főidénye. Ekkor kísérleteznek legtöbben a mézeskaláccsal, és dísztárgyat, tetszetős ajándéktárgyat próbálnak varázsolni belőle. A kiállítók között volt az egyetlen gyulai mézeskalács-manufaktúra tulajdonosa, Pusztai Imre a feleségével, Mártával. Ők kimondottan a mézeskalács-készítésből élnek, nem mellékfoglalkozásként vagy hobbiból tevékenykednek.
POGÁCSASZAGGATÓVAL KEZDŐDÖTT
– A jó mézeskalácsnak nincs nagy titka. Szerintem először is nagyon szeretni kell azt, amit csinál az ember. Sokan összekeverik a cukrásziparral és a sütőiparral a mézeskalácsosságot, de szerintem ez egy külön szakma. Magyarországon talán nincs akkora hagyománya és népszerűsége, mint Ausztriában, Németországban, ahol külön szakmának tekintik, és külön is tanítják. Magyarországon néhány hónapos tanfolyamok vannak. Én is más szakmát végeztem, és a termék vonzott. A családban soha nem volt ilyen szakma. Valójában fehér holló vagyok a családban – mondja a mézeskalácsos. Autodidakta módon kezdte 1993-ban egy pogácsaszaggatóval, egy nyújtófával, egy nagy, kétajtós konyhai sütővel. Ma már nagy sütőüzeme van, ebből él a család és még jó néhány személy, az alkalmazottak.
Országszerte vannak vásárlói, immár négy éve Romániába is szállít, egészen Konstancáig forgalmazzák a gyulai mézeskalácsot. Fontos megjegyezni, hogy nem használ tartósítószereket, viszont az ízeket variálja, a mézeskalácsban levő fűszereket és a külső máz harmóniáját úgy váltogatja, hogy az mindig élvezhető legyen. Egy alapreceptúrára „húzza rá” a különféle ízeket a vaníliástól kezdődően a fahéjason át a gyümölcsízűig. – Titok nincs – állapítja meg végérvényesen. – Az a „titok”, hogy az ember szeresse azt, amit csinál.
Habár Gyula alig tíz kilométerre van a román határtól, a kiállítók között mégsem találtunk külföldit. A főszervező hívta fel figyelmünket az Arad megyéből, Nagyzerindről érkezett Szénási Ferencre, aki légvonalban alig 12 kilométerre él Gyulától, mégis negyven kilométert kellett végigutaznia, hogy eljusson a kiállításra. – Trianon előtt kisvasút közlekedett a két helység között. Most más köti össze a határ két oldalán élőket. Például a méz – mondja. – Hagyományos mézeskalács-készítő nálunk sincsen, én is szabadidőmben, időnként űzöm ezt a foglalatosságot.
Az alkotások sokféleségének csak a fantázia szab határt
Feleségem süti a tésztát, én díszítem. A hagyományos erdélyi írásos hímzésnek a motívumvilágát mentem át tésztára. Igazából azért jöttem Gyulára, hogy tapasztalatot szerezzek, ötleteket gyűjtsek, még akkor is, ha nem szeretnék a népi hímzésmintától eltávolodni. A mézeskalácsosságból nem lehet megélni, én szövök, a feleségem virágkötészettel foglalkozik. Többféle foglalatosságból tudunk tehát valamilyen megélhetést kovácsolni magunknak.
Ausztriában és Németországban külön szakmaként tanítják a mézeskalácsosságot, tőlük keletre nemigen lehet megélni belőle
Mint mondja, a kézművesség – közöttük a mézeskalácsosság – nagyon népszerű Erdélyben, különösen ott, ahol a tömbmagyarság él. Erdélynek van egy nagyon híres mézeskalács-vidéke is, Torda. A tordai pogácsa olyan híres volt Erdélyben, hogy arról komoly szakirodalom jelent meg. Tehát édes, mézes volt, ekhós szekérrel szállították a pogácsakészítők Kolozsvártól Nagyszebenig, Brassóig. A készítő dinasztia sajnos kihalt, de Kolozsváron is van még két-három mézeskalács-készítő, Nagyváradon tudok kettőt, Arad megyében viszont senkit sem. Itt Gyulán viszont mintha ébredezne valami – állapította meg a nagyzerindi kézműves.
