„A Magyar Református Egyház (MRE) részegyházai a hitvallás, a tanítás és a hagyományok azonosságánál fogva zsinati egységben élnek. Minden magyar nyelvű református egyházzal és a Kárpát-medence más anyanyelvű reformátusaival hitbeli, lelki és szeretetközösséget alkotnak, és az egész világ református egyházaival testvéri kapcsolatot tartanak fenn. Az egyetemes keresztyén anyaszentegyház közösségében minden keresztyén egyházzal ökumenikus kapcsolatok kialakítására és fennmaradására törekednek.” (Idézet az MRE 2009. május 22-én Debrecenben elfogadott, 2013. június 28-án módosított alkotmányának 1. paragrafusából)
A délvidéki különítmény (Fotó: Stanyó Károly)
A magyar református egység napja (MREN) 10. évfordulója ünnepének (május 18.) programfüzetét vezeti fel az idézett alkotmányrészlet, amelyet már úton Debrecenből Hajdúböszörménybe elkezdtünk böngészni. Végtelenül hálásak vagyunk a Gondviselésnek, hogy a Délvidékről/Vajdaságból – ha szerényen is, de – részt vehettünk a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) nevében az MRE egységnapi ünnepi istentiszteletén és a kísérő rendezvényeken. Az országos egyházat hivatalosan Halász Béla, az SZRKE püspöke, Székely Károly főgondnok és Juhász Sándor, a bánáti egyházmegye gondnoka képviselte. A hajdúböszörményi református gyülekezet meghívására már pénteken este megérkeztünk a kollégiumba, a szálláshelyünkre. Ismételten szeretnénk megköszönni a Hajdúböszörményi Kálvin téri Református Egyházközségnek a szívélyes vendéglátást, a késő esti, a visszaváró ismertető sétát a hajdúság fővárosának történelmünket idéző központjában és Somogyi László lelkipásztornak a rendhagyó templombemutatót.
Az egységnapi ünnepség reggelén kellemes időben indultunk Debrecenbe. A Nagytemplom előtt szinte minden a tíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, mint az előző napi rendezvények, és a későbbi köszöntők, beszédek mindegyike is.
A kétnapos rendezvényen a Kárpát-medence 65 egyházmegyéjéből mintegy tízezer vendég, a Református Egyházak Világközösségének (REV), az amerikai, a kanadai, a luxemburgi magyar református diaszpóra képviselői, egyházi és világi méltóságok, ezernél több fellépő, valamint szépszámú mosolygó, szolgálatkész önkéntes vett részt. Mi is, csakúgy, mint minden vendég, a 14 helyszínen zajló események közül választhattunk. A legtöbben mégis megnéztük a több mint ötven egyházi szervezet kiállítóházacskáját a Nagytemplom előtti téren. Válogathattunk a kiadványokból, a kézimunkákból, kóstolgathattuk a Kárpát-medence nedűit, köztük a bácskossuthfalviakét is, ízlelgethettük a tengernyi sajtot, a füstölt finomságokat.
Sokan árnyékból, a Millenniumi szökőkút, a város újjászületését ábrázoló főnixmadár mellett hallgatták az igehirdetéseket, köszöntőket (Fotó: Stanyó Károly)
Tanulságosak voltak néhányunk számára a pódiumbeszélgetések, amelyek a Média és hit témával kezdődtek. Márk László Gyula erdélyi református lelkész, a Brassói Lapok időszakos külsős munkatársa beszélgetőpartnere volt Fekete Zsuzsa, az MRE Zsinati Sajtóiroda kommunikációs vezetője, a Kossuth rádió Református félórájának szerkesztője, Köntös László református lelkész, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, az MRE Zsinata Kommunikációs Bizottságának elnöke, a Reposzt.hu lelkészi blog szerkesztője és Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, a Brassói Lapok főszerkesztője. Abban valamennyien egyetértettek, hogy megosztott, ellentmondásos világunkban nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy a világi média hogyan jeleníti meg az örömhírt, a keresztyén/keresztény tanítást, az életigenlést. De az sem mellékes, hogy az egyház elöljárói, képviselői hogyan szólalnak meg. A média nem vevő a nem „eléggé érthető” – olykor igen dogmatikus – nyelvre. A jó cím, az érdeklődést felkeltő első mondat minden körülmények között meghatározó. A leégett Ráday kollégium tragikus példája szinte az egész médiafelületet mozgósította, és nagymértékben osztozott a szolidaritásvállalásban, a gyűjtési akciókban. Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha hitvédelmi témákról, a kereszténységet/keresztyénséget elítélő támadásokról van szó. E jelenségekkel tudni kell szembeszállni. A hozzászólók szerint a keresztyénség vállalása napjainkban küldetés. Világnézeti alapja van: miért nem kerülhetett be pl. az EU alkotmányába a kereszténységre vonatkozó fogalom? Az életminőségünket meghatározó jelenségekre kockázatvállalással kell reagálniuk a keresztyénséget hittel vállaló újságíróknak. Jelképesen: „Ha vízbe akarunk menni, számítanunk kell arra, hogy vizesek leszünk.” A pódiumbeszélgetés résztvevői azon a véleményen voltak, hogy a megfontolt, bölcs politikushoz hasonlóan egyházi tisztségviselők sem perelnek be újságírókat. Minden cselekedetre a közvélemény reagálása legyen a meghatározó!
Az MREN fénypontjára, a délután 3 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletre nem maradt talpalatnyi hely a Nagytemplomban (ahol kivetítőn követhették a szabadtéri istentiszteletet), mégis a legtöbben az alkalmi színpad előtti Kossuth téren hallgattuk végig a 10 éve újraegyesült MRE igehirdetéseit, köszöntőit.
A pénteken megtartott Zsinaton, a gálaesten és a szombati ünnepi istentiszteleten az egyházi méltóságok a résztvevőkkel együtt hálát adtak „a határok által egymástól elválasztott reformátusság összetartozás-tudata, istentiszteleti, tanbeli egysége töretlen fennmaradásáért és erősödéséért”.
„Van okunk hálát adni Istennek, amikor visszatekintünk az elmúlt évtizedben megtett útra, és tovább kell imádkoznunk és dolgoznunk azért, hogy egységünk még több területen megvalósuljon. Hisszük, hogy Krisztus a jövő, ezért együtt követjük őt. Így szeretnénk betölteni küldetésünket, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében és a világon” – Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, köszöntve a résztvevőket, így folytatta: „Az MRE egységének kimondása nagy jelentőségű, jelképes cselekedet volt 2009. május 22-én Debrecenben. Erőteljes életképek maradtak meg sokunkban: Maréknyi föld, dús lombkoronájú, erős gyökerű, kapaszkodó fa, nyilatkozat egymásért, minden világtáj magyar reformátusait magába ölelő egységesítő menet, felszabadult éneklés, a főteret és a szívünket betöltő úrvacsorai közösség. Ó, mióta vártunk erre! S mióta munkálkodott Isten sok-sok stáción át bennünk és közöttünk, hogy szinte idegszálanként és inanként keltse életre bennünk a reményt: Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm 8,3) (…)
Így szeretnénk betölteni küldetésünket, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében és a világon. Azt reméljük, hogy egyre bővülő szolgálataink nyomán, Isten kegyelméből egyre többen fogalmazzák meg a velünk együtt élők közül, hogy »Hadd tartsunk veletek, mert azt hallottuk, hogy veletek van az Isten!« (Zak 8,23)”
Fekete Károly püspök felhívta figyelmünket is, hogy a jelenlétünk egyben önvizsgálatra hívás: „Hol tartanak most az életfunkciók, mennyire vagyunk fürgék és reakcióképesek? Képesek vagyunk-e együtt örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal? Illesztgetjük-e folyamatosan egymáshoz tagjainkat, vagy még mindig húzódozunk egymástól?”
Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke a pénteki (május 17-i) zsinati ülés egyetértésben elfogadott Nyilatkozatát felolvasva kiemelte: „Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy százéves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.”
Több mint ötven egyházi szervezet állított ki a Nagytemplom előtti téren (Fotó: Stanyó Károly)
Az egységnapi ünnepen Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke az egység hídépítő szerepét emelte ki: „A REV szívügye, hogy jó kapcsolat épüljön a világon élő református egyházak között, hogy egymást erősítsük, és együtt haladjunk előre az úton. (…) A ti egyházatok segített megerősíteni a református közösséget Libanonban és Szíriában, hogy a háború közepette is hűségesen tanúskodjunk Krisztus evangéliumáról.”
A magyar református egység napja a kormány számára is fontos nap, emlékeztetett Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes: „Biztos határkő ez, hiszen azt mutatja, hogy a Kárpát-medencei magyarságban való gondolkodás nemcsak a kormány sajátja lehet, hanem minden olyan közösségé, egyházé és szervezeté, amelyik felismeri azt a tényt, hogy a magyarságban csak Kárpát-medencei keretek között lehet gondolkodni.”
Megköszönve Debrecennek a szívélyes vendéglátást, a kiváló és hatékony szervezést, Bogárdi Szabó István püspök kiemelte: „Maradandó emlék marad számukra ez a többnapos rendezvény. Barátok, ismerősök találkozhattak újra. Engem is megállított egy kedves pár, akiket 10 éve adtam össze. Most három gyönyörű gyermekkel érkeztek ide. A válasz adott, ez az értelme ennek az egésznek! Ez a három gyermek újra itt lesz, ha felnő, s 100 év múlva pedig az ő gyermekeik.”
„A cívisváros története a XVI. században eggyé vált a reformátusság történetével, ezért nemcsak szívből jövő, hanem morális kötelességünk az örökség éltetése, szerepet vállalni a jelenben és a jövőben is a református egység világi eseményeiben”, hangsúlyozta köszöntőjében Papp László, Debrecen megyei jogú város polgármestere. Mint mondta, a világban arról is vitáznak: van-e jelentősége, és ha van, akkor mi a jelentősége a nemzetnek és a vallásnak. „Sok helyen a világban látunk lezárt vagy átalakított templomokat. A református egység napja világosan kijelöli: mi, magyarok hogyan gondolkodunk erről. Szükségünk van a templomainkra. Jelentős fejlesztéseket hajtott végre minden történelmi egyház, részben városi, részben kormányzati támogatásoknak köszönhetően. Itt, Debrecenben, a református negyedben minden épületet teljes mértékben felújítottak az elmúlt 5-6 évben, ez is mutatja az elköteleződésünket nemzetünkért, egyházainkért. (…) Volt idő, amikor a magyar nemzet szinte reménytelen helyzetben, részekre szakadva kereste az esélyt az életben maradásra. Amikor már nincs földi erő, amibe egy nemzet kapaszkodni tud, akkor jön a hit, amely erőt ad a felemelkedésre. A református hit lehetett a remény a szétszakított nemzetrészek összetartására, és ennek gondolata itt született meg, Debrecenben.”
Az ünnepi istentisztelet mind a Nagytemplomban, mind az előtte lévő Kossuth téren nemzeti imánk együtt éneklésével és úrvacsoraosztással zárult.
