Az sem jó, ha túl sok a vendég

A horvátországi turizmus elérte a csúcspontját – hangoztatták egyre-másra a horvátországi napilapok augusztus közepe táján, úgy vélekedtek, innen már csak zuhanni lehet lefelé. Ez persze nem a szolgáltatás színvonalára értették, hanem a látogatottság arányára. Napról napra újabbnál újabb rekordok dőltek meg, mindegyre ismertették az adatokat, hogy a turisták özöne miatt a befogadóképességük felső határát elérték a vendéglátók. Érdekes volt az összehasonlítás, általában azt mutatták ki, hogy egy helybeli lakosra hány turista jut, történetesen Sveti Filip és Jakov nevű városkában, ahol mi üdültünk, volt olyan időszak a nyáron, amikor ez a szám elérte a tízet.

Mondhatjuk azt is, hogy váratlanul érte a dalmát idegenforgalmi és vendéglátóipari befogadókat ez a nagy turistaözön, de ez szerintem arra hasonlít, mint mikor nálunk a téli szolgálatot meglepi, ha decemberben esik a hó. Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter a Jutarnji listnek azzal magyarázkodott, hogy túlságosan jó volt eddig az idegenforgalmi kampány, s hosszú évek fáradságos munkájának gyümölcse most ért be, de úgy látszik, túllőttek a célon. A megoldást abban látják, hogy emelni kell az árakat, ezzel talán együtt jár, hogy színvonalasabb szolgáltatást is nyújtanak majd, s abban reménykednek, hogy jövőre nem lesz ekkora látogatottság. Az idén viszont már nem nagyon tudtak változtatni a helyzeten, maradt a keserű szájíz, hiszen a befogadókészségeket nem növelhették tovább, se az infrastruktúra, se a szolgáltatás, se a strandok nem bírták el az inváziót. Mindenki türelmetlen volt, az odalátogatók jogosan jobb ellátást, színvonalasabb fogadtatást vártak, az árak láttán pedig a fejükhöz kaptak. Szemléltetésül talán csak annyit, hogy az élelmiszer a többszörösébe kerül ott, mint itthon. A legolcsóbb zöldség- és gyümölcsféle (pl. paradicsom, uborka, szilva, alma) legalább 10 kunát ért, ami 160–170 dinárnak felel meg, attól függően, hogy az itthoni váltóirodák milyen árat szabnak.

Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a kimondottan horvátországi termékek ott jóval drágábbak voltak, mint itthon a Mercatorban vagy az Ideában, esetleg a Rodában. Pedig horvát a beszállító, s mint tudjuk, az Idea és a Mercator horvát irányítás alatt áll. Csak egy példát említenék erre. A varaždini Vindija-féle 1 százalékos zsírtartalmú tartós tejet itthon a sarki boltban 69 dinárért vettem meg, Sveti Filipi és Jakovon szintén a sarki kisüzletben úgy 120-130 dinárért volt kapható. Mégis a turisták többsége inkább az üzletekben, piacokon vásárolt, ha módjában állt elkészíteni az ebédet, vacsorát, mint hogy a méregdrága helyi éttermek kínálatát vegye igénybe.

Azért a kerthelyiségek és a vendéglátóipari létesítmények sem panaszkodhattak a forgalomra. Sőt inkább arra, hogy nem győzték a munkát. Olvastam a napilapokban: a vendéglősök elárulták, hogy nem érdemes nekik minőségi ételt kínálni, mert nincs rá igény, nincs aki megfizesse. Ezért inkább mélyhűtött halból készítenek frissen sült specialitást, és szintén mélyhűtött, zacskós sült krumplival kínálják azt. Állítólag töménytelen mennyiségben eladtak ebből. Valamennyi éttermesnek, vendéglősnek azon főtt a leginkább a feje, hogy kit alkalmazzon, se pincérből, se takarító személyzetből nem volt elég. Úgy tűnt, mintha mindenki a maga ura, gazdája szeretne lenni, hogy meglovagolja ezt a turistainváziót. Egymás után nyíltak az összetákolt bódék, bodegák, hordozható elárusítóhelyek, ahol a klasszikus fast foodot és egyéb dalmátos gyorsételt kínáltak nem kevés pénzért. Pl. a lángost, a palacsintát a strandon 10 kunáért lehetett venni. A pékségeknek és a pizzasütödéknek is nagyon jól ment, ha elég leleményesek voltak, akkor már idejekorán a strandok közelében létesítettek elárusítóhelyet, hogy ne kelljen messzire botorkálniuk az üdülőknek.

Hétvégenként, amikor a horvát turisták is igyekeztek a tengerpart felé az ország belső részéből, olyan tömeg volt a strandokon, hogy az élelmesebb és gyakorlott nyaralók korán reggel törölközővel és napozószivaccsal felszerelkezve igyekeztek helyet foglalni. Leterítették a napozóalkalmatosságot a kőre, betonra, homokra vagy kavicsra, attól függően, hogy milyen volt az adott üdülőhely strandja, és kaviccsal, kővel körberakták, hogy a szél nehogy elfújja a biztosított napozó-alapterületet.

Bizony nagy felkészültség kellett volna ahhoz, hogy a hétvégeken érkező nyaralókat fogadni tudják. Állítólag péntektől vasárnapig egész július–augusztus folyamán 630 000 autó igyekezett a tengerpart felé, egy másik megállapítás szerint július 17-étől augusztus 20-áig több mint 6 millió autó érkezett a sztrádán keresztül a tengerre. A fizetőkapuknál majd 20 százalékos bevételnövekedést észleltek. Igaz, ehhez hozzá kell tenni, hogy a szezon kezdete előtt 10 százalékkal növelték az úthasználati díjat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert.

Mi harmadszor választottuk végállomásul a Pagi-öbölben elhelyezkedő Sveti Filip és Jakov 1200–1500 lélekszámú üdülőtelepet. Zadar és Biograd között megtalálható az előbbitől 23 km-re, az utóbbitól mindössze 2 km-re fekvő csodálatos városka. A turistairodák úgy hirdették, hogy az öböl legszebb gyöngyszeme, s valóban nem hazudnak, tökéletes a fekvése, a szomszédos Tutanj faluval összeér a sétánya a tenger mellett, éjjel-nappal csodálatos látványt nyújtva az ott barangolóknak. A strandja kiváló, minden igényt kielégít, hiszen van sziklás, kavicsos, homokos és köves része is. A tenger pedig üde kék és nagyon tiszta vizű. Mégis a legfőbb erénye, hogy aránylag hosszan, a part mentén sekély a víz, ebből adódóan gyorsan felmelegszik, amit a fürdőzők nagyon kedvelnek. A parti fövenyről több karéjban is sziklás-köves rész nyúlik a tengerbe, ami szinte cserépkályhaként szolgál a tűző napon. Ezek a nyúlványok felforrósodnak, ontják magukból a hőt, és ily módon melegítik a tenger vizét. Érezhető a hőmérséklet-különbség, ha az ember a sziklás rész közelében úszik. A partot természetesen fenyvesek szegélyezik, amitől az a jellegzetes dalmát tengerparti illat kialakul, a fenyőerdő és a sós víz keveréke. S a látványt még csak fokozza, hogy a túloldalon nem a végtelenség tárul elénk, hanem a Kornati-szigetcsoport zöldellő hegyei, amelyek mintha csak karnyújtásnyira lennének tőlünk.