2024. december 22., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2022

A béke megőrzése a legfontosabb

Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt Nagykikindán kampányolt

Hétfőn délután Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, államfőjelölt kampánystábjával Nagykikindára látogatott. Vele tartott Igor Mirović tartományi kormányfő, Darija Kisić Trepavčević, Szerbia munkaügyi, foglalkoztatási, veteránügyi és szociális minisztere, valamint más magas tisztségviselők, párttagok.

– Azért jöttem ma el önökhöz, hogy elmondjam, hogy mi vár ránk, mivel kell megküzdenünk a jövőben. Keddre tűztük ki a Nemzetbiztonsági Tanács ülését, amelyen az ukrajnai háború minden vonatkozását megvitatjuk. Fontos, hogy teljesen egységesek legyünk – mondta Aleksandar Vučić, kiemelve, hogy Szerbiának a legfontosabb a béke megőrzése.

– Nekünk, időseknek is figyelnünk kell, hogy mi jön április 3-a után. Fontos, hogy kimaradjunk ebből az egészből, hogy egyszer átugorjon bennünket minden szerencsétlenség, ami a világot éri, mely nagyobb és nehezebb, mint amilyennek most látszik. Nem tartom kizártnak a nagyobb összetűzéseket sem, ami az orosz és ukrán háborút illeti. Mi már sok gyermeket vesztettünk el a háborúkban, ezért fontos az, hogy megőrizzük a mostani békét – mutatott rá Vučić.

Több nagykikindai beruházásról is beszélt, a 175 kilométer hosszú gyorsforgalmi útról, mely Zombort és Nagykikindát köti majd össze. Több közút felújítását is bejelentette, köztük a Nagykikinda–Homokrév és a Nagykikinda–Kisorosz utak felújításának fontosságát hangsúlyozta. Beszélt a víztisztító telep kialakításáról, valamint bejelentette a Nagykikindai Közkórház teljes újáépítését.

A rendezvényen felszólalva Milenko Jovanov, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja ezt mondta: „Bizonyítottuk a világnak, hogy talpraesettek és bátrak vagyunk. Fontos, hogy megőrizzük a belső stabilitást, a békét, és hogy megvédjük az iskoláinkat, kórházainkat, gyermekeinket és az időseket, ugyanis ezek a feltételei a fejlődésnek és a haladásnak.”

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és a Szerb Haladó Párt igazgatótanácsának alelnöke szavai szerint „a választásokra mindenkinek ki kell mennie, és el kell mondanunk azt, hogy milyen úton haladjon az ország”.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás