2024. december 22., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2022

Béke, stabilitás és eredményőrzés

Pásztor István: Az eddigi eredmények feljogosítják a VMSZ-t, hogy ismét támogassa Aleksandar Vučić államfőjelöltségét

Aleksandar Vučić jelenlegi államfő, illetve a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség államfőjelöltje tegnap Szabadkán megtartott nagygyűlésén Pásztor István, a VMSZ elnöke is felszólalt, arra buzdítván a vajdasági magyarokat, hogy április 3-án a köztársasági parlamenti választáson a 3-as sorszám bekarikázásával a VMSZ-t támogassák, ezzel erősítve a párt legitimitását, míg az államfőválasztáson a 6-os sorszám bekarikázásával Aleksandar Vučićot támogassák.

Megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a nagygyűlésen, büszke arra az országra, amit a Szerb Haladó Párttal együttműködve alakítottak, de arra is, hogy olyan országban él, amelyikben az anyanyelvén szólhat az egybegyűltekhez, emelte ki Pásztor István, aki szerbül és magyarul is beszélt a rendezvényen. Mint hozzátette, a VMSZ harcostárs Szerbia fejlesztésében és felsorakozik az ezt a célt képviselő politikai tényezők mellett.

– Öt évvel ezelőtt, a Sportcsarnokban, arra buzdítottam a vajdasági magyarokat, hogy támogassák Aleksandar Vučić akkori államfőjelöltet, abban reménykedve, hogy megteremti az ország politikai stabilitását. Mindaz, amiben akkor reménykedtünk, azóta beigazolódott. Nemcsak a Népszínház, Palics, a vasúti fejlesztések, vagy az ipari övezet, illetve az abban kialakított munkahelyek miatt, hanem az ország stabilitása és nemzetközi tekintélye, továbbá amiatt, hogy Szerbiára ma a világban odafigyelnek és a stabilitás őrzője a nyugat-balkáni térségben, de amiatt is, hogy az országban a nemzeti kisebbségek iránti viszonyulást a megbecsülés jellemzi. Mindez feljogosítja a VMSZ-t arra, hogy ismét támogassa Aleksandar Vučić köztársasági elnökjelöltségét – fogalmazott Pásztor István.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A VMSZ elnöke szerint a párt, valamint az SZHP és az SZSZP közös államfőjelöltje bátor, megbízható és szavatartó ember, akit a barátjának is nevez. Meg kell őrizni azt, amit az elmúlt években elértek, a békét és a stabilitást mindenféleképpen, ugyanúgy, mint a magyar és a szerb nemzet, illetve a Szerbia és a Magyarország közötti jó kapcsolatokat, hangsúlyozta Pásztor István. Mint hozzátette, Szerbia ma erősebb ország, mint amilyen korábban volt. A VMSZ elnökének szavai szerint Szerbiára nehéz küzdelem vár, a jelenlegi összetett és kihívásokkal terhelt időszakban stratégiai megfontoltság szükségeltetik.

A folytatásban felszólaló Aleksandar Vučić, miután abbéli reményének adott hangot, hogy lesz ideje és ereje megtanulni magyarul, köszönetet mondott a jelenlevőknek azért, hogy együtt alakítják az ország jövőjét. A szabadkai beruházások tekintetében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Közkórház felújítására 41 millió eurót terveznek fordítani, a Népszínház épületét további 5 millió euróból befejezik, de a városi stadion vonatkozásában is fejlesztést helyezett kilátásba, valamint bejelentette, hogy három hónap múlva új, a gépjárműiparban tevékenykedő beruházó érkezik Szabadkára. Megerősítette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tárgyalásokat kezdett arról, hogy miután befejeződik a vasútfejlesztés, a két ország határát útlevél-ellenőrzés nélkül lehessen átlépni. Mint azt kiemelte, sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szerbek és a magyarok a múltbéli feszültségeket követően elkezdjék tisztelni, majd szeretni egymást, „most viszont, akármikor támogatásra van szüksége Szerbiának, Magyarország mindig mellette áll”.

Vučić reméli, hogy az orosz–ukrán konfliktust sikerül kezelni, és ha ez megtörténik, Szerbia minden erejével a fejlődésre összpontosíthat. Gazdaság, gazdaság és gazdaság – Vučić szavai szerint kizárólag erre kell összpontosítani, továbbá az előrehaladásra. „A választás nem játék és az ország sem játék. Változunk és megváltoztatjuk Szerbiát”, fogalmazott Vučić a Városháza előtt megtartott nagygyűlésen, majd köszönetet mondott a VMSZ-nek a támogatásért és arra kérte a szavazópolgárokat, hogy mindkét listára szavazzanak április 3-án.

Igor Mirović, az SZHP elnökségének tagja szintén felszólalt a nagygyűlésen, és kiemelte, hogy a jelenlevőket a Szerbia fejlődésére vonatkozó közös álom és akarat köti össze. Az együttműködő feleket ugyanaz a szellemiség irányítja, ennek egyik hordozója Aleksandar Vučić, mondta Mirović, aki szerint az a cél, hogy az ország sorsát alakító tényezők egy jobb Szerbiát hagyjanak örökül a következő generációknak. Április 3-án a választások minden szintjén a győzelmet célozták meg, ám a köztársasági elnökválasztásnak külön jelentősége van, mondta Mirović, majd hozzátette, hogy Vučić képes Szerbiát egy sikeresebb és gyümölcsözőbb jövőbe vezetni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás