2024. december 22., vasárnap

Vučić: A szavazatok 52 százalékát szereztük meg Belgrádban, győzelmet arattunk Újvidéken és Nišben

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök közölte, hogy a Szerb Haladó Párt köré tömörülő választói lista a szavazatok 52 százalékát szerezte meg Belgrádban, valamint a 17 belgrádi önkormányzat közül 15-ben biztosan nyert.

Vučić a Szerb Haladó Párt székházában megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Újvidéken és Nišben is egyértelmű győzelmet aratott a párt, írja a Vajdasági RTV. – A legnagyobb győzelmet Pećinciben arattuk, ahol 78 százalékos részvétel mellett a szavazatok 86 százalékát szereztük meg, ami szinte hihetetlen. Az újvidéki győzelem is hihetetlenül meggyőző. Újvidéken a szavazatok közel 53 százalékát szereztük meg, ezzel pedig 45 mandátumot szereztünk – fogalmazott Aleksandar Vučić.

Kijelentette: nagyszerűek a sikerek és eredmények, különösen Észak-Vajdaság településein. – Szinte hihetetlen, hogy listánk Szabadkán megszerezte a szavazatok 50 százalékát. Partnerünk, a Vajdasági Magyar Szövetség a szavazatok 27 százalékát szerezte meg – közölte az államfő. Hozzátette, hogy Vajdaságban mindenhol, Nagykikindán, Zomborban és Mitrovicán a Szerb Haladó Párt a voksok 63 százalékát szerezte meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tanjug