2024. december 22., vasárnap

Letartóztatták a spanyol sekrestyés gyilkosát

Terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa hétfőn Madridban, írja az MTI.

Az ügyben eljáró központi büntetőbíróság szerint az összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják, hogy a 25 éves marokkói elkövető tette dzsihadista támadásnak minősíthető.

Joaquín Gadea határozatában kitért arra, hogy a férfi nem volt ismert radikális, a rendőrségi jelentésben szereplő szemtanúk beszámolói szerint az elmúlt egy hónapban következett be gyökeres változás a viselkedésében.

A bíróságon hétfőn tett vallomásából a bíró megállapította: az elkövető teljesen tudatában volt cselekedetének, amelyet egyedül hajtott végre, és nem tartozik egyetlen terrorszervezethez sem. A marokkói férfi múlt hét szerdán támadt rá az egyik algecirasi templomban az esti mise után rendet rakó sekrestyésre. A 65 éves áldozat kimenekült az utcára, de támadója utolérte, és egy bozótvágó késsel végzett vele. Az elkövető ezt megelőzően egy másik közeli templomban is járt, ahol megsebesítette a plébánost. Három másik embernek is sérülést okozott.

A rendőrség nem sokkal később, a támadások helyszínének közelében fogta el. Azonosításakor kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az országban, a hatóságok nyáron indították meg a kitoloncolását kezdeményező közigazgatási eljárást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Unsplash)