2024. december 22., vasárnap

Maszúd Peszeskján győzött az iráni elnökválasztáson

A mérsékelt politikusként ismert Maszúd Peszeskján volt egészségügyi miniszter győzött az iráni elnökválasztáson – jelentette be szombaton Mohszen Eszlami, az iráni választási hatóság szóvivője az állami televízióban. Az újonnan megválasztott elnök arra kérte az embereket, hogy tartsanak ki mellette az ország előtt álló „nehéz úton". Győzelméhez gratulált Ali Hamenei ajatolláh legfőbb iráni vezető és sok külföldi állam-, illetve kormányfő, köztük a szaúdi király és a koronaherceg is.

„Kedves irániak, a választásnak vége, de ez csak a kezdete a közös munkánknak. Nehéz út áll előttünk, amely csak a ti együttműködésetekkel, empátiátokkal és bizalmatokkal lehet zökkenőmentes. Kezet nyújtok nektek, és becsületemre esküszöm, hogy nem hagylak cserben benneteket ezen az úton. Cserébe azt kérem, hogy ti se hagyjatok cserben engem!" – írta Peszeskján az X közösségi média oldalon közzétett bejegyzésében.

Számos ország vezetője gratulált az újonnan megválasztott elnöknek, mások között Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök, Narendra Modi indiai kormányfő, valamint Szaúd-Arábia részéről Szalmán bin Abdel-Aziz király és Sarif Mohamed bin Szalmán koronaherceg külön is küldött üdvözlő üzenetet.

Az SPA szaúdi hírügynökség jelentése szerint Szalmán király gratuláló táviratában azt írta, hogy a két ország közötti „kapcsolatok további fejlődését", illetve a „regionális és a nemzetközi stabilitást, valamint a béke" közös elősegítését várja. Az SPA úgy tájékoztatott, hogy a szaúdi koronaherceg is hasonló tartalmú gratulációt küldött.

Tavaly Irán és Szaúd-Arábia kínai közvetítéssel – hét évnyi szünet után – megállapodott diplomáciai kapcsolataik helyreállításában, nagykövetségekeiket is újra megnyitották.

A tájékoztatás szerint Peszeskján a pénteki második elnökválasztási fordulóban a voksok 53,7 százalékát szerezte meg, míg kihívója, Szaíd Dzsalili egykori nukleáris főtárgyaló a szavazatok 44,3 százalékát. Az iráni választópolgárok 49,8 százaléka járult az urnák elé.

A választóhelyiségek az iráni belügyminisztérium által engedélyezett többszöri hosszabbítás miatt pénteken a késő esti órákig nyitva tarthattak.

Iránban azért kell előrehozott elnökválasztást tartani, mert az ország államfője, Ebrahim Raiszi májusban helikopterbalesetben életét vesztette.

A 69 éves Peszeskján az ország északnyugati részéből származik, a szomszédos Irakkal vívott háború (1980-1988) idején orvosi tanulmányokat folytatott és egy ideig a frontvonalon is szolgált. A háborút követően szívsebészként folytatta karrierjét Tabríz városában.

Mohammed Hatami második elnöki megbízatása idején, 2001-től 2005-ig az egészségügyi tárcát vezette.

Az orvosból lett politikus az elnökválasztás során a kormányzat és a nép közötti új bizalom kiépítésével kampányolt a politikai és gazdasági nehézségek orvoslására, s a Nyugattal ápolt kapcsolatok javítását szorgalmazta.

Televíziós vitákban olyan konzervatív politikusként jellemezte magát, aki hisz a reformok szükségességében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta/AP