Izrael minden határon túlment a távközlési eszközök tömeges felrobbantásával Libanonban – jelentette ki csütörtökön Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője, miután milíciájának számos tagja is megsebesült a robbanásokban.
Naszrallah közölte, hogy vizsgálják a keddi és szerdai támadássorozat körülményeit. Harmincheten vesztették életüket és csaknem háromezren sebesültek meg személyhívók, illetve kézi adóvevők összehangolt felrobbantásában.
„Kétségtelen, hogy az ellenállás és Libanon történetében is párját ritkító, nagyon súlyos biztonsági és katonai csapást mértek ránk" – mondta Naszrallah videóüzenetében, amelynek nyilvános közvetítése közben szemtanúk beszámolói szerint izraeli harci gépek hangrobbanások kíséretében repültek át alacsony magasságban a libanoni főváros egén, pánikot keltve a lakosság körében.
„Izrael két egymást követő napon, egy-egy perc leforgása alatt több mint ötezer embert akart meggyilkolni" – hangoztatta Naszrallah.
„Az ellenség minden határon túlment, már semmilyen törvényt és erkölcsöt nem tisztel" – jelentette ki Naszrallah, hozzátéve, hogy ez a támadássorozat „háborús bűncselekménynek minősülhet és akár hadüzenettel is felér".
Naszrallah hangsúlyozta, hogy a támadásokat méltó megtorlás követi majd, és az Irán támogatását élvező Hezbollah nem hagy fel Izrael támadásával a közös határon át mindaddig, amíg a Gázai övezeti háború tart.
Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) elithadsereg parancsnoka az IRNA állami hírügynökség szerint arról biztosította a Hezbollah vezetőjét, hogy Izrael „az ellenállás tengelyének pusztító válaszára" számíthat.
Nyitókép: Beta/AP