Sakkjátszma a civilizáció bölcsőjében

A szíriai ellenzék fegyveresei november 27-én nagy offenzívát indítottak a kormánysereg állásai ellen Aleppó és Idlíb tartományokban. December 7-én estére több nagyvárost (Aleppót, Hamát, Deraát és Homszot) elfoglaltak, december 8-án pedig bevonultak Damaszkuszba is. Bassár el-Aszad családjával Moszkvába szökött, ahol
családtagjaival egyetemben menedékjogot kapott. Ennyi dióhéjban az, ami a sztereotípiákra idomított átlagos hírfogyasztót kielégíti, a valóság azonban sokkalta szövevényesebb.
Most, hogy az Aszad-rezsim és vele együtt az államrendszer összeomlott, mindenki az új helyzethez igyekszik igazodni, várja a fejleményeket, és olyan – zömmel semlegesnek tekinthető – háttérlépéseket húz, amelyek a komolyabbra forduló játszma idején stratégiai előnyökkel kecsegtetnek.
Komoly és jelenleg megjósolhatatlan kimenetelű globális sakkjátszma ez, amely elvileg rendezhetné, ám – sajna ez a valószínűbb forgatókönyv – még tovább élezheti a különben is szövevényes közel-keleti helyzetet.

Az események bizonyosan nem állnak meg Szíria határainál, a nagyhatalmi egymásnak feszülés, az izraeli–iráni konfliktus, a gázai és a libanoni helyzet, valamint a török ambíciók mind egy nagyobb kép részei. A szíriai események csupán egyetlen állomása annak a folyamatnak, amely átrajzolhatja a térség geopolitikai térképét.

A térséget egyébként nem véletlenül tartják a civilizáció bölcsőjének, ugyanis a tágabban értelmezett szír térségben alakultak meg az első állandó települések. Régészeti ásatások az i. e. 18 000–11 000 közti időszakból származó ún. paleolitikus Kebara-kultúra nyomaira bukkantak itt. A későbbi, i. e. 11 000–9300 közti mezolitikus Natúf-kultúra leletei is azt bizonyítják, hogy a Homo sapiens itt (túlnyomóan az Eufrátesz völgyében) kezdte építgetni azt a civilizációt, amelynek az állandó települések voltak az alapjai.

Jóval később, (kb. i. e. 2000 körül) itt alakult meg a világ egyik legrégebbi kereskedővárosa,

a sokak által ismert Palmüra (latinosan Palmyra). Damaszkusztól 215 kilométerre északkeletre, Az Eufrátesztől 120 km-re nyugatra fekvő egykori oázis az ókor egyik legfontosabb kulturális központja volt. A romváros feltárását az I. világháború után kezdték meg, az UNESCO 1980-ban vette fel a világörökségi listájára.

Az Iszlám Állam fegyveresei 2015. május 21-én elfoglalták Palmürát, majd május 23-án lerombolták az ókori arab istenség, Allát 3,5 méter magas oroszlánszobrát. Aknákat telepítettek a romok környékére és többek közt kivégezték a 82 éves főrégészt, aki 50 évig gondozta Palmüra műkincseit.

Tíz hónapi uralom után sikerült elűzni az iszlamistákat, de pár hónap múlva ismételten elfoglalták a területet. Végül 2017. március 2-án a kormányerők orosz támogatással ismételten visszafoglalták.

Mivel a kormányerők színe java most menedékjog reményében Irak felé siet, a kaotikus helyzetben pedig a műemlékvédelem nyilván senkinek sem prioritása, az egykori – és még épségben maradt – építészeti mesterművek sorsa egy remélt, békésebb jövőben kerül majd napirendre.

Jelen pillanatban a gyorsan megoldandó feladványok egyike, hogy a Hajat Tahrir al-Sam (HTS) nevű iszlamista csoport, melynek vezetésével a lázadók – pontosabban az amerikaiak által felfegyverzett Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) harcosai – villámoffenzívája eltörölte az Aszad-rezsimet, mekkora darabot követel majd magának a kalácsból, azaz még inkább az, hogyan elkerülni, hogy a jelen káoszt kamatoztatva a HTS kerüljön hatalmi pozícióba.

Washington ilyen irányban már tett egy konkrét lépést. Vasárnap B-52-es bombázók és F-15-ös vadászgépek bevetésével hajtott végre támadást Közép-Szíriában az Iszlám Állam vezetőinek feltételezett tartózkodási helye ellen. A CENTCOM illetékese azt is nyomban világossá tette, hogy az amerikai erők célja megakadályozni, hogy az IÁ képes legyen kihasználni a kormány bukása körüli bizonytalanságot.

„Ez a rezsim kegyetlenül bánt szíriaiak százezreivel, ártatlanokat kínzott és ölt meg. A rezsim bukása az igazság egy alapvető cselekménye” – fogalmazott Joe Biden. „Ez most a kockázat és bizonytalanság pillanata” – vélekedett, és azt ígérte, hogy az „Egyesült Államok közösen dolgozik majd partnereivel és az érdekeltekkel azon, hogy segítsen Szíriának a lehetőség megragadásában és a kockázat kezelésében”.

Moszkva – melyet biztos komolyan mellbe vágott az általa támogatott szír rezsim bukása – szégyenelősen csak annyit közölt, hogy kapcsolatban állnak a szíriai fegyveres ellenzék képviselőivel, amelynek vezetői garantálták az orosz katonai bázisok és diplomáciai létesítmények biztonságát. A Kreml egyben reményét fejezte ki, hogy folytatódik a politikai párbeszéd az orosz– szír kapcsolatok fejlődése érdekében. A Kreml szóvivő is szokatlanul szűkszavú volt, amikor az ottani orosz bázisokról faggatták, ill. arról, hogy Oroszország fenntarthatja-e katonai jelenlétét Tartuszban és Hmeimimben. „Korai még erről beszélni. Most ott az átalakulás időszaka van, rendkívüli az instabilitás. Tehát időbe fog telni. És akkor komoly beszélgetésre lesz szükség azokkal, akik hatalmon lesznek.” – mondta.

Függetlenül, hogy Moszkva hivatalosan mit mond, mindenki mérget vehet rá, hogy Hmeimimról és Tartuszról csak végső esetben mondana le, ez a végső eset pedig nagyjából az lenne, ha a nevezett bázisokat valaki súlyos túlerővel elfoglalná vagy lerombolná. Ehhez érvként nem kell egyéb, mint tudni azt, hogy Tartusz az egyetlen kijáratuk a Földközi-tengerre.

Tartusz egyébként még a szovjet érában, 1971-ben épült, majd bővült több lépésben. Moszkva legutóbb 2017-ben írt alá 50 évre szóló bérleti szerződést, amely értelmében teljes szuverenitása van a bázis felett, és ott 11 hajóban maximalizált flottáját állomásoztathatja.

A Latakia melletti Hmeimim légibázis mintegy 60 kilométerre van Tartusztól. Ennek építését Oroszország nem sokkal azután kezdte meg, hogy 2015-ben Aszad segítségére sietett. Azóta az orosz légierő elsősorban logisztikai célokra használja, de a vadászbombázókat esetenként a helyi IÁ-erők ellen is bevetették.

Európa ebben a történetben is mellőzhető játékos, de érthetően nem mindegy neki, hogyan alakulnak majd a dolgok. Az Unió nevében közzétett közleményében Kaja Kallas azt írta: Bassár el-Aszad szíriai elnök bűnös rezsimjének bukása történelmi pillanat a szíriai nép számára... Minden szereplőt arra biztatunk, hogy kerülje a további erőszakot, biztosítsa a polgári lakosság védelmét, és tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot, beleértve a nemzetközi humanitárius jogot is”.

Ankarának – amely egyes források szerint tudott a készülő villámoffenzíváról – sokkal több érdeke fűződik a szíriai átmenet feletti ellenőrzéshez részben a nagyszámú menekült repatriálásában, részben a kurd kérdés megoldásában. A szíriai menekültek hazatérésének kérdése az EU-ban is fontos kérdés lehet, és nagyban függ attól, hogy egy stabil Szíria létrejön-e.

Izrael számára a fejlemények Janus-arcúak. Aszad bukása az iráni vonatkozás miatt kedvező, de a radikális szunnita csoportok megjelenésének esélye negatív kilátás. Ennek következtében a Golán-fennsíkon megerősítette jelenlétét és egy ütközőzóna kialakítását kezdte meg.