2024. december 18., szerda

Nagybecskerek környékén felütötte fejét a sertéspestis

Az Afrikai sertéspestis megjelenése miatt fertőzött területté nyilvánították a Nagybecskerek községhez tartozó Csenta települést.

Ezt a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium Állategészségügyi Igazgatósága jelentette be – adta hírül a Zrenjaninski.com hírportál.

Ahogy a tavalyi év összes közép-bánáti esetében, az afrikai sertéspestist most is házisertéseknél regisztrálták. Az egyébként veszélyes, fertőző betegség már a tavalyi évben is először Csentán jelent meg, mégpedig július közepén. Október közepéig, amikor Rezsőházán (Knićanin) feljegyezték az utolsó esetet, Nagybecskerek községében összesen 1.826 fertőzött sertést regisztráltak és altattak el 154 gazdaságban. Az illetékesek felhívást intéztek a sertéstenyésztőkhöz, hogy tartsák be az előírt intézkedéseket, és bármilyen betegség gyanúja esetén értesítsék az állatorvost vagy az állategészségügyi felügyeletet.

Felszólították őket továbbá, hogy ne szállítsák az állatokat más helyszínekre, ne értékesítsék őket illegális piacon, korlátozzák a gazdaságok és farmok területén a nem ott dolgozók mozgását, tartsák be a biobiztonsági intézkedéseket, valamint a farm területéről való kilépés után cseréljék le a cipőjüket és ruhájukat.

– Minden sertéstartó köteles megjelölni az állatait a gazdaságában, az afrikai sertéspestis megjelenésének veszélye miatt. Kérdéses, hogy kapnak-e kártérítést azok a gazdák, akik nem jelölték meg az állataikat – figyelmeztetett dr. Darko Bošnjak a nagybecskereki Állategészségügyi Szakintézet igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a betegség ellen még mindig nem létezik vakcina, és hozzátette, hogy meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a vírussal a közeljövőben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció