Súlyos megoszlás veszélyezteti az Európai Unió létét. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy mind kiáltóbban két részre szakad. Az ellentétek már annyira elhatalmasodtak, hogy nem látni, miként lehet őket áthidalni.
Az egyik oldal szerint – a Magyar Hírlapból idézve – „A balliberális erők nem akarják elfogadni, hogy vannak, akik mást gondolnak Európa keresztény gyökereiről, a bevándorlásról, a multikulturalizmusról, a családok szerepéről.” A másik oldal szerint – a Le Monde francia napilapból idézve – „Az illiberális demokrácia hírnöke, a magyar miniszterelnök már tíz éve fokozza külpolitikai erőfeszítését, hogy frontot teremtsen Brüsszel ellen.” Olyannyira, hogy az európai sajtóban már ott van a helyzet tömör összefoglalása – az Új Szó szlovákiai napilapból idézve – „Az egyik oldalon mindenki a diktátor Orbán embere, a másikon minden ellenfél a globálkommunista börzehéja Soros köpenyéből bújik elő.”
A magyar miniszterelnök emlegetése ellenére a feszültség Brüsszel és Varsó között a legnagyobb. Lengyelország ellen ugyanis már megindították a kötelezettségszegési eljárást, ami azzal magyarázható, hogy ez az ország ment legmesszebb az EU tagadásában. Alkotmánybírósága egyik döntésében már azt állította, hogy az uniós szerződések némely rendelkezései nincsenek összhangban a lengyel alkotmánnyal. És az ilyen esetekben az alkotmány rendelkezései előnyt élveznek az uniós szabályokkal szemben, tehát azokat kell alkalmazni. Brüsszel sértésnek vette ezt a viszonyt az uniós joggal szemben.
Magyarországgal a viszály legkiélezettebb a gyermekek védelméről szóló, 1997-es törvény módosítása miatt. Legközvetlenebbül azon rendelkezésekkel kapcsolatban, amelyek szerint szigorúbban kell fellépni a pedofil bűncselekményekkel szemben, és tiszteletben kell tartani „a születési nemnek megfelelő önbizonyossághoz való jogot”. És a családban az anya nő, az apa férfi.
Az az érzésünk, hogy csak a meglévő feszültséggel magyarázható a megértés hiánya mind a két fél részéről. Arról van szó, hogy Európában mind több állam törvényesíti az egyneműek házasságát. (Legutóbb a svájciak szavazták meg 62 százalékos többséggel a „mariage pour tous”-t, a „mindenki számára való házasságot”.) Brüsszelnek azonban meg kell érteni, hogy a tagállamoknak joguk van továbbra is szentségnek, egy nő és egy férfi egész életre szóló közösségének tartani a házasságot. Ezzel az emberi jogok sem sérülnek, hiszen a homoszexualitást Európában sehol sem büntetik, és senki sem tiltja, hogy két egynemű ember együtt éljen.
Másrészt a tagországokban is mindenkinek számolnia kell azzal, hogy születési neme már 18 éves koráig is megváltozhat, vagy rájön, hogy szexuálisan csak saját neme vonzza. Ezek a gyerekek épp úgy jogosultak a fokozottabb védelemre a gúnyolódással vagy a bántalmazással szemben. (Készült egy film arról, hogy az apa megöli a lányát, mert közben fiú lett.)
Téves lenne azonban azt hinni, hogy Brüsszelnek csak Lengyelországgal és Magyarországgal van baja. Nem egyszer előfordult, hogy más tagállamot is bírált az emberi jogok megsértése miatt. Így Horvátországot, mert nem változtatta meg törvényét, amely szerint az újságírók börtönbe is kerülhetnek munkájuk végzése miatt. És Görögországot meg Bulgáriát is bírálták Brüsszelből a sajtószabadság megsértéséért. Csak éppen itt nem létezett az a feszültség, amely nagy üggyé tenné ezeket a bírálatokat.
Az uniós központnak Lengyelországgal és Magyarországgal a létező viszály miatt válhatott ilyen méretűvé az ellentét, és ennyire komollyá az összecsapás. Lényegében arról van szó, hogy az a vitás: minek van elsőbbsége és melyik alkalmazkodik a másikhoz, a nemzetállam a jogállamhoz, vagy a jogállam a nemzetállamhoz.
Az általános vélemény szerint Európa és ezzel az Európai Unió is nemzetállamokból tevődik össze. Méghozzá annak ellenére, hogy szinte nincs olyan ország, amelynek mindegyik lakosa egy nemzethez tartozna.
Vannak köztük többnemzetiségű államok. Nagy-Britannia angol, skót, walesi, ír. Spanyolország spanyol, katalán, baszk. Belgium francia és flamand. A balti országok a névadó nemzet és orosz stb. És vannak államok, amelyekben népes vagy elenyésző arányban vannak kisebbségek. Különböző jogokkal. Azzal, hogy csak mi, kisebbségiek tudjuk megérezni, hogy mennyi veszély és fenyegetés rejlik a következő falfirkában: „Szerbia a szerbeké.”
A nemzetállam általános jellemvonása a szuverenitás. Európa történelme ismer korszakokat, amikor ez a szuverenitás megcsorbult és a kontinens tele volt csatlós államokkal. Most általában ragaszkodnak ehhez a szuverenitáshoz, holott – mint az Európai Egyesült Államokkal kapcsolatban már részleteztük – mind erősebb az az irányzat, hogy ezt a szuverenitást adják át egy nagyobb közösségnek.
A jogállam pedig azt jelenti, hogy ennek az államnak a szuverenitásától függetlenül alkalmazkodnia kell bizonyos általános szabályokhoz. Az emberi jogok szabványaihoz és az együttélés követelményeihez.
A jelenlegi viszályok forrása, hogy egyes országok a szuverenitást részesítik előnyben, mások pedig a jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartását vélik fontosabbnak. Most a viszályt csak elmérgesíti, hogy némelyik társállam szerint gyorsabban kell haladni az egyesülés felé, mások szerint pedig a nemzeti szuverenitásnak kell elsőbbséget biztosítani.
